Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2026.03.20.
444: Matolcsy harmincmilliós budijától a járulékos költségek 8 milliárd forintjáig – kipereltük az MNB-székház százmilliárdos felújításának dokumentációját
A Magyar Nemzeti Bank 2019-ben döntött a Szabadság téri székházának átfogó korszerűsítéséről, akkor erre bruttó 55 milliárd forintot szántak, a beruházás csaknem a duplájába került. Matolcsy „aranybudiján” kívül vannak bőven extrém tételek, mint például az aranyszínű szappantartók és hasonlók 14 millióért, illetve a 2,1 milliárd forintért beszerzett ajtók. A felújítás generálkivitelezője a Matolcsy György fiának, Ádámnak a barátja, Somlai Bálint érdekeltségébe tartozó Raw Development lett. Az MNB új vezetésének feljelentése nyomán az ügyben büntetőeljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az Állami Számvevőszék által is kifogásolt beruházás szerződéses dokumentációját a lapnak ki kellett perelnie az MNB-től, de megérte.
Mfor: Villámgyorsan eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Sikeres volt a Szőlő utcai javítóintézet (vagy más néven Szőlő utcai Gyermekotthon) épületére kiírt árverés: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. elektronikus aukciós oldaláról kiderül, hogy a március 13. és március 17. között zajló licitáláson 2 ajánlat érkezett be, a második végül a nyertes is lett. Így az ingatlant 2,6 milliárd forintért vette meg valaki. A licitlépcső 4 millió forint volt, így a két ajánlat között ennyi volt a különbség. A licitálás anonim, így egyelőre nem lehet tudni, hogy ki az ismeretlen új tulajdonosa a javítóintézet épületének.
Telex: Kiakadt Csipes Tamara, amiért Rákay Philip asztrológus felesége megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
„Ugyanitt eladó saját Magyar Érdemrend lovag-, tiszti és középkereszt…Sikerült mindenfajta állami kitüntetést a nullára degradálni. Bravó.” Ezzel kommentálta Instagram-oldalán Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, hogy Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott Rákay Philip asztrológus felesége, Wieber Orsolya. Wieber úgy számolt be Facebook-oldalán a kitüntetésről, hogy azt „a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenység elismeréseként”, illetve a magyarság küldetéséről, sorsfordulatairól és szakrális jelképeiről publikált művei elismeréseként kapta meg.
Hvg: Lázár újabb kudarca: ingyen sem kellenek a felkínált állami kastélyok
Nem fogynak a kastélyok úgy, ahogyan Lázár János építési és közlekedési miniszter szeretné. Eddig csupán két ingatlan esetében történt tulajdonjog-átadás. Az egyik a Majki Kamalduli Remeteség és Esterházy-kastély volt, amit Oroszlány önkormányzata kapott meg. A másik pedig a sopronhorpácsi Széchenyi-kastély, amely a PBE Építő Kft. tulajdonába ment át – közölte a lappal az Építési és Közlekedési Minisztérium. Ennek a cégnek az elődje korábban Tiborcz Istváné volt, tőle vette meg Paár Attila. „Az öt pályázatban felkínált, összesen 25 kastélyra 21 kérelem érkezett be a minisztériumba” – közölte a tárca, és hozzátette: „A kérelmek egy része a kérelmezők által visszavonásra került vagy érvénytelen volt, illetve a szerződéskötést megelőző tárgyalások során a kérelmezők olyan feltételeket szabtak, amelyek nem voltak összeegyeztethetőek a kastélytörvény előírásaival, így a szerződéskötések meghiúsultak. Ez utóbbi körbe tartozik a nádasdladányi és bajnai kastély átadásának meghiúsulása”.
Economx: Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Pár éve még Magyarország legnagyobb vízigényű, a jövőt meghatározó beruházásaként harangozták be a nyergesújfalui szeparátorgyárat, mára azonban a globális piaci realitások és a brutális kínai árverseny térdre kényszerítették a projektet. Miután a japán Toray hatalmas veszteséggel menekült ki a közös üzletből, most a többségi tulajdonos LG Chem is meghúzta a vészféket: eladják az alaptevékenységet. Miközben a magyar kormány továbbra is az akkumulátorgyártásban látja a gazdasági növekedés és a technológiai felzárkózás zálogát, a globális piaci realitások és a kegyetlen távol-keleti árverseny éppen most írják át a forgatókönyvet Nyergesújfalun. A dél-koreai ChosunBiz szerint az LG Chem megkezdte a vevőkeresést a magyarországi leányvállalatának (LG Chem Hungary Battery Separator Kft.) alapfilm-gyártó üzletágára.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.