2019. augusztus 31., szombat

A SZEGÉNYEK PAPJA, AKIT HORTHY PRIBÉKJEI HALÁLRA KÍNOZTAK

FOUCAULT INGÁJA BLOG
Szerző: Pendulumblog
2019.08.31.


Száz évvel ezelőtt gyilkolták meg a fehérterroristák Simon József katolikus papot, akinek az volt a bűne, hogy a földosztást és az egyház demokratizálását sürgette.

Az 1918-1919-os forradalmak és ellenforradalmak emlékezetét mindig is eltorzították a különféle irányú politikai sematizmusok. Mind a Horthy-rendszerre, mind az államszocialista rendszerre jellemző volt az egyoldalú múltfeldolgozás: a másik oldal bűneinek felnagyítása, a saját oldal bűneinek bagatellizálása. Bizonyos helyszínek, események és emberek köré kultuszt építettek, mások emlékét kiátkozták és kollektív feledésre ítélték. Az idei hivatalos centenáriumi megemlékezések sajnos megint az egyoldalú, sematikus, politikailag manipulált múltfeldolgozás jegyében történtek meg. A nemzetére rárontó gonosz baloldal és az ártatlan áldozattá váló jobboldal mítoszai uralják az ezzel kapcsolatos közbeszédet és a hivatalosságok megnyilvánulásait.

Jelenleg a Horthy-korszakban dívó mítoszok, kultuszok egyoldalú újjáépítésének lehetünk szemtanúi, amelyek hamis képet festenek 1919 történetéről, és abban az egyházak szerepéről. Jó példa erre Kucsera Ferenc szentendrei plébános esete, akit az 1919. évi júniusi ellenforradalomban való állítólagos részvétele miatt megkínoztak és meggyilkoltak a vörös különítményesek. Neki a Horthy-korszakban valóságos kultusza volt, 1945 után azonban kollektív feledésre (damnatio memoriae) ítélték. Ma újra utca viseli a nevét, megemlékezéseket tartanak róla és nemsokára bemutatják az élete utolsó napjairól szóló filmet is. Ezzel önmagában nem lenne gond, ha a múlttal való őszinte szembenézés, az elkövetők bűneinek számba vétele és az áldozatok emlékének ápolása vezetné a hatalmat, politikai pártállásra való tekintet nélkül. De nem így van. Eközben ugyanis kollektív feledésre ítélik egy éppoly kegyetlen népirtás, a Fehérterror elkövetőinek bűneit és azok áldozatait, akik között egyaránt találunk egyházi személyeket.

Az utóbbiak közé tartozott Simon József római katolikus káplán, akiről érdemes részletesebben is megemlékeznünk, hiszen éppen száz éve, 1919. augusztus 28-án éjjel kínozták halálra Prónay Pál parancsára a Horthyt szolgáló különítményesek. Semmi nyomát nem találtam az Interneten annak, hogy halálának századik évfordulóján bárkinek eszébe jutott volna hivatalos megemlékezést tartani róla.

Ki is volt Simon József? 1892-ben született a dunántúli Szenyér községben. Szülei, akiknek mindössze 10 hold földjük volt, iskolába adták a fiút, hogy legalább ő kikászálódhasson a szegénységből. Később Keszthelyre került a premontreiek gimnáziumába, ahol tehetsége és szorgalma hamar megmutatkozott. Egy parasztgyereknek abban az időben esélye sem volt bejutni az egyetemre, a felemelkedés egyetlen útja az egyházi pálya volt. Bekerült a veszprémi papneveldébe, ahol a teológiai tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte el, és szónoki képességei is kiemelték társai közül. A háború végén pappá szentelték, és a Somogy megyei Mernyébe küldték káplánnak.A jó képességű, tehetséges papra felfigyelt a szomszédos Marcali község plébánosa, Rumi István, aki elhívta káplánnak maga mellé.

Az októberi forradalom kitörése vidéken is forrongáshoz vezetett. A szegényparasztság földet követelt és fellázadt a régi rendszert képviselő hatalmasságok: földesurak, jegyzők, csendőrök és papok ellen, akik a világháború idején hosszú évekig szívták a vérüket. Erről is kevés szó esik ma, a hivatalos centenáriumi megemlékezéseken, pedig a világháború alatti mérhetetlen szenvedés nélkül nem tört volna ki a forradalom. A társadalom jelentős része elképesztő nyomorban, kisemmizettségben, szolgaságban élt, miközben egy szűk elit halmozta a luxust. A szegények számára gyakran a kivándorlás volt az egyedüli út: Somogy megyéből például több ezren "tántorogtak ki" Amerikába a 20. század elején. Rumi plébános különösen kivívta a helyi nép ellenszenvét azzal, hogy még a hadiözvegyek és hadba vonultak utáni javadalmait is keményen behajtotta, és ehhez nem átallott hatósági erőszakot is igénybe venni. Szolgálatait gyakran túlárazta, ezért rendkívül népszerűtlen volt.

