2024. május 8., szerda

AZ ELLENZÉK 14 ÉV ALATT 37-SZER ADOTT BE TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁST A CSALÁDI PÓTLÉK EMELÉSÉRE, DE AZ ORBÁN-KORMÁNY INKÁBB AKKUGYÁRAKNAK AD KEDVEZMÉNYT

NÉPSZAVA
Szerző: FRANK ZSÓFIA
2024.05.08.


Pedig nem volna egyedülálló, hogy jobboldali kabinet szociáldemokrata ihletésű intézkedést vezet be.


2010 óta 37 alkalommal adott be olyan törvénymódosítást vagy határozati javaslatot az ellenzék, amely a családi pótlékot emelné valamilyen mértékben, többnyire a duplájára – derült ki a Népszava gyűjtéséből. Nacsa Lőrinc kormánypárti képviselő például így söpörte le a javaslatot egy bizottsági ülésen: „az elvei és irányai mások a 2010 utáni családpolitikának, mint a 2010 előtti családpolitikának, mert akkor alapvetően segélyezésalapú családpolitika volt, most meg egy munkára ösztönző, aktív támogatásokra helyezzük a hangsúlyt.” Gregor Anikó szociológus lapunknak azt mondta, a kormány álláspontja olyan munkaerőpiaci jelenlétet feltételez, ami tökéletes. „Magyarul egy illúzióra írja rá a családtámogatási rendszerét” – vélekedett.

A családi pótlék összege egyébként 2008 óta nem emelkedett, egy gyerek után 12 200 forint, két gyerek esetén gyerekenként 13 300 forint, három vagy több gyereknél pedig gyerekenként 16 ezer forint...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.