LÁBSZAG

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.06.27.

Végre rájöttem, mi Magyarország valódi államformája. Lábszag. Nincs semmi, ami ennyire jellemző lenne rájuk, amiből bárki azonosítani tudná az itt született szittyákat – vagy az eltépettből hazamenekülteket -, még csak genetikai vizsgálat sem kell, elég egy szippantás. Az ő lábszaguk nem olyan, mint bárki más lábszaga. Büszke lábszag ez, ősmagyaros, keresztényes, turulos. Középen lyukas lábszag, zászlóanyával megtoldva. Tokás, karikalábú, bajuszos, hajbeültett lábszag.

A lábszag öröklődik, generációról generációra érik, mélyül, sűrűsödik, mint a jóféle óbor. Apu még csak egy félanalfabéta taplóként kezdte, aztán az izzadt-olajos kezeslábasból átült a luxus terepjáróba. Minden nap másikba, mert egy igazi tahó azt hiszi, az olyan arisztokratikus dolog, ha az örökösen elfeküdt haját minden nap másik visszapillantóban cicmötöli. Felesége őnaccsága már nem vimmel sikálja a tűzhelyre kérgesedett olcsó étolajat, hanem művész lett hirtelen. Fest, mint a hétördög, mert meglelte az egyre kifinomultabb ízlést cizellálódó lelke rejtekén, tehetséget meg vett mellé a zura, fussa. Az utód még ennél is többre vágyik, ő már igazi főnemes. Vadászik, de nem ám a pórnéppel egy rekettyésben, az zsenánt. Elveszi a vadászterületet, nehogy a nyálcsorgató csóringerek közelről bámulhassák, ahogy kiszáll a helikopterből és elegánsan ápolatlan, divatosnak hitt borostától sötétlő ábrázatát felcipeli a műfűvel bélelt magaslesre. Mert az urak vadásznak, így hallotta valahol.

A másik lábszag-tulajdonos trottyos gatyában, kihízott, hordótestére feszülő zakóban, bazári nyakkendővel csinosított világhírét ápolgatja. Zsebben, mert az olyan sikkes. Néha az asszonyt is viszi magával, megmutatja, hogy van. Szegény éppen a piacra indult nájlonotthonkában, befőttesgumival összegurtnizott zsíros haját lágyan borzolja a szél, ahogy lelépked a repülőgép lépcsőjén. Az utódok már igényesebbek, jólfésült szektavezér, oszloplábú, kurta szoknyás divatdiktátor, neo-bundeszliga-frizurás élete párja oldalán habzsolja az örökséget. Mert az jár neki, bele született. A lábszagba. A nagyfater még susogós melegítőben tolja az arisztokráciát, a saját erőből siker két lábon járó szobra ő. A família nemesi címerén két tányér velős pacal között egy kupac szotyola látható, libafos-zöld mezőben. Büszke népség. Van mire.

Született félázsiai nemes mindahány. Vagy tán egészen az. Műveltek, szeretik a könyveket. Nem jó billegős asztalnál kanalazni a rántotthúsos zsömlét. Olykor koncertre járnak. Mága Zoltán Leslie Mandokit játszik, sír a hegedű. Az úri közönség aléltan élvezi a kultúrdömpinget. Elvégre szezonja van.

Szép hangosan, cintányéros-diszkrécióval felvásárolják az országot. A többi hülyétől rabolt pénzből, mert az úgy elegáns. Borvörös bársonyöltönyben vigyorognak a kamerába, ötszáz döglött fácán gyűrűjében. Mert annyija van, amennyit ér. A lábszag terjed.

Vigyorogva lövöldözi az állatokat helikopterről, vagy száguld a túlvégre, mert nősül a kuzin – az urak így mondják -, le ne késse a kakashere pörköltöt, meg a cimbalomra írt balladát. A lábszag kifejezetten kompatibilis a helikopterrel. És persze a pénzzel. Sok-sok, egyre több pénzzel.

A lábszag virulens. De ezzel ő nem elégszik meg, mert a művelt lábszag tudja, hogy patogénnek is kell lennie, ha sikeres akar lenni ebben a szép új világban. Neki már nincs jobbágya, csak rosszabb közmunkása. Az új, de generáció örökölte az ősöktől a szívószerveket és kifejlesztett sajátot is. A másoderesztésnek már nem elég a szotyi zsebből, az alacsonyabban álló nyakába köpve, az már nem buli. Ő már színarany, címeres kanállal akarja falni a rántott beluga kaviárt. Eltartott kisujjal, mert az úgy elegáns. Neki már kell a márványoroszlán a kandallópárkányra, a düftinrózsa nem elég a faragott ebédlőasztal közepére, ő már jachtot akar a kertbe ipszilonnal, delfines medencét a spájzba, milliós topogót a lúdtalpára.

A lábszag mutálódik, elveszíti a farkát, ami a petesejtig hajtotta. Befészkelődik és elkezd osztódni, egyre nagyobb, egyre dagadtabb, egyre mohóbb lesz. És egyre büdösebb. Végül országot vesz magának, hogy legyen hová lerakni a petéit. Nincs ellene oltóanyag, se gyógyszer. Egy módon lehet megszabadulni tőle. Szappan, fertőtlenítőszer, tiszta víz. Fejet kell mosni. Ki kell húzni az (asztal) lába alól a könyvet. Fellapozni. Olvasni. Tanulni. Megérteni. Agyoncsapni vele. Vagy meg kell tanulni visszatartani a levegőt. Olyan százhúsz évig.

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN GAZDAGABB, MINT AZ ANGOL KIRÁLYNŐ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.06.26.

A lecsó szagú felcsúti illiberális kereszténydemokráciában messziről bűzlik a bűnszervezet, de a “rendszer” lényegét semmi sem fejezi ki jobban, mint az, hogy röpke egy ciklus alatt Orbán annyi pénzt ellopott a köz vagyonából, hogy már gazdagabb, mint az angol királynő.

Mussolinit ennél kevesebbért húzták fel az olaszok, méghozzá a lábánál fogva, fejjel lefelé, és téved a csámpás lábú Orbán, ha azt képzeli, hogy a félázsiai magyarok közt kevesebbel megússza. Itt tartunk, és még nincs vége. A rendszer még mindig a felfelé tartó pályáján van, és azt gondolja ez az idióta, hogy ha vesz magának kilóra ellenzéket, akkor megússza.

A kimutatott vagyon Mészáros nevén van, aki szintén drága árat fizet azért, hogy kályhacső tisztogatás helyett elvállalta, hogy Orbán az ő nevén lopja ki a magyarok szemét. Lehet ezt még fokozni a fehérvári huszárok lábszagú kereszténydemokráciájában, de egyszer ennek is vége lesz, s akkor ez az elhízott, ormótlan, görbe lábú bűnöző köcsög fusson, de nagyon gyorsan, mert sok dühös ember lesz a nyomában.

A megcsalt embernél nincs dühösebb. Nem csillapodik a haragja, ajándékkal sem lehet őt megfékezni. Márpedig a magyar népet a kocsmanyelven handabandázó szélhámos csalja, becsapja. Ha azok egyszer rájönnek arra, hogy a menekültek elleni uszítás, az Unió elleni gyűlöletkeltés, az országgal csak jót tevő Soros elleni antiszemita kampány csak azért volt, hogy gazdagabb legyen a tolvaj Orbán-család, mint a föld királyai, akkor mérgesek lesznek.

A pofátlanság ezért megdöbbenti az embereket, mert nem akarják elhinni, hogy valaki ezt meg meri csinálni. A diktátor nem ügyesebb, mint mások, hanem gátlástalanabb. Ez viszi őt egy ideig előre és a csúcsokra, de utána nagyon drága árat fizet érte. A mértéktelenség és kapzsiság lesz ennek az embernek is a veszte, mert ha csak keveset lopna, nem zavarna senkit, mert akiket zavarhatna, azok is lopnak, ha tudnak. De ennyit?

A gyakorlott kártyások tudják, hogy minden jó széria végetér egyszer. Menekültek is alig jönnek már. Egy darabig lehet még bűnbakokat, ellenséget kreálni, Szijjártó is pofátlanul elküldhet bárkit, de csak egy darabig. Aki már volt Las Vegasban, tudja: egyszer vége lesz a piros számok sorozatának és jönnek a feketék. Egyszer hirtelen kidől minden, az eldugott pénz, a titkos számlák, a nagy vagyonok, a rejtegetett ingatlanok, az arany, a gyémánt.

A föld egyszerre indul meg, és egy pillanat alatt omlik össze minden. Nem jön be semmi, a hazugságok nem működnek, a kipróbált eszközök csődöt mondanak, a megvett haverok is lefalcolnak. Ami eddig mindig sikerült, az egyszer nem sikerül. Erre gondoljon mindenki, a frusztrált és megalázott része ennek az országnak, hogy lesz egyszer katarzis. A bűnözők megbuknak, nem lesz számukra kegyelem, és katarzis lesz. Ki kell várni méltósággal...

ITT OLVASHATÓ

VISSZAMENJÜNK?

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.06.26.