Simon ellenben, aki maga is szegényparaszti családba született, rögtön megtalálta a hangot a helyi hívők közösségével. Végigjárta ősszel a szegények házait, hogy hol nincsen tüzelő. Aztán édesapjától pénzt kért kölcsön. Még nekem mondta: jaj csak meg ne tudja, mire kérem. Az erdésztől fát vett a szegényeknek, hadiözvegyeknek, árváknak. Megfizette a kocsisokat is. De nem akarta személyesen szétosztani a fát, mert nem kívánta, hogy hálálkodjanak neki. Ezért krétával keresztet rajzolt a kapukra, hogy a kocsisok tudják, hová kell a fát bedobálni.

Felismerte Rumi népszerűtlenségének okait, és megértette a panaszaikat is egy olyan egyházzal szemben, ami az ország legnagyobb földbirtokosaként a régi rend fő ideológiai támasza volt. Évtizedekkel megelőzve korát olyan reformokat látott szükségesnek, amelyeket majd a II. vatikáni reformzsinat vezetett be, kimondva, hogy az egyház szervezete elavult és hierarchikus, és újra Isten népévé, a hívők közösségévé kell tenni azt (bár a zsinat szellemisége azóta sem érvényesült igazán)...

MÁR A BUKTATÁSHOZ IS FÁRADTAK A TANÁROK

ABCÚG BLOG
Szerző: NEUBERGER ESZTER
2019.08.29.


Ne örüljön, aki a bukási és évismétlési számok látványos csökkenése mögé a magyar oktatási rendszer problémáinak elpárolgását képzeli. Az általunk megkérdezett tanárok és intézményvezetők szerint szó sincs erről, csupán a buktatások körüli harcokba, és az ezzel járó plusz munkába fáradtak már bele az egyre lestrapáltabb tanárok. Esetleg a nehezebben tanítható, hátrányos helyzetű diákok közül mentenek meg egyre többeket az évismétléstől a jövőjükért aggódó pedagógusok. De hiába, a korai iskolaelhagyók száma a bukási statisztikák javulása ellenére nem csökken. 

A pótvizsgaidőszak kezdete kapcsán írta meg egy héttel ezelőtt a Magyar Nemzet, hogy az Oktatási Hivatal statisztikái alapján látványos csökkenés történt a bukások és az évismétlések számában az elmúlt tanévben. A 2018/2019-es tanév második félév végén körülbelül 28 ezer olyan diák volt a közoktatásban, aki legalább egy tantárgyból elégtelen jegyet kapott, és ez 30 százalékkal kevesebb, mint a két évvel ezelőtti adat. A 2016/2017-es tanév végén ugyanis több mint 40 ezren buktak meg. (Ehhez képest már a tavalyi 2017/2018-as tanév majdnem 33 ezres bukási száma is 14 százalékos csökkenést mutatott).

Mivel a 5-12. osztályos diákság (buktatni ebben a korcsoportban lehet) száma az OH nyilvántartása szerint csak szűk ezer fővel csökkent az elmúlt két év alatt, ekkora mértékű esést a bukások számában nem lehet a gyerekszám folyamatos csökkenésével magyarázni.

De akkor mi áll a hátterében? Erről kérdeztük általános és középiskolák tanárait, intézményvezetőit, és egy érintett szülőt is.

Először is le kell szögeznünk: 5 iskola dolgozójával – legyen intézményvezető vagy egyszerű szaktanár – beszélgetve egyik intézményben sem csökkent nagy mértékben az év végi bukások száma. Mindenki stagnálásról, vagy egy-két bukással többről vagy kevesebbről számolt be az Abcúgnak. Mindegyik alanyunknak voltak azonban gondolatai azzal kapcsolatban, mi lehet az országos csökkenés oka.

Az általuk elmondottakból az látszik,
- a jobb helyzetű szülők nagyobb érdekérvényesítő képessége,
- a tanárok erősebb elköteleződése a korai iskolaelhagyás és a lemorzsolódás megakadályozására,
- de az igazán kiégett és motiválatlan tanárok fáradtsága

is közrejátszhat abban, hogy összességében kevesebb gyerek futott neki pótvizsgának a napokban, mint egy vagy két évvel ezelőtt...

ÁLLAMI JUTTATÁSOK – EGYSÉGESEN VAGY DIFFERENCIÁLTAN?

ÁTLÁTSZÓ / SZOCIO BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.08.29.


