Szerző: SZABÓ ANDREA
2026.08.11.
Nem kellett hozzá rendkívüli jogrend, kijárási tilalom vagy katonai nyelv. Elég volt annyi, hogy a kormány kimondta: baj van, segítség kell. És a magyar társadalom – sokak legnagyobb meglepetésére – segített. Visszafogta az áramfogyasztást, takarékoskodott a vízzel, vállalatok százai csökkentették a terhelést. A napi fogyasztási adatokon mérhetővé vált valami, amit tizenhat év autoriter kormányzása után hajlamosak voltunk elfelejteni: a magyar társadalom képes együttműködni.
Én ezen egyáltalán nem csodálkozom. A politikatudomány több mint fél évszázada ismeri a rally ’round the flag hatást. John Mueller amerikai politológus 1970-ben írta le, hogy súlyos, közösen érzékelt válsághelyzetekben az emberek átmenetileg félreteszik politikai különbségeik egy részét, és felsorakoznak az aktuális vezetés mögött. Nem azért, mert egyik napról a másikra megszeretik a kormányt. Hanem mert veszélyben előbb megoldást akarnak, és csak utána vitát.
Láttunk ilyet a Covid kitörésekor, a vörösiszap-katasztrófa idején, vagy amikor 2022-ben kitört az ukrán–orosz háború. A veszély összehúzza a társadalmakat. Rövid időre gyengülnek a törésvonalak, nő az együttműködés, és előtérbe kerül valami nagyon egyszerű érzés: ezt most közösen kell megoldanunk, mert együtt erősebbek vagyunk.
Csakhogy a múlt hét ennél többről szólt.
Az Orbán-rezsim egyik legsikeresebb politikai terméke a rezsicsökkentés volt. Politikai üzenetét nem pusztán úgy lehet leírni, hogy az állam olcsóbban ad energiát. Hanem azt is üzente, hogy az olcsó energia jár, örökké lesz, és bármeddig fogyasztható. A takarékosság, az energia valódi ára, a környezeti felelősség hosszú évekre eltűnt a politikai közbeszédből. Ne felejtsük el, hogy 2014-ben mindenképpen, de talán még 2022-ben is a Fidesz kétharmados győzelmének egyik pillére épp a rezsicsökkentés megvédése volt. Ehhez képest most emberek százezrei kapcsoltak le, húztak lejjebb, halasztottak el fogyasztást azért, mert valaki megkérte őket. Nem büntetéssel fenyegette őket, nem rendelt melléjük ellenőrt, nem mondta, hogy aki nem engedelmeskedik, az rossz magyar. Elmagyarázta, hogy mi a baj, mire van szükség, és mit tehet hozzá egy háztartás vagy egy vállalat.
Ez óriási különbség.
A Magyar-kormány kért, nem utasított. Határozottan ugyan, de mégiscsak kért. A válságkezelésnek volt arca és felelőse a miniszterelnök személyében. És Magyar Péter újra meg újra megköszönte az együttműködést. Apróságnak tűnik? Szerintem egyáltalán nem az. A demokrácia ugyanis abban is megmutatkozik, hogyan, milyen nyelven beszél a hatalom az állampolgárral. Tizenhat évig olyan hatalomhoz szoktunk, amely gyakran gyerekként kezelte a magyar társadalmat. Megmondta, mitől kell félni, kit kell szeretni, ki az ellenség, kiről mit kell gondolni. A válságkezelés nyelve is sokszor katonai volt: harc, csata, operatív törzs, vezénylés, fegyelem. A múlt héten valami egészen más történt. A hatalom információt adott, felelősséget osztott meg, és azt feltételezte, hogy az állampolgár érteni fogja az üzenetét.
És az állampolgár értette.
Talán ez az egész történet legfontosabb tanulsága. Lehet, hogy nem a magyar társadalom volt infantilizálható, hanem a hatalom infantilizálta. Lehet, hogy nem parancsokra van szükségünk ahhoz, hogy közösségként viselkedjünk, hanem elég, ha tudjuk, mi történik, ha értjük a döntések okát, és ha érezzük, hogy nem alattvalóként, hanem partnerként számítanak ránk. Ez már túlmutat az energiaválságon. Ez a demokrácia egyik alapképlete. A beleszólás ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy négyévente szavazunk. Azt is jelenti, hogy a hatalom információt oszt meg velünk, kér, érvel, visszajelez, mi pedig reagálunk, együttműködünk, vitatkozunk, szükség esetén nemet mondunk. Felnőtt emberek felnőtt kapcsolata.
A rally hatás persze rövid életű. A veszély elmúlik, a politikai különbségek visszatérnek, és ennek így is kell lennie. A demokrácia nem állandó, pláne nem homogén nemzeti egységet jelent. A vita nem hiba a rendszerben, hanem maga a rendszer. Éppen ezért volna súlyos tévedés a mostani együttműködésből engedelmességet kiolvasni, vagy politikai népszerűséget követelni cserébe.
Viszont valamit érdemes lenne megtartani belőle. Azt a felismerést, hogy közös cél érdekében tudunk változtatni a viselkedésünkön. Talán még az energiához való viszonyunkon is. Hogy a korlát nem feltétlenül büntetés, a takarékosság nem szegénység, hanem éppen polgári attitűd, a felelősség pedig nem valami, amit mindig másokra kell hárítani. És mindenekelőtt azt, hogy a társadalom nem kezelendő probléma. Nem fegyelmezendő tömeg. Nem politikai kiskorú.
Partner.
Ha a harmadik rendszerváltás ezt a viszonyt tartósan meg tudja teremteni a hatalom és az állampolgár között, akkor a múlt heti válságból sokkal több maradhat velünk, mint néhány megspórolt megawatt. Talán annak tapasztalata, hogy Magyarország nem akkor működik a legjobban, amikor parancsolnak neki.
Hanem amikor számítanak rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.