Olvastam egy kiváló, elkeseredettségéhez képest csöndes és visszafogott írást (Kolozsvári Szalonna - Molnár Bálint: Nekünk a szabadság csak bajnak van...), abból idézek egy félmondatot:
Már egyszer megírtam, igaz, Ady már száz éve megírta, most újra ezt javaslom: hagyjuk Európát és menjünk vissza Ázsiába...
Nem kell visszamenni. Ott vagyunk. Sosem jöttünk el onnan.
Mondok egy egyszerű földrajzi tényt, jó? Ázsia tőlünk keletre van. Igaz? Igaz.
Most akkor mondjanak nekem válaszként tőlünk keletre egy európai országot.
Figyelek.
Amíg gondolkoznak, ajánlok szempontokat, pontosabban nem ajánlok bizonyos szempontokat. Semmiképpen se induljanak ki Európa földrajzi meghatározásából. Igaz, egy svéd katona és geográfus, bizonyos Philip Johann von Strahlenberg 1730 körül az Urál hegységről azt állította, hogy az látszik Európa keleti határának, de ezt szerintem csak azért tette, hogy minél nagyobbnak látszódjék ez a földrész. Aztán a további keleti határral, valamint a délivel se foglalkozzanak, mert akkor Grúzia és Azerbajdzsán is Európa, sőt a bizonytalan "Kaszpi-tenger" meghatározás (ami különben egy tó) alapján Kazahsztán is Európa meg Törökország is. És ha a különféle Európa-bajnokságokat vesszük alapul, akkor még Libanon és Izrael is Európa.
A gondolkodási idő lejárt. Európa elsősorban nem földrajzi kérdés, Európa egy mentalitás. Ahogyan - úgy tudom - Amerika is meg a többi földrész is az. Senkire sem akarom rádumálni sem az én Európa-felfogásomat, sem a különféle sztereotípiákat, használja mindenki a sajátját. Tudnak mondani tőlünk keletre akár egyetlen európai országot? (Annyit hadd segítsek - ne kelljen térképet nézni -, hogy az úgynevezett balti országok északra vannak, a Finnország vonalban, nem keletre.)
Nyilván nem mindenki olvassa a készülő könyvem fejezeteit, úgyhogy annyit muszáj mondanom, abban egyebek között arra a kérdésre keresem a választ, miért lett ez a nép olyan, amilyen ma, volt-e valaha más, mint összevissza hazudozó, öncsaló, történelemhamisító, melldöngető kihaénnem, és ha volt, az mikor volt. Közel 100 oldalnál tartok, de még nem jutottam el a honnak az ő foglalásáig, amivel csak azt akarom mondani, elég körültekintően járok el a múlt felfejtésében. Minthogy nem tartok a poén lelövésétől meg attól, hogy akinek kedve van egy ilyen könyvet elolvasni, az majd azért nem fogja elolvasni, mert most előre megmondom: soha egy pillanatig sem tartoztunk Európához. Az a földrész a mi nyugati határunknál kezdődik. Ez akkor is így volt, amikor István nagy nehezen eljutott a döntésig: itt marad, mert nem tehet mást, nincs már hely máshol, és azóta nincs semmi változás.
Egy vagy két történész nem egészen száz éve (bocsánat, most nem nézek utána pontosan) kitalálta ezt a „kalandozások” címszót egy történelmi korszakra, ezzel elképzelhetetlen károkat okozva a magyar történetírásnak, mert szinte lehetetlenné tették az alaposabb kutatást és az összefüggések keresését egy mindennél meghatározóbb időszak feltárására. Sok évszázada él „a magyarok nyilaitól ments meg uramisten” kezdetű hablatyolás, amire olyan fene büszkék vagyunk, hogy csak úgy dagadunk tőle. Pedig csak egy kicsit kellene elgondolkozni azon, olyan nagy dicsőség-e közel száz éven át gyilkolni és rabolni járni idegen országokba. És ami ennél sokkal fontosabb, vajon tényleg lopni mentek az 5-10 000-es létszámú magyar lovascsapatok? Miért nem gondolkozott el soha egyetlen történész sem azon, hogy egy nomád nép alaposan megfogyatkozott seregei folyton visszatérnek egy bizonyos helyre, pedig 6500 évig az volt a gyakorlatuk, hogy ha egyszer elindultak, akkor mindig ment az egész pereputty. Az ember nem lopni és nem hadakozni jár 2500-3000 kilométerre, hanem valamit keresni. Mondjuk például hazát. Mert ahol abban a pillanatban tartózkodik, ott nem a gyepű védi őt, hanem ő védi a gyepűt. Miért nem gondolkozott el egyetlen történész sem azon, hogy a különféle nyugati leírások között nincs egyetlen alapos és hiteles sem, hogy az összehasonlíthatatlanul fejlettebb (minden szempontból, haditechnikában is) nyugat miért tűri egy ázsiai horda „kalandozásait”? Hogy nem vertük a nyugatot, hanem azok vertek el minket, amikor elegük lett a szúnyogcsípés jellegű kellemetlenkedésekből.
Ezek csak kiragadott gondolattöredékek egy eredetileg nem történelmi munkának indult, de fokozatosan azzá váló könyvből, aki akarja, becsületszóra elhiszi nekem, elég komoly kutatások állnak a fenti mondatfoszlányok mögött.
Azt ebben a pillanatban még nem tudom, az I. István nevű csak a magyar történelem egyik legostobább uralkodója volt, vagy egy megátalkodott gyilkos, a kettő nem zárja ki egymást, de az bizonyos, nagyszerű tettével, a kereszténység felvételével egyetlen centiméterrel sem kerültünk közelebb Európához. Ami meg az államalapítást illeti, arról ugyebár már szinte mindenki tudja, hogy nem sikerült. Ha alaposabban belegondolunk, azzal áltatjuk magunkat, hogy azért 1990-ben végre összejött - nézzenek körül. Ugye nem komoly ez a megállapítás? Ebben a pillanatban úgy fest a dolog, hogy a csúti beteg éppen készül hűbérbe adni az országot, ahogy a feudális magánbirtokkal sem lehetett mást tenni, amivé a mi szent királyunk eszkábálta a maga nomád, ázsiai népét.
Szóval kedves kolléga, Molnár Bálint, nincs teendő. Maradunk, ahol eddig is voltunk, Ázsiában.

ITT OLVASHATÓ

BÁRKIT LE LEHET HALLGATNI VASÁRNAPTÓL?

FÜHÜ
Szerző: KENDERESSY MILÁN
2018.06.26.

Július elsejével lép hatályba az új büntetőeljárási törvény, amely lehetővé teszi, hogy beismerő vallomás esetén az ügyész és az ügyvéd megegyezzen a büntetésről. Bekerült viszont az úgynevezett előkészítő eljárás fogalma is – jogászok attól tartanak, hogy erre hivatkozva gyakorlatilag bárkit megfigyelhetnek majd.

Négy év előkészítés után tavaly júniusban fogadta el a Parlament az új büntetőeljárási törvényt, amely idén július elsejével lép majd hatályba. A törvény bevezette többek között a „gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények” kategóriáját, ilyen lehet például a bennfentes kereskedelem, vagy a piramisjáték szervezése. Ezekben az ügyekben a törvényszék ítélkezik, három hivatásos bíróból álló tanácsban.

Változás az is, hogy az elsőfokú bíróságot csak akkor lehet új eljárásra utasítani megalapozatlan ítélet miatt, ha a bíróság nem állapított meg tényállást vagy az teljes egészében felderítetlen...

ITT OLVASHATÓ

AZOK A PISZKOS ANYAGIAK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.06.27.

Mielőtt félreértés lenne, a mai posztban nem arról lesz szó, hogy mi mennyibe kerül külföldön, hanem egy szerintem nagyon fontos, ám talán ritkábban tárgyalt kérdésről, ami ugyanakkor komoly hatással lehet a mindennapjainkra: hol hogyan viszonyulnak a pénzhez, a „piszkos anyagiakhoz”. Ez még Európán belül is érdekes kérdés lehet, pláne, ha kissé tágabbra nyitjuk a horizontot.

Egyszer egy Amerikában élő barátom mesélte, mennyire kiakadt, amikor (amerikai) párja elment vásárolni és tömött csomagtartóval tért haza, a tömött csomagtartóban pedig rengeteg olyan dologgal, amire nem feltétlenül volt szükségük.

Amikor megkérdezte tőle, hogy mindez mégis minek (pláne, hogy azért anyagilag nem voltak jól eleresztve), a másik őszinte csodálkozással a szemében nézett rá és csak annyit mondott: de hát leértékelés volt és egy csomó pénzt megspóroltak, egyébként is hitelkártyára vette.

A történet szerintem nagyszerűen jellemzi a magyar és az amerikai gondolkodás, a pénzhez való kapcsolat között különbséget, a „csak azt költsd el, amit megkerestél” és a „pénz mozgatja a gazdaságot, egyébként is mindenki el van adósodva” filozófiák közötti ellentétet.

Ez a történet már motoszkál bennem egy ideje, úgyhogy kissé utána kapartam a neten a különböző kulturális különbségeknek, de ez tipikusan az a poszt, ami klasszikusan vitaindítónak jó és akkor lesz igazán érdekes, ha ti is megosztjátok a saját tapasztalataitokat.

A fenti történetet kissé fordított szemszögből írta meg az amerikai Dr. Filippa Viola, aki oktatási és marketing konzultáns meglehetősen nagy cégeknél, bár a történet szempontjából ennek nincs különösebb jelentősége.

Ő Madridban tanult, ahol egy családnál élt. Egyszer az anya, Doña Fernanda vacsora alatt megkérdezte tőle, mihez akar kezdeni az életével diploma után. Ő azt felelte, hogy szeretne sok pénzt keresni, és akkor már boldog lesz.

A spanyol nő azt kérdezte, boldog-e abban a pillanatban, mire a válasz az volt, hogy tulajdonképpen igen, de egy munkahely és egy kellemesen nagy fizetés még boldogabbá tenné. „Nos, hogyan lehetnél boldog többel, amikor azzal sem vagy boldog, amid most van?”.

Szintén Filippa szedte össze, hogy a különböző kultúrákban miként viszonyulnak a pénzhez, és mivel szerintem nagyon érdekes gyűjtés, érdemes végigfutni rajta, kiegészítve persze egy-két dologgal...

ITT OLVASHATÓ

AKI ITT ÉHEN HAL, AZ MEG IS ÉRDEMLI

ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2018.06.26.

Ingyen jutnak ételhez, ruhához és gyógyszerhez is. Télen nem kell megfagyniuk, kéregetésből pedig annyi pénz összejön, hogy néhányan még az otthon élőknek is tudnak utalni. Úgy tűnik, ha az ember utcára kerül, jobban megéri Bécsben hajléktalannak lennie, mint Budapesten. Bár az osztrákokhoz képest kevés lehetőségük van, a Bécsben élő magyar hajléktalanoknak eszük ágában sincs hazamenni. 

“Á, én csöves sört nem iszom. Csak ezt a sárgát” – mutatott Józsi a padkára kikészített dobozos Ottakringerre. “Akkor ez majd jó lesz nekem” – vont vállat az egyetemista Katinka, és visszacsúsztatta az olcsóbb sört a táskájába. Nem ez volt az első alkalom vasárnap délután, amikor kiderült, hogy a Bécsben élő magyar hajléktalanok nem érik be a rossz minőséggel. Egy sarokkal odébb két fiatal srác kéregetett a bevásárlóközpont bejáratánál. “Nézd, mi nem veszünk szart”.

Az osztrák fővárosban százával élnek magyarok az utcán, bár azt nem tudni, pontosan mennyien. A helyi hajléktalanellátást kézbentartó Bécsi Szociális Alap (FSW, Fonds Soziales Wien) közlése szerint 2015-16 telén 260, egy évvel később 310, a 2017-18-as téli hónapokban pedig 320 magyar állampolgár jelent meg valamelyik éjszakai szálláson. Ez azt jelenti, hogy

az elmúlt három télen a statisztikákban megjelenő bécsi hajléktalanok tíz százaléka magyar volt.

“Az FSW november és április vége között kibővíti a sürgősségi szálláshelyek számát, amelyeket a hajléktalan emberek igénybe vehetnek, függetlenül a státuszuktól. Senkinek sem kell megfagynia az utcán” – írták megkeresésünkre, és a következő mondatban kicsit oda is szúrtak a magyaroknak. “Magyarországon ez másképp van, hiszen ott tavaly télen több mint 100 ember fagyott halálra”. (A magyar állam mindent megtesz azért, hogy eltitkolja, hányan halnak meg a hideg miatt, de a rendelkezésre álló információk alapján a bécsieknek igazuk lehet. Erről a 444.hu írt bővebben).

A bécsi utcákon élő magyarok elmondása szerint a leghidegebb időszakban szinte lehetetlen elkerülni, hogy az embert meleg helyre vigyék a szociális munkások. Azt már csak sejteni lehet, hogy a nyári időszakban még többen lehetnek odakint...

ITT OLVASHATÓ

TEMETNI JÖTTEM...

ÉLET ÉS IRODALOM 
/ PUBLICISZTIKA
Szerző: KENESEI ISTVÁN
2018.06.22.

A szerző, akinek nevét nem, csak hevét idézem ide a lassan a Pravda és magyar klónja, a Szabad Nép színvonalán megnyilvánuló kormány- és pártközeli napilapból, ezt volt képes leírni egy amolyan munkáslevelezői véleménycikkben, hogy Soros Györgyöt annak mestere, Karl Popper, teljesebb nevén Sir Karl Raymund Popper révén befeketíthesse: „a velejéig marxista lelkületű Karl Popper egyszerűen átplántálta Marx tévtanait a modern világba, és megalkotta vulgárfilozófiai agyszüleményét, a nyílt társadalom teóriáját.” A főállásban Felcsúton jegyzőként alkalmazott sajtólevelező nyilván egyetlen sort sem olvasott Poppertől, akinél antimarxistább filozófust keveset lehet találni, de ez miért is tűnne fel a napilap szerkesztőinek?

A műveletlenséggel kevert készséges szervilizmusnak ezen a megnyilvánulásán akár mulatni is lehetne, ha a nyílt társadalomnak a kommunizmussal és fasizmussal élesen szembenálló eszméjét hirdető (és nem mellékesen Soros György alapította) Közép-európai Egyetem és testvérintézménye, a Central European University (CEU) nem állnának képletesen szólva a sír szélén.

„A jó gyakorta sírba száll vele”
A CEU távozása

Temetni jöttem tehát a CEU-t, nem dicsérni – de temetni nehéz, dicsérni most még sokkal könnyebb lenne, különösen mert, mint tudjuk, „a rossz, mit ember tesz, túléli őt”, és ha Budapesten már csak a porhüvelye marad, akkor a mi objektív kormánysajtónk aligha pazarol majd elismerő szavakat rá. Márpedig ha a CEU sorsa az lesz, amit egyik tavalyi cikkemben megjósoltam, nevezetesen, hogy a kormány széttárja mind a két karját és könnyes szemekkel konstatálja, hogy sajnos hiába adtak meg minden lehetőséget, a CEU nem teljesítette a törvény mindenkire egyformán vonatkozó feltételeit, szóval ha a CEU augusztus végéig nem kapja meg az engedélyt a további működésére, illetve nem ismerik el, hogy anyaországában, az USA-ban is van képzése, akkor mennie kell. A rektora szerint ugyanis nem vághatnak neki a következő tanévnek a jelen bizonytalan helyzetben, hiszen nem tudnak mit mondani a jelentkezőknek. Valki László múlt heti írásában (A lex CEU forrásai, ÉS, 2018/24., június 15.) alaposan feltárta az egyetemet ellehetetlenítő törvénymódosítás hátterét és nemzetközi összefüggéseit. Ezért most csak azokra a részletekre szorítkozunk, amelyekről ott nem volt szó.

2016 őszén az érvényes előírásokkal összhangban az Oktatási Hivatal megvizsgálta az országban működő külföldi egyetemeket, és többek között megállapította, hogy a CEU pár könnyen kiküszöbölhető adminisztratív hiányosság pótlásával megfelelhet a szabályoknak. Tavaly februárban a már korábban megkezdődött Soros-ellenes kampány részeként Schmidt Mária indította a nyilvános akciót azzal, hogy megtámadta a nyílt társadalom eszméjét az oktatási kínálatában is érvényesítő CEU-t. A következményeket már akkor is sejteni lehetett, és valóban, az április 4-én indokolatlanul rendkívüli sürgősséggel benyújtott törvénymódosítás a megadott rövid határidőn belül abszurd feltételeket szabott.

Az ezt követő hazai és nemzetközi felháborodás hatására először csupán annyit tettek, hogy az egyik teljesíthetetlen követelményt, amelyik az USA-ban az oktatásügyben illetéktelen szövetségi kormánnyal kötendő egyezséget írta volna elő, visszavonták, de abból nem engedtek, hogy anyaállamában a CEU „ténylegesen felsőoktatási képzést folytasson”, jóllehet az amerikai egyetemek szerte a világban e megkötés nélkül működhetnek. A CEU végül eleget tett ennek is, és a tavaly nyáron megkötött szerződés szerint a Bard College adott helyet a CEU amerikai kampuszának, s ezt New York állam illetékes hatóságai jóvá is hagyták. A szerződés megkötése után azonban a kormány inkább kitolta a döntési határidőt, hogy további bizonytalanságban tarthassa az egyetemet...

ITT OLVASHATÓ

ISKOLA NÉGY GYEREKRE - A SZEGREGÁCIÓ SZÍNTISZTA MEGJELENÉSE

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2018.06.27.

Utolsó napok a tanévből. A tantermekben nem könnyű elviselni a hőséget, a Besztereci Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói ezért a kerti fák alatt hűsölnek. Más előnye azonban nincs ennek az iskolának. Úgy 160-170 gyerek jár ide, a legtöbbjük besztereci, de sokan érkeznek a folyamatosan néptelenedő környékbeli falvakból is. Glonczi Lászlót, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének elnökét kísérjük, aki az intézmény megbízott igazgatójával találkozik. A roma gyerekek oktatási esélyéért küzdő aktivista nemrégiben tudta meg, hogy az intézménynek Tiszarádon van egy tagiskolája, ahová mindössze négy, különböző évfolyamokon tanuló alsó tagozatos roma gyerek jár. E telephely sok ponton sérti a hatályos jogszabályokat, az egyenlő bánásmódról szóló törvényt például, valamint a köznevelési törvényt, mert ennyire alacsony létszámmal iskolát nem lehet működtetni.

Glonczi László megkereste a besztereci intézmény állami fenntartóját, a Kisvárdai Tankerületi Központ vezetőjét is. Pásztor Gyula Csabánénak levélben jelezte, hogy azért csökkent négyre az ott tanulók létszáma, mert a gyerekvédelmi hatóság egyszerre emelt ki egy nagycsaládból kilenc gyereket. A testvérek mind ide jártak. A tankerületi vezető válaszában megerősítette: a tiszarádi telephelyen egyetlen összevont osztály működik, amelyben a 2017/18-as tanév kezdetén 13 tanuló kezdte meg a tanulmányait. A tanulók közül mindenki hátrányos helyzetű, kilencen halmozottan hátrányos helyzetűek, de ahogy az lenni szokott, a gyerekek „kisebbségi vagy nemzetiségi származásáról a fenntartónak nincs információja”.

Soha senkinek nincs ilyen információja, de valahogy mégis mindig úgy alakul, hogy Magyarországon a roma gyerekek sokasága a többségi társaitól elkülönítve tanul. A tiszarádi iskolában két tanítónő és egy pedagógiai asszisztens dolgozik. A tankerület vezetője azt állítja, hogy Glonczi László, aki szerint a roma gyerekek elkülönítése törvénytelen, megalapozatlanul vádaskodik, és ezzel „egy magyarországi, alacsony lélekszámú, öregedő település jövőjét kérdőjelezi meg”.

Ottjártunkkor a besztereci megbízott igazgató kevésbé sértődött hangnemben beszélt Glonczi Lászlóval, bár azt érezni lehetett, hogy mélységesen fel van háborodva a jogvédő látogatása miatt. Pedig nem kérdés, ahogy azt Glonczi megállapította, hogy az iskola működése törvénytelen, mert szegregál, továbbá mindössze három gyerek iratkozott be ide a következő tanévre...

ITT OLVASHATÓ

GOMBÓCFILOZÓFIA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.06.27.

Móricznál, a Tragédiában Kis János módszeresen, erős elszánással, mintegy bosszúként akarja kienni a vagyonából a tehetősebbet a butaság masszív bátorságával, és bele is hal természetesen. Torkán akad a gombóc ugyanis. „Kis János amolyan láthatatlan ember volt, akit senki sem lát meg. Így élte le az egész életét, sohase volt egy percig sem érdekes ember.” – így jellemzi elbukó hősét az író, mert többet mondania róla nem kell. Kis János lelkére így ül a kora. 1909-et írtunk akkor, amikor a novella papírra vetődött, éppen készült kitántorogni másfél millió emberünk, és azóta voltaképp semmi sem változott.

Csurig van Kis Jánosokkal az ország, csak igyekeznek letagadni őket. Nem is etetnek senkit, hogy beleszakadjon a gombóc-zabálásba, inkább megfagyni hagyják, vagy börtönbe zárják, mielőtt ilyen illetlenség történne a frissen térkövezett tereken, a kiirtott fák hiátusában heverészve. Balog páter sem gombócot, hanem fürjtojásos libamájat szolgált fel a homlessz-gyermekeknek, akik azonban nem voltak annyira fejlettek ideológiailag, hogy el akarják enni az összes pénzét, mert a világ, amelyben élünk, már csak ilyen hamis. Ez a NER, ebben kifinomultabb a szenvedés, nem olyan kétségbeesetten gyomorból érkező, mint Móricznál, pedig ugyanaz.

Ugyanekkor, tehát a valós időben, azaz máma, a kínai Chendungban egy étterem egy hét alatt ment tönkre, pedig csurig volt vendéggel. A tulajdonos akciót hirdetett: egy tizennyolc dolláros tagságiért a vásárló egész hónapban korlátlanul ehetett az étteremben. Óriási sikere lett az ötletnek, naponta ötszáz vendégük lett, június 11-re már tizenötezer dollárt kerestek, de hirtelen hetvenhatezer dolláros adósságuk is keletkezett, és másnapra be kellett zárniuk. A vendégek ugyanis másoknak is odaadták a tagságijukat, így egy jeggyel többen is annyit ehettek, amennyit csak akartak. Mások pedig nem álltak meg az evésnél, hanem összecsomagolták és zsákokban vitték haza az ételt.

Mert az ember telhetetlen állatfajta, és gonosz is persze, csak nem tudni, a lélek melyik zugában lakozik az egyik, illetve a másik. De olykor lelke sincsen neki, amiről számtalan megalázott és megszomorított tudna érdekfeszítő előadást tartani. Mészáros Lőrincről nem tudjuk, gonosz-e, az mindenképpen bizonyos azonban, hogy telhetetlennek mondható. Vagy azt sem tudja, mi folyik körülötte, csak rángatják a madzagját. Ennek ellenére róla derült ki, hogy gazdagabb immár az angol királynőnél is, pedig neki a famíliája az idők kezdete óta teszi félre az aprót a párnacihába, a Bözsi mégis csak jelenthet a mi Lőrincünknek, mert Magyarország jobban teljesít...

ITT OLVASHATÓ

A BBC A BILLY ELIOT-ÜGYRŐL: A KÉTHARMAD FELFALJA SAJÁT GYERMEKEIT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.06.27.

- Weber ismét a kvótá elfogadására szólította fel a visegrádiakat;

- Egy német napilap aktuális kérdése: Nem kellene az Európai Néppártnak megszabadulnia a Fidesztől?

-A Billy Elliot csak ürügy, valójában a politika megpróbálja rohammal elfoglalni a kultúra és a sajtó utolsó független bástyáit is.

Tagesspiegel

Az újság azt kérdezi, hogy Merkel ugyan a jövő csütörtökön bonyolult helyzetben találkozik Orbán Viktorral, de nem kellene inkább kidobni a Fideszt az Európai Néppártból? Berlinben azt közölték, hogy a megbeszélést már régóta tervezik, ám a tárgyalásnak különös hangsúlyt ad, hogy éppen akkor kerítenek rá sort, amikor tombolnak az ellentétek az uniópártok között, Magyarország megszigorítja a menedéktörvényt és zajlik az EU-ban a menekültvita. A kétoldalú kapcsolatok feszültek, amióta Orbán csak hatalomra került. Az CDU-CSU megosztott a magyar politikushoz, a földrész neveletlen gyermekéhez fűződő viszonyt illetően. Merkel gyakran bírálta a politikust, Seehofer viszont gyakran és szívesen ült le vele.

Ellenzéki vezetők élesen bírálják, hogy a kancellár fogadja magyar kollégáját. Az európai ügyekkel foglalkozó külügyi államminiszter, Roth elítélte a „Stop, Sorost”, mondván, hogy az eleven civil szféra a demokratikus társadalom szerves része és az európai értékközösség pillére. Egyidejűleg a menedékpolitika miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik az Orbán-kormányra. Nyíltan senki sem követeli az uniópártok részéről, hogy az EPP szabaduljon meg a Fidesztől, ám bizalmas csatornákon értésére adták, hogy ha nem enged, akkor következményekkel kell számolnia. Azonban Orbán gy gondolja, hogy igaza van, és ebben kezére játszik a politikai helyzet. A Magyar Idők úgy értékelte, hogy új szelek fújnak a kontinensen és jócskán megrendültek a tömeges bevándorlás hívei. Ennek szól a berlini meghívás is.

ZDF

A luxemburgi külügyminiszter azt mondta, hogy a migrációról tartott vasárnapi egyeztetés megmutatta: a többség nem akar bezárkózni, elutasítja az orbanizálódást. Asselborn örömmel nyugtázta, hogy a legtöbb tagállam őrzi a szervezet alapértékeit és elutasítja az olyan nemzeti külön utat, amit a magyar kormányfő követ. Brüsszel után Merkel is arról beszélt, hogy bár nem értek el semmiféle konkrét megállapodást, nagy sok jó akaratot tapasztalt, de azért mutatkoznak eltérések is az álláspontok között. Weber, az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője kedvezőnek tartja, hogy előbbre léptek a külső határok védelme ügyében. Egyúttal felszólította a Visegrádi Csoportot, amely nem volt jelent a tanácskozáson, hogy az ne vesse el a közös menedékpolitikát.

FT

Merkel próbálja megúszni, hogy egyre nagyobb a lázadás ellene, a kancellár nehéz hazai helyzete, valamint a migráció beárnyékolja a holnap kezdődő kétnapos EU-csúcsot is. Pedig az ilyen tanácskozásokat 13 éven át ő uralta, ám most igencsak gyengék a pozíciói. Az európai porondon ádáz populisták korlátozzák a mozgásterét, de azt reméli, hogy a szövetségesek közreműködésével talál menekülő utat. Az egyik tagállam kormányfőjének tanácsadója szerint sok részvevő kivont késsel ül majd a tárgyaló asztalhoz és nem ismer majd könyörületet. Ám ha az unió elveszti Merkelt, az nagyon nagy baj lesz a szervezet számára. Az azonban nem sok jót ígér, hogy az olasz kormányban helyet kaptak a szélsőjobbosok. Salvini bevándorlás-ellenes nézeteit hangoztatja az osztrák kormányfő, továbbá Orbán Viktor is. Őket leginkább az hozza össze, hogy harcolnak a kancellár ellen – mondja Gerald Knaus, az Európai Stabilitási Kezdeményezés nevű elemző intézet vezetője.

Stubb volt finn miniszterelnök arra figyelmeztet, hogy nem szabad lebecsülni a német politikus túlélő képességét, hiszen igencsak nehéz helyzetekből is képes kivágni magát. Hogy rendezni tudja vitáját saját belügyminiszterével, Seehoferrel, ahhoz elsősorban az olaszokkal kell megállapodnia. Akkor visszaküldhetné nekik azokat a migránsokat, akik már Itáliában menedékért folyamodtak. Csakhogy Rómának elege van a dublini rendszerből. Egy elemző megjegyzi, hogy várhatóan több ország is bekeményít majd, ha azt érzékeli, hogy közeleg Merkel politikai pályafutásának vége. Mások viszont mindent megtesznek, hogy ne bukjon meg a kancellár, mert csak azért is, mert elképzelhető, hogy legközelebb ők szorulnak rá a többiek támogatására...

ITT OLVASHATÓ

ELEVE KISZORÍTJÁK A SZEGÉNYEKET - NEM MEGSZÜNTETNI, SZABÁLYOZNI KELL A SZABAD ISKOLAVÁLASZTÁST

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2018.06.26.

A jelenlegi oktatási rendszer keretei között jóval eredményesebben lehetne küzdeni a szegregáció ellen, mint egykoron, amikor ezernyi önkormányzat tartotta fenn az iskolákat – állítja Kertesi Gábor közgazdász, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézet kutatója, akivel azt próbáltuk megfejteni, hogy ennek ellenére mégis miért lett rosszabb a helyzet, és mit lehetne tenni ez ellen.

– Mostanában egyre többen vetik föl, hogy a szabad iskolaválasztás, amit annak idején a legnagyobb szabású reformlépésnek hittünk, teret nyitott a szegregáció előtt.

– Valóban, mindaz, amit most látunk, nagyon nagy mértékben a szabad iskolaválasztás következménye. De ebből nem az következik, hogy a szabad iskolaválasztást meg kellene szüntetni. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a szabad iskolaválasztás, szemben a jelenlegi helyzettel, nem lehet teljesen szabályozatlan rendszer. Ami nálunk történik, nem egyedi jelenség, hiszen ezekbe a problémákba a kétezres évek után országok sora futott bele. Csakhogy vagy a társadalmi elégedetlenség, vagy a politikai mozgalmak hatására rájöttek, hogy változtatniuk kell, mert a józan ész is ezt diktálja.

Kertesi Gábor májusban tartott a szegregáció hazai helyzetéről egy forrásmunka értékű előadást. Ennek teljes anyaga ide kattintva elérhető.

– Mennyi idő kellett ehhez a felismeréshez?

– Chile esetében ez a folyamat harminc évig tartott, de Magyarországon is összegyűlt már elegendő tapasztalat, nem tegnap vezették be a szabad iskolaválasztást. Nálunk a nyolcvanas évek közepe óta működik ez a rendszer. Vagyis nagyjából ugyanannyi idő telt el, mint Chilében, ahol 1981-ben indították el Milton Friedman javaslatait követve. Az iskolai reform keretében lényegében piacosították az oktatást, de nem úgy, mint Magyarországon. Ott azt mondták: minden gyerek, akinek a szülei ezt igénylik, kap egy közoktatási célra beváltható, ennyi és ennyi ezer dollárt érő utalványt (vouchert), amivel a szülő oda viheti a gyerekét tanulni, ahová csak akarja. A reformot megelőzően, az államosított iskolarendszerben a chilei gyerekek 10-15 százaléka, a gazdagok, drága magániskolákba jártak. Az 1981-es reform keretében azután nagy számban alakultak vouchert elfogadó magániskolák. Olyanok, amelyek azt mondták, „én nem csak készpénzt fogadok el, nálam a voucher is beváltható”. A voucher valódi, pénzhelyettesítő eszköz, ami az állami iskolákban is beváltható volt. Ennek nyomán egy három részből álló iskolarendszer alakult ki: 2007-ben a gyerekek 50 százaléka állami iskolába járt, 40 százaléka vouchert elfogadó magániskolába és 10 százaléka pedig hagyományos magántandíjas diák volt. Ugyanakkor a voucheres iskola is válogathatott a tanulók között, amitől rendkívül szelektívvé vált a rendszer, mérhetően növelte az egyenlőtlenségeket, miközben nem volt valódi teljesítményjavulás. Valahogy úgy történt Chilében, ahogy nálunk is, csak ott valódi piacosított rendszerről beszélhettünk, míg nálunk a legkevésbé sem, hiszen Magyarországon a szülőt nem tekinti senki az oktatási szolgáltatás megrendelőjének. Nos, ezt a rendszert Chilében 2008-tól radikálisan megváltoztatták, de úgy, hogy a szabad iskolaválasztást nem szüntették meg. Viszont szabályozták a voucherrendszert. A szegények 50 százalékkal magasabb értékű vouchert kaptak, és elfogadták az úgynevezett preferenciális iskolatámogatási törvényt (SEP). A SEP-ben való részvétel nem kötelező az iskoláknak, de azok, amelyek csatlakoznak, plusz támogatást kapnak az államtól. Cserébe nem felvételiztethetnek, miként tilos a „szülőkkel való elbeszélgetés” is. Magyarul: nem szelektálhatnak a tanulók között. 2017-ben a Harvard Egyetem kutatója, Richard Murnane és munkatársai megvizsgálták, mi történt a reform bevezetését követően. Szignifikánsan javult a tanulók teljesítménye, javultak a továbbtanulási mutatóik, kiváltképp a hátrányos helyzetűeké. A szabályozatlan iskolaválasztási rendszerek egyenlőtlenségnövelő és szegregációerősítő hatásait olyan súlyosnak ítélte meg az OECD, hogy 2012-ben egy külön tanulmányban hívta fel a figyelmet ezekre az anomáliákra. Flandriában is teljesen szabályozatlan rendszerben működött a szabad iskolaválasztás hosszú időn keresztül. Hasonlóképp, mint idehaza. Ha nincs rendes szabályozás, akkor nyilvánvalóan az erősebb szereplők diktálnak. A kínálati oldalról például az az iskola, amely jónak számít, mert az iskolázottabb szülők oda akarják vinni a gyereküket. A keresleti oldalról pedig a gazdag, jól informált, érdekérvényesítésre képes szülők. E két erős fél találkozása kiszorít mindenki mást a rendszerből. Ugyanezt látjuk Magyarországon. Flandriában sem volt szabályozott felvételi eljárás, a szülők nem tudták, hogy a gyerekük a többiekhez képest hogyan áll, és miért, a hátrányos helyzetű gyerekeknek semmilyen előnyük nem volt, sőt olyan előjelentkezési szabályok voltak, amelyek eleve a jobb helyzetűeknek kedveztek. Flandriában 2002-től valamennyi most említett szabályt megváltoztatták, a hátrányos helyzetben lévők számára előnyt biztosítottak, és a teljes felvételi eljárást nyílttá és transzparenssé tették. Miként Új-Zélandon is, ahol épp olyan a rendszer, mint Magyarországon, csakhogy az iskolába való bejutás vagy elutasítás indokai minden jelentkező számára áttekinthetők és nyilvánosak...

ITT OLVASHATÓ

NEM, EZ A MÓDSZER NEM AZ A MÓDSZER

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.06.26.

Parlamenti vitanapot tartottak tegnap az Országházban, így hát volt miről beszélni a sajtóban. Pláne, hogy a miniszterek elnöke is tiszteletét tette a tisztelt házban, nem csak valamelyik beosztottját küldte, hogy frappánsabbnál frappánsabb válaszokat adjon. Noha a teljes hazai sajtót bejárta a hír, miszerint a cafeteria-rendszert jóformán megszünteti a kormány – ezzel dolgozók százezreinek bérét megcsonkítva – Orbán Viktor szerint ez mégsincs így.

De hát sokszor hallottuk már, hogy a pletykák, vagy a korábban megszellőztetett hírek nem igazak, aztán valahogy mégis szinte mindig azok voltak. A kormány már reflexből vág vissza az újságírók, vagy épp ellenzéki politikusok kérdéseire. Ez a reflex pedig általában hazugsággal társul. Ha ez nem így lenne, akkor pedig teljesen irreleváns, oda nem illő válaszokat adnak a kormány politikusai.

Ennek a nagymestere Orbán Viktor, aki bármilyen kérdésre képes boldog karácsonnyal, vagy pünkösddel válaszolni. Ha esetleg nem ezen frappáns elemek közül válogat, úgy Soros-terv, vagy Brüsszel van. Az értelmes válaszok ideje már bőven lejárt. Erre tökéletes példa a tegnapi indexes gyors interjú, melyben Orbán többször is válaszolt egy – még fel sem tett – kérdésre. És nem azért, mert a miniszeretek elnöke a jövőbe látna, hanem azért, mert simán akkora tapló, hogy az újságírót meg sem tiszteli azzal, hogy meghallgatja, majd ezt követően válaszol a kérdéseire.

Az Index ugyanis Orbán szerint fake news, tehát értelmetlen lenne bármiféle válaszadás. Az, hogy egy köztisztviselő köteles lenne válaszolni az újságírói kérdésekre – lévén hogy ők az emberek helyett teszik fel a kérdéseiket – az totálisan hidegen hagyja mind Orbánt, mind pedig Rogánt, vagy Kósát. Futnak mint a nyulak, menekülnek a legközelebbi liftbe, vagy kapualjba, csak ne kelljen válaszolni a kérdésekre. Tehát az ő részükről a tisztelet teljes hiánya tapasztalható, ők mégis elvárják másoktól.

Na de térjünk csak vissza arra, ahogy a kormány nem fogja kinyírni a cafeteria-rendszert. Emellett arra is válaszolt Orbán, hogy az ötmilliós miniszteri fizetés hazugság. Ilyenről ő nem tud, sőt még csak fel sem merült. Na de ez is hamarosan ki fog derülni, de senki ne lepődjön meg, ha akár több miniszter is milliós fizetésekkel büszkélkedhet majd a közeljövőben. Ugyanis szó volt itt régebben a képviselői fizetések csökkentéséről is, aztán érdekes módon azok is megemelkedtek, méghozzá nem is kicsit.

Szó volt még arról is, hogy mennyire felkészült a kormány egy esetleges gazdasági válságra. Erre valamiért Orbán arról kezdett el beszélni, hogy régi legenda az, hogy a magyar gazdaság az uniós támogatásoktól függ. Kár, hogy ez nem annyira legenda, mintsem a valóság, ugyanis a GDP növekedés többek között pontosan ennek köszönhető. Az tény, hogy nem csak Magyarország jár jól az uniós tagsággal, de az is tény, hogy soha nem voltunk és valószínűleg soha nem is leszünk nettó befizetők. Ez pedig pontosan azért van, mert a magyar gazdaság nem versenyképes...

ITT OLVASHATÓ

KALANDOZÁS A BORZALMAKTÓL A CSODÁIG

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Harri Seldon
2018.06.26.

Egy hete olvashattátok Harri Seldon és családja „megszűnt régióban” tett kalandozásainak első részét. Ígéretem szerint most megyünk tovább, és azt is megígérhetem, a mai út legalább olyan érdekes lesz, mint a múltkori. Induljunk is!

„Érdekes módon, most hogy elkezdtem írni ezeket a posztokat, akkor jöttem rá, hogy mi mekkora lokálpatrióták lettünk. Ez alatt a lassan öt év alatt, amióta itt élünk, bejártuk többször a tartomány szinte minden szegletét.

Most a nagyobb városok után a kisebb, de szintén szép és érdekes helyeket mutatok be. Metz-től nyugatra egy óra autózásra van Verdun.

Verdun

A város története a keltákkal kezdődik, ők alapították a Verodunum nevű helyiséget a Meuse jól védhető völgyében. A verduni egyházmegyét a IV. században alapították. A város régóta fontos átkelő volt a Meuse (Maas) partján.

A frank korban Verdun végig jelentős hely, itt kötötték meg 843-ban a Verduni Szerződést, mely a birodalom első felosztása volt. Ettől az időtől kezdve vált szét a birodalom nyugati és keleti fele.

Középen maradt, ugye Lotaringia, szegény Lothaire birtoka, ami viszont így „két tűz között” alig harminc év után megszűnt önálló lenni. Verdun sokáig különböző német-római fejedelemségek és hercegségek birtokai közelében feküdt, mint különálló püspökség, melyet II. Henrik 1552-ben foglalt el, de Metz-hez és Toul-hoz hasonlóan jogilag csak a vesztfáliai békében csatolták Franciaországhoz.

Amíg azonban az 1870-es háború után Metz német megszállás alá került, Verdun megmaradt francia kézen. Azért is választotta Falkenhayn, a német vezérkar főnöke, 1916-os támadása célpontjául, mert a városnak szimbolikus jelentősége volt a franciák számára, és az utánpótlás vonala csak egy közútból állt, mert három oldalról a német hadsereg vette körül.

A német vezérkarnak nem is az volt az elsődleges célja, hogy a várost gyorsan elfoglalja, hanem a védelem felmorzsolásával a francia katonai potenciál kimerítése legalább ilyen fontos szempont volt.

A város ostroma 1916. február 21-én kezdődött, és december 18-ig tartott a környéken a küzdelem. Falkenhayn jól számított, a védelem nem vonta vissza csapatait, hanem kitartott. A francia hadvezetés kialakított egy utánpótlás-vonalat a városba bevezető úton ez volt a „voie sacrée”.

Csak a teherautóknak volt szabad az úton haladni, a gyalogosoknak az út mellett kellett haladni a szántóföldön, ha egy autó elakadt, egyszerűen letolták az útról, mert semmi sem zavarhatta az utánpótlás forgalmát. A közel tíz hónapos harc után a frontvonal nagyjából ugyanott volt, ahol februárban.

Az egy éves csatának eredménye 700 000 áldozat, ebből 300 000 halott (egy ilyen borzalmas vérfürdőben nem érdemes számolni, hogy melyik oldalon mennyien várták hiába haza a családtagjaikat…) többi sebesült, rokkant, valahol eltűnt.

Ezenkívül a táj Verduntól keletre mai napig magán viseli a tüzérségi gránátok nyomait, a domborzat sok helyen más, mint 1916 előtt volt. Egy lényeges következménye volt Verdunnak: Falkenhaynt leváltották, és a német hadvezetés az 1916 évi csaták eredményét látva kezdett el ismét foglalkozni a korlátlan tengeralattjáró háború felújításának lehetőségével. Ami végül a háború fordulópontja lett, miután az USA belépett az első világháborúba.

Most hogy 100 éve lett vége az első világháborúnak, a lányok a zeneiskolával szintén megemlékeznek erről az eseményről, és egy koncerten ezt a dalt fogják előadni...

ITT OLVASHATÓ

TIBORCZ MEGSZEREZTE A BDPST NEVŰ

444
Szerző: PETHŐ ANDRÁS
2018.06.26.

Néhány nappal ezelőtt érkezett a cégbíróságra egy irat, amelyben Tiborcz István bejelentette, hogy minősített többséget szerzett a BDPST Zrt. nevű ingatlanos cégben. A miniszterelnök veje már eddig is tulajdonos volt a társaságban, de májusban megvásárolta régi üzlettársa, Hamar Endre részvényeit, és így most már övé a cég túlnyomó része.

Nem derül ki az iratból, hogy pontosan mennyi részvényt vásárolt Tiborcz Hamartól, de a „minősített többség” megfogalmazás a jogszabályok szerint azt jelenti, hogy legalább a cég 75 százaléka az övé. A dokumentumban nem szerepel, hogy Tiborcz mennyit fizetett a részvényekért. (Erre és más részletekre rákérdeztünk a BDPST Zrt.-nél. Ha válaszolnak, akkor azzal kiegészítjük a cikket.)

A 2015-ben alapított BDPST Zrt. néhány év alatt jelentős ingatlanportfóliót alakított ki. Ahogy arról több újság beszámolt korábban, a céghez tartozik a turai kastély, a Ranolder-villa Badacsonyban, a Mahart-ház nevű, Pesti Vigadó melletti palota, egy palotaszint az Andrássy úton, és egy 2000 négyzetméteres orbánhegyi telek. Mint arra a 444 rámutatott korábban, a BDPST történetét az is érdekessé tette, hogy a cég üzletelt többek között az FBI által körözött szaúdi Ghaith Pharaonnal (ő azóta már meghalt).

A társaság tavaly kifejezetten jó évet zárt. Eszközállománya több mint 5 milliárd forint volt, és 4,1 milliárd forintnyi adózott nyereséget ért el...

ITT OLVASHATÓ

A DIKTÁTOROK SANYARÚ ÉLETE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.06.26. 

Másnak is feltűnt, hogy a legtöbb diktátor alacsony, rosszarcú figura volt? És van. Lehetséges, hogy így kompenzálnak, talán eredetileg nem is akarnak mást, mint magas, jóképű pasassá varázsolódni. Miután ez még a tudomány jelenlegi állása szerint sem kivitelezhető, marad a korlátlan hatalomra törekvés, a mindenki más eltiprása. Ha már magas és jóképű nem lehet a szerencsétlen, legalább rettegjenek tőle. És tiszteljék, ez mindig ott van a be nem teljesülő vágyak között. Tiszteljék. De egy zsarnokot senki nem tisztel, legfeljebb kihasznál és persze fél tőle mindenki. Vagy utálja, mint a kétnapos szart.

Ennek ellentmondani látszik, hogy számtalan férfi van, aki nem éppen daliás termetű és nem annyira jóképű, mégis normális emberként viselkednek. Sőt! Igen, mert egészséges a lelkük és tudják, hogy nem igazán fontos dolgok ezek, bőven lehet kompenzálni a testi adottságokból eredő pici hátrányokat műveltséggel, tudással, humorral, lélekkel. Akinek ez nem megy, abból lesz szörnyeteg. Kicsi szörnyeteg a portásfülkében, az eladópult mögött, vagy az akármilyen cégnél alkalmazottként, aki azért is megszívat mindenkit, mert megteheti.

Ha a csillagok együttállása úgy alakul, mondjuk van egy gazdasági válság, egy országban túl nagy az elégedetlenség valamiért és emberünk pont nem portás, hanem politikai ambíciói vannak, eléggé gátlástalan és eléggé pszichopata (lehetőleg több területen is, mert az a siker titka), akkor politikus lesz. Ha ráadásul elég hozzá hasonló, de gyengébb szar alak van körülötte, akkor akár egy ország csúcsára is felcsimpaszkodhat...

ITT OLVASHATÓ

FAJI TÖRVÉNYEK?

HUPPA
Szerző: CSERPES TAMÁS
2018.06.26.

Az egészségtelen cinizmus mellyel az emberfia néhány depresszióra hajlamos példánya bizonyos idő után védekezésül körbe veszi magát, aztán onnan pislog kifelé, hogy időnként megnézze, mi a jó fene történik körülötte, hát az néha bizony megrepedezik és akkor az illető úgy érzi, hogy itt valami rossz, valami egészen embertelenül és kurvára rossz, ami arra készteti, gondolkozzon el azon, hogy jó-e itt, ebben az országban élni, mármint amiben született, és talán néha úgy érezte, nagyjából békésen eléldegélhet, aztán majd valamikor különösebb feltűnés nélkül meghal, de addig legalább azzal foglalkozhat amivel akar, meg szeret, mert ugye nincs éhínség, nem dúl háború, a klíma is elviselhető, a szomszédokkal ki lehet jönni, néha hoznak ezt-azt, meg aztán az ember is átvisz néhány dolgot, amiről azt sejti örülni fognak neki, sőt előbb-utóbb találkozik olyan emberekkel, akik nem hiszik azt, hogy tökéletesek, nem tömik degeszre állandóan hasznos tanácsokkal, csupán meghallgatják, ami nagy szó, mivel az emberek nagy része leginkább panaszkodni szeret, esetleg másokat szid, kibeszél a hátuk mögött, ami valóban jó mulatság, de figyelmesen hallgatni csak kevesen képesek, mondhatni azt, hogy az emberek egyre kevésbé figyelnek oda egymásra, ami nem biztos, hogy igaz, mivel elképzelhető, hogy régebben is így volt, csak hát erről kései születése okán nem rendelkezhet személyes tapasztalattal aki most él, de ez annyira talán nem is fontos, a filozófusok meg más efféle éhenkórászok foglalkoztak eleget az elidegenedéssel, amiből olyan ménkű vastag könyveket írtak, amin átlagos képességű ember élve nem képes átrágni magát, így valójában az is megeshet, az ember nincs is tisztában azzal, hogy ő most éppen ilyen elidegenedett állapotban létezik, emiatt beéri annyival, hogy van, meg vannak mások is körülötte, szóval amíg nagyobb baj nincs, nem nagyon érdekli az ilyesmi, kínlódjanak ezzel a kérdéssel az olyanok akiknek ez a munkájuk, rendes emberek inkább művelik földjeiket és tökéletesen elégedettek azzal, hogy az ő kertjük is pont olyan szép zöld mint a szomszédoké, azaz kerek a világ és élhető, ráadásul ebbe a világocskába nagyjából ő is belepasszol, ami olykor boldogságot okoz számára, de amikor ebbe a létezésébe egyesek azzal rondítanak bele, hogy azt állítják magukról, kizárólag ők képviselik a jót, az erkölcsöt, ráadásul tévedhetetlenek és minden bajra tudnak egy pompás megoldást, legfőképpen ujjal mutogatnak azokra, akik ránk hozták a rontást, akkor ezeket legszívesebben elküldené az anyjukba, mivel tisztában van vele, hogy született szélhámosok, akik zsigerből hazudnak, de nem küldheti el őket sehová, mivel túl sokan hisznek nekik, meg abban, hogy valami szép új világot építenek közösen, mások kizárásával, amit eddig még senkinek sem sikerült összehoznia, pedig rengeteg elvetélt próbálkozás volt már rá, néha megdöbbentően sok hullával, ez utóbbiak számolgatása a történészek dolga, a halottaknak amúgy teljesen mindegy, hogy számolgatják, méricskélik-e őket vagy nem, mivel az ő szempontjukból tökéletesen egyedül nem vannak, mivel mindenki csak egyszer halhat meg, ráadásul leginkább a maga kárára, ami talán a legintimebb dolog a világon, az élők szempontjából természetesen nem mindegy, hogy ki az elhunyt, de ez nagyon bonyolult kérdés, szóval akkor most mi van, mármint itt Magyarországon, amiben megszilárdult egy velejéig romlott, hazug rendszer, amelybe még a derék ellenzék is beletartozik, amire a légékesebb bizonyíték az, hogy mindenféle különösebb tiltakozás nélkül elfogadták a „Stop Sorosnak” elnevezett „faji törvényt”, ami azonban nem egészen igaz, mivel az emberiség egy fajt alkot, szóval a kérdés nem olyan egyértelmű, talán jobb lenne „emberiesség elleni” törvénynek nevezni, ami nem tévedés, valóban nem emberiség elleni elkövetett bűncselekményről van szó, hanem valami olyasmiről, hogy a jelenlegi rendszer, amely egyre inkább erősebb lesz, és úgy néz ki sokáig az is marad, politikai számításból elfogadott egy olyan törvénycsomagot, hogy aki szegény, szerencsétlen, valamilyen okból segítségre szorul, az ott rohadjon meg ahol van, aki pedig azt állítja, hogy ez nem más, mint szemétség, az meg fizessen ezért büntetést, ezzel szemben aki ki tudja fizetni a borsos árú belépti díjat, az nyugodtan jöjjön csak be, még az sem érdekes, hogy többszörös gyilkos, vagy nemzetközileg keresett szélhámos, csak időben és jó sokat fizessen, ezért úgy néz ki, a magyar kormány magáncélokra vámot szed szed az Európai Unió használatáért, ami Magyarországra semmilyen veszélyt nem jelent, mivel olyan hülye nem nagyon akad, aki itt akarna letelepedni, bűnözni, utóbbi tevékenységet a jelenlegi rezsim már rég kisajátította önmaga számára, aztán emiatt érzi az ember úgy, hogy minél előbb el kéne innen húzni a csíkot, mivel ez már megint egy mocskos, szemét rendszer, ami ugyan nézőpont kérdése, mivel egyesek úgy érzik, pont emiatt érdemes itt maradni, nekik ugyanis ez tetszik, szóval igazságot tenni, vitatkozni ezen kár, mivel ez egyéni döntés kérdése, de abból az országból ahol valódi fasiszta törvényeket hoznak és ez még említés szintjén sem merül fel, a tapasztalatok alapján érdemes elpucolni azoknak, akik nem akarnak beállni a csatasorba, mivel nem lételemük a hadakozás, szóval ezek nem faji törvények, hanem „szemét törvények”, amelyet egy aljas politikai elit hozott, amely az ország szégyene, amelynek apropóján később ünnepségeken fognak szónokolni schmidtmária-szerű élőlények, hogy milyen szörnyű volt, de most még persze nagyon jó, amit már rengetegszer eljátszottak itt, ebben az országban, ahol ugye nincs éhínség, nem dúl háború, a klíma is elviselhető, ennek ellenére a dolgok valami miatt mindig úgy alakulnak, hogy alkalmanként egyeseknek el kell innen menniük, ami főként azért kurvára rossz, mivel soha, senki nem tanul belőle.

ITT OLVASHATÓ

"A GONDOLAT NEM KÉR VÍZUMOT" - MICHAEL IGNATIEFF ÉS KORNAI JÁNOS BESZÉDE A NYÍLT TÁRSADALOM DÍJ ÁTADÁSAKOR

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: IGNATIEFF, KORNAI
2018.06.22.

A Közép-európai Egyetem (CEU) a Nyílt Társadalom Díjat adományozta Kornai Jánosnak, a Harvard University és a Budapesti Corvinus Egyetem emeritus professzorának. A díjat június 22-én, az egyetem tanévzáró ünnepségén adják át; ezt követően kapják meg diplomájukat a most végzett hallgatók. Az alábbiakban közöljük Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának beszédét, amely méltatja a díjazottat, majd Kornai Jánosnak a díj átvételekor elhangzó beszédét.


Michael Ignatieff beszéde:

Kornai a gondolat puszta erejére támaszkodó, úttörő gazdasági elemzéssel tárta fel a zárt kommunista társadalmak pusztító irracionalitását. Az olyan, nevéhez köthető munkák, mint A gazdasági vezetés túlzott központosítása vagy A hiány Kínától Oroszországon át Kelet-Europáig reformerek generációit inspirálták. 1989 után, a rendszerváltás megindulásával Kornai munkái, mint az Indulatos röpirat arra tettek kísérletet, hogy humánus és igazságos ösvényt jelöljenek ki a piacgazdaság megteremtéséhez.

Csendes bálványdöntögető, szabad szellem, szeretett tanár, odaadó férj és apa, radikális gondolkodó és kritikus hazafi. Kornai élő példája annak, mire lehet képes egy ember, ha életét és munkáját a nyílt társadalom alapértékei, a szabadság iránti elkötelezettség és a félelmet nem ismerő intellektuális őszinteség vezérli.

Kornai János beszéde:

Büszke vagyok, hogy a Közép-európai Egyetem kitüntetett az Open Society Díjjal. És ti is, végzős hallgatók, büszkék lehettek arra, hogy ezen az egyetemen tanultatok. Minden elismerés örömet szerez a kitüntetettnek, és a végzős hallgató mindig örül annak, hogy eredményesen eljutott a tanulmányai végéhez. Ami azonban különleges jogcímet ad a büszkeségre, az, hogy én a kitüntetést és ti a diplomát éppen ettől az egyetemtől kapjuk.

A CEU nem csak hirdeti az egyetemi autonómia eszméjét, az egyetemi világ sok évszázados sarkalatos elvét, hanem működésében megtestesíti, példát mutat a megvalósításában. Szabad viták, egymással ütköző nézetek, gondolkodási iskolák versengése, eszmei nyitottság és sokszínűség jellemzi az életét. A gondolat nem ismer határokat, nem kér vízumot sem belépéskor, sem kilépéskor: a CEU példát mutat ebben is. Nagyon remélem, hogy ti, amikor leveszitek az ünnepi talárt, és hozzáfogtok a további tanuláshoz, vagy elfoglaljátok munkahelyeteket, tovább terjesztitek az itt megszokott és megtanult szellemet.

A CEU magyarországi működése bizonytalan helyzetbe került. Felhasználom az ünnepélyes alkalmat arra, hogy kifejezzem szolidaritásomat. Nem volt nehéz ezt az egyetemet támogatni, amikor békében, zavartalanul dolgozott. A barátság vizsgája: mit teszel a barátodért, amikor bajba kerül, nehézségekkel kell megbirkóznia? Jó látni, milyen sok igaz barátja van a CEU-nak – ezek között tudhat engem is.

Diákok, akik most elhagyjátok ezeket a szép épületeket, ismerős tantermeket, bármilyen messzire mennétek is, figyeljétek, mi történik az Alma Materrel, és maradjatok igaz barátai.

Albert Hirschman ragyogó esszéjében szembeállított egymással kétféle választ, amellyel kifejezhetjük az elégedetlenségünket, reagálhatunk a sérelmekre: exit vagy voice, kivonulás vagy tiltakozás. A lojalitás, a hűség erősen motiválja azt, akinek választania kell. Ha végképpen lehetetlenné válik a maradás, akkor az exit lehet a túlélés egyedüli lehetséges útja. Nincsenek univerzális szabályok ezekre a nehéz választásokra. Itt és most Magyarországon, itt és most a posztszocialista régióban a lojalítás érzése a „maradni és folytatni a megkezdett munkát” álláspontot sugalmazza. Maradjunk hűségesek azokhoz az eszmékhez, amelyek meggyökereztetésére oly nagy szüksége van ennek a talajnak, a gondolatok szabad áramlásától hosszú-hosszú időn át elzárt földnek. Ha valakinek vagy valaminek lojalitással, hűséggel tartozunk, az az eszmekör, amelynek fontos képviselője ezen a tájon, az egykori vasfüggönytől keletre a CEU.

A küzdelem a nyitott társadalomért, a demokráciáért, az emberi jogokért sokféle eszközzel vívható. A kitüntetésről kiadott közlemény és a rektor úr imént elmondott laudációja több nevet említett az egykori díjazottak közül. Szeretném külön is kiemelni Václav Havelt, Göncz Árpádot, Bronisław Geremeket és Joachim Gaukot. Mindegyik élettörténete más és más. Ami a közös bennük (és hozzátehetem: bennem): az, hogy az egykori Kelet-Európában születtek, ott tanulták, saját bőrükön is, mit jelent a diktatúra és a társadalom elzárása a Nyugattól.

Külön is büszke vagyok arra, hogy immár én vagyok a második magyar, aki a díjazottak közé került. Örülök annak, hogy az első Göncz Árpád volt, akit ma is még oly sokan szeretnek, és Árpi bácsiként emlegetnek.

Új diplomás hallgatók, akik más országokból jöttetek, remélem, nem csak halmozódó bajok, rosszindulatú szólamok és ártó események emlékét viszitek magatokkal! Megmarad benneteket a szép Budapest képe, az egyetem nyugalmat árasztó környéke, a néhány lépés távolságban lévő Duna-part felől kitáruló varázslatos látkép. Bizonyára körülnéztetek az országban, és élveztétek a Balatont, a magyar hegyeken-dombokon tett kirándulásokat, hallgattatok magyar zenét. Talán még a magyar költők versei is eljutottak hozzátok. Jó lenne, ha a világ olyan hiteles forrásból, mint egy CEU‑n végzett volt diák szájából, méltányos és kiegyensúlyozott képet kapna országunk állapotáról. Nem csak a nyomasztó rossz magyarországi eseményekről értesülne, hanem hallana arról, ami tiszteletreméltó és szép itt nálunk. Hírét költenétek annak, hogy nem kevés azoknak a magyaroknak a száma, akik küzdenek az emberi jogokért, a szabadságért, a társadalom demokratikus berendezkedéséért.

Számomra különösen példaértékű az első díjazott, Karl Popper. Az ő példáját tudom leginkább követni, mert az akadémiai világban élte le az életét. Filozófus volt, és elsősorban kutatóként, tanulmányok és könyvek szerzőjeként, és tanárként hatott, nemcsak a tanítványaira, kollégáira, de más értelmiségiekre is, szerte a világon. Nem is csak a saját szakmájára, hanem valamennyi tudományág aktív művelőire, tanulóira. Ám ezen túlmenően – és ezt szeretném hangsúlyozni – számos gondolatának erős közéleti tartalma van. Helyénvaló, ha a mostani alkalommal azt az elvet emelem ki, amit a most kapott díj elnevezése magában foglal, a nyílt társadalom popperi kívánalmát. A történelem sok olyan társadalmi berendezkedést hozott létre és hoz létre újra és újra, amely megszegi e követelményt, fékezni próbálja a gondolatok szabad terjedését, és csak egyetlen eszmekört, a saját ideológiáját akarja ráerőltetni mindenkire. Intoleráns, képtelen befogadni a másságot. És persze nem csak idegen gondolatoktól akar elzárkózni, hanem minden idegen embertől; gyanakodva, előítéletektől súlyosan terhelten, bizalmatlanul néz rájuk. Nagy szükségünk van Popper bíztatására, a nyílt társadalom elvének terjedésére. Magas színvonalú kutatások, világszerte ismertté vált könyvek sok példával támasztják alá a megállapítást: befogadó, inkluzív társadalmaknak sokkal jobb az esélyük a gazdasági fejlődésre, a növekedés tartósan magas ütemére és az innovációra, mint a bezárkózó, exkluzív társadalmaknak.

Itt ismét a fiatalokhoz szólok, elsősorban a most végzett hallgatókhoz, akik a mai ünnepségen kapják meg a diplomájukat. Ha hazatértek, jogotok van persze bezárkózni a szakmai munkahely négy fala közé, vagy ha tovább folytatjátok a tanulást, behúzódni az egyetemi szobákba és begubódzni a szakmátok szűk mikrokozmoszába. Még az is lehet, hogy ily módon nagy teljesítményt értek el. De ez az egyetem, amely most útra bocsát benneteket, nem ezt a magatartást sugallja. Ne legyünk szakbarbárok, hanem tágra nyitott szemmel figyeljünk a világra. És ne csak figyeljünk, hanem – ki-ki a maga módján – vegyen részt a közügyekben. Ha azt látja, hogy rossz irányban haladnak körülötte a dolgok, emelje fel a szavát. Sokféle eszköz áll rendelkezésre. Nem azt hirdetem, hogy mindenki rohanjon ki a barikádra, és mozdítsa meg a macskaköveket, ahogyan azt 60 éve tették a párizsi diákok. Azt sem, hogy csak lángra gyújtó szavakkal lehet cselekedni. Sir Karl Poppertól például távol állt a hangoskodás; udvarias hangon szólalt meg az akadémiai és közéleti vitákon. De megszólalt!

Popper gondolata, a nyílt társadalom elve újra és újra megszólalásra késztet bennünket. Országomban, Magyarországon nem csak a CEU-t érik fenyegetések, hanem olyan tervek készültek, amelyek veszélyeztetik a Magyar Tudományos Akadémia autonómiáját és kutatóintézeteihez fűződő kapcsolatait. Felhasználom ezt a pódiumot, hogy kifejezzem szolidaritásomat a Magyar Tudományos Akadémiával és erkölcsi támogatást adjak autonómiájának védelmezéséhez. Minél nagyobbak a nehézségek, annál fontosabb, hogy minél többen kiálljanak a nyitottságért, az emberi jogokért, a demokráciáért.

Még egyszer köszönöm a CEU-nak a magas elismerést.

(A díjat elsőként Karl Popper filozófusnak adományozták, 1994-ben. Popper nevéhez fűződik a „nyílt társadalom” eszméje. A további díjazottak közül kiemeljük a következőket: Václav Havel, a Cseh Köztársaság elnöke, 1999; Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, 2000; Bronisław Geremek, volt lengyel külügyminiszter, 2001; Tom Lantos, az USA képviselőházának tagja, 2003; Ricardo Lagos, Chile volt elnöke, 2006; Carla Del Ponte, a Nemzetközi Büntető Bíróság volt ügyésze, 2007; Kofi Annan, az ENSZ volt főtitkára, 2007; Richard Holbrooke, USA különmegbízott, postumus, 2010; Javier Solana, az Európai Bizottság főtitkára, 2011; Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet, 2016 és Joachim Gauck, Németország volt elnöke, 2017.)

ITT OLVASHATÓ

MIÉRT A SZEGÉNYELLENES FIDESZ NYER, AMIKOR A MAGYAROK TÖBBSÉGE ÚJRAELOSZTÓ POLITIKÁT AKAR

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2018.06.26.

Az interneten nagyon népszerűek azok a tesztek, amelyek egy sor kérdés után megmutatják, milyen politikai értékrenddel rendelkezünk, és ez alapján milyen politikai táborhoz tartozunk. A leggyakrabban az ún. politikai iránytűvel (Political Compass) találkozhatunk, amely kéttengelyes koordinátarendszerben helyezi el politikai értékrendünket: az egyik tengely a gazdasági, másik pedig általában kulturális, társadalmi kérdésekből épül fel.

A Policy Solutions intézet most reprezentatív kutatással térképezte fel, vajon a magyar társadalom egésze hol helyezkedik el ebben a koordinátarendszerben.

A május 6. és 13. között készült felmérés keretén belül a válaszadóknak huszonnyolc kijelentés kapcsán kellett véleményt mondaniuk, ebből tizennégy a gazdasági jobb-bal tengelyen, tizennégy pedig a társadalmi nyitott-zárt tengelyen helyezte el az embereket.

Az eredmények alapján egyértelműen látszik, hogy gazdasági kérdésekben a társadalom túlnyomó többsége (78%) baloldalon helyezkedik el, állami szerepvállalást, újraelosztó politikát és az egyenlőtlenségek csökkentését szorgalmazzák. Kulturális kérdésekben a kép sokkal kevésbé egyértelmű, sok kérdésben szinte fele-fele arányban oszlik meg a társadalom, de összességében enyhén inkább a konzervatív pólus felé tendál.

Baloldaliak vagyunk, ez nem kérdés

A tizennégy felsorolt gazdaságpolitikai álláspont közül csupán négy volt olyan, amelyben a megkérdezettek többsége a jobboldalra helyezkedett, a fennmaradó tízben azonban a baloldali álláspontot preferálta. Ráadásul ahol jobboldali megfogalmazások győzedelmeskedtek, ott is csupán nagyon szűk többséggel, ehhez képest a baloldali pozíciók elsöprő, nem ritkán kétharmados többséget élveznek.

Nézzünk néhány erős többséggel rendelkező baloldali álláspontot:

- 90 százalék ért egyet azzal, hogy az adónkból biztosítani kell minden magyar állampolgárnak a jó minőségű állami egészségügyet.

- 83 százalék gondolja úgy, hogy a rosszabb helyzetben lévők társadalmi felemelkedését az államnak támogatnia kell.

- 80 százalék szerint akkor igazán jó egy társadalomban élni, ha nincsenek jelentős különbségek gazdagok és szegények között.

- 79 százalék szerint mivel a cégekben nem lehet megbízni, szükség van azok törvényi szabályozására.

- 73 százalék szeretné, hogy egy munkavállalónak akkor is legyen joga sztrájkolni, ha a sztrájkja miatt a lakosság többségének kényelmetlenséget okoz.

- 72 százalékos a többkulcsos, progresszív adórendszer támogatása.

- Ugyancsak 72 százalék veti el azt a feltételezést, mely szerint mindenkinek annyit ér a munkája, amennyi fizetést kap érte.

- 66 százalék nem ért egyet azzal az állítással, miszerint amelyik kultúrház, művelődési ház állami támogatás nélkül nem tud megélni, azért nem kár, ha csődbe megy.

- 64 százalék azzal sem ért egyet, hogy alapvetően az egyén hibája lenne a szegénység.

- 57 százalék szerint hamis a feltételezés, hogy a nagy bérkülönbségek elfogadhatók lennének, mivel teljesítményre ösztönzik az embereket.

A jobboldali álláspont nyert akkor, amikor a megtakarítások utáni pluszadó (vagyonadó) kérdése merült fel, ezt 58 százalék utasítja el. 59 százalék gondolja úgy, hogy aki munkanélküli, az általában nem akar dolgozni. 52 százalék szerint a világgazdaság jelenlegi rendszere a világ minden országának esélyt biztosít a felzárkózásra, és 51 százalék véli úgy, hogy a magáncégek többet tesznek az emberekért, mint az állam.

Ez utóbbi kérdés inkább arra enged következtetni, hogy bár az emberek nagyobb állami szerepvállalást szeretnének, jelenleg igen elégedetlenek az állam tevékenységével, és jobban bíznak a magánvállalatokban...

ITT OLVASHATÓ

TÖRÖKORSZÁGI LEVÉL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.06.26.

Édes néném!

Hát, nagyon sok viszontagság után, de csak megérkeztünk ide, a messzi Törökországba. Látod, mennyit szidtál, hogy annak idején az én drága barátom, a kedves Recep Tayyip még meg sem nyerte, amit annyira meg akart, a mindent eldöntő választásokat, de én már gratuláltam neki. De mindig kell egy jó barát, mint ahogyan azt a Toystoryban éneklik. Ezt nem tudom, mi a rosseb lehet, csak annak idején az Árpi írta föl nekem, hogy bátran használhatom, kajálni fogják a népek. Eddig nem volt alkalmam ezt a bölcsességemet csillogtatni, látod, te vagy az első, s lehet, az utolsó is, mert fenekestül felfordult a világ, de ezt fölösleges részleteznem.

Annyit azért a szerencsés menekülésről, hogy amikor a söpredék föllázadt, már nem is tudom, milyen apróságon, de tényleg, hiszen annyi jót tettem velük és nekik, szóval, amikor ostromoltak a várban, és a TEK is átállt, s csak a legkipróbáltabbak maradtak mellettem, az alagutakon keresztül sikerült kereket oldani. Dilemma előtt álltam, merre induljak az álruhámban – még neked sem mesélem el, minek öltöztem, hátha szükség lesz rá, de meg kell hagyni, zseniális -, szóval, azt kellett eldönteni, hogy a Vlagyimir felé induljak, vagy más tájak irányába. Azért nem döntöttem az oroszok mellett, holott stadionra néző dácsát ígértek, mert régen is arrafelé iszkolt az összes kommunista, és hogyan vette volna ki magát, ugye, ha én is ott keresek oltalmat.

S mivel a Tayyip is szavát adta, hogy számíthatok rá, meg a rákóczis hagyományok is nemesebbek, a törökök mellett döntöttem. Elvergődtünk valahogyan a horvát tengerpartra, a Lőrinc jachtjáig, s mondhatom, elég viszontagságosan. Szerte az országban a sorosista hordák vették át a hatalmat, és ekkor bántam meg, hogy nem voltam keményebb, és nem zártam börtönbe és táborokba az összeset. Jogom lett volna hozzá, megszavaztattam, de az a kurva Unió visszatartott. Ha nem kellett volna annyira a rohadt pénzük, rég otthagytam volna az egész bagázst, de most már mindegy. Valahogyan csak elvergődtünk az Adriáig, és most itt vagyok. De ez a hajózás is megér egy misét...

ITT OLVASHATÓ