A történet tanulsága számomra az, hogy sokszor adott egy központi szándék, amivel sokan nem tudnak azonosulni, ezért így vagy úgy, korrigálják azt. Egy jóléti államban, ahol nem ilyen nagy a társadalmi olló, nyilván lehet egységes gesztusokat tenni. De itt és most nem ezt az időszakot éljük.

Előfordul, hogy valaki hozzájut egy nagyobb összeghez, amire nem számított, és igazából nincsen szüksége rá. Tavaly például egy külföldön élő fiatalember rendelt egy kisebb alkatrészt egy nemzetközi cégtől, ám valamilyen adminisztrációs hiba folytán a kifizetett összegnél jóval értékesebb drónt kapott a csomagban. Többször is eredménytelenül próbálta felvenni a céggel a kapcsolatot, végül feladta. Ezután meghirdette a drónt, sikerült eladnia, majd az árát két hazai civil szervezetnek, köztük az Igazgyöngy Alapítványnak adta. Szép, de egyedi történet.

Ám vannak helyzetek, amikor rendszerszinten szerveződnek olyan támogatások, juttatások, amelyekből válogatás nélkül mindenki részesül, ám szükség lenne a differenciálásra. Már írtam korábban, hogy szép dolog a tankönyvtámogatás, aminek keretében 9. évfolyamig mindenki ingyen kapja a tankönyveket, de nem biztos, hogy ez mindenhol ugyanolyan támogatást jelent. Sajnálatos módon, a magyar társadalomban egyre erősödnek a vagyoni különbségek. Ott, ahol milliós havi tételek futnak be jövedelemként, talán nem égetően szükséges, hogy az állam ingyen adja a csomagot, míg máshol, ahol az alapszükségleteket sem tudják a hónap végéig egyenletes színvonalon biztosítani, talán több segítség is elkelne a beiskolázáshoz és a megfelelő szintű oktatás biztosításához. Ezt például éppen abból az összegből fedezhetnék, amely a magas jövedelmi szintű családok után — ahol nem veszik igénybe a fenti támogatást — megmarad.

Sokan éreznek így és igazságtalannak tartják a jelenlegi rendszert. Többen írták, hogy konkrétan erre a tankönyvtámogatásra nincsen szükségük, ezért a család úgy döntött, hogy ezzel az összeggel szegényebb sorban élő gyerekeket támogat. Így van ez persze más területeken is. Van olyan, aki egyenesen sértőnek érzi, amikor a gyereke valamilyen csatornán keresztül karácsonyi cipősdoboz adományt kap, amit a cél szerint a rászorulóknak kellene kapnia, ám sokszor egységesen osztják ki. Ők visszaadják azzal, hogy adjuk annak, akinek kevesebb, vagy semmi sem jut karácsonyra.

Amikor a nyugdíjasok először kaptak állami támogatást Erzsébet-utalvány formájában, sokan döntöttek úgy, hogy nincsenek erre rászorulva, nem érzik úgy, hogy fair lenne, ezért inkább karitatív célra ajánlották fel az utalványt, vagy annak ellenértékét. Sok külföldön élő magyar nyugdíjas is így döntött, hiszen Amerikából, vagy Ausztráliából nézve értelmezhetetlen volt ez az állami gesztus.

Sok segítő szervezetnek, köztük nekünk is, nagyon hasznos időszak volt, két évig megkönnyítette a kríziskezelést. Folyamatosan élelmiszercsomagokat készítettünk, és még a hátrányos helyzetű gyerekek kirándulásába, táboroztatásába is be tudtuk csatornázni az utalványokat, mivel az étkezéseket ezekből fizettük. Amióta elfogytak az utalványok, nyilván sokkal nehezebb ezt a területet kezelnünk.

Nemrég, rezsiutalványok formájában megérkezett az újabb támogatás, amit a nyugdíjasok villany vagy gázszámlájuk csökkentéséhez kapnak, a kommunikáció szerint azért, hogy ők is részesüljenek az ország gazdasági sikereiből — mindenki egyformán. Az is, aki több százezer forintos nyugdíjjal bír, és az is, aki az öregségi nyugdíjból tengődik. Nyilván ebből az állami akcióból is érzékelhető, hogy itt nem szociális szempontokról van szó. De sokan úgy gondolják, hogy ez nem jó így egy olyan országban, ahol a jövedelmi viszonyok tekintetében ennyire szélsőséges a helyzet.

Mivel először úgy tudtuk, hogy a rezsiutalvány névre szól majd, nem gondoltuk, hogy akár karitatív célra is lehetne használni. Aztán egy kedves nyugdíjas támogatónk írt: korábban az Erzsébet-utalvány ellenértékét utalta át az alapítványnak, ezért úgy gondolja, a rezsiutalvány esetében is ez a legjobb megoldás.

Nagyon megörültünk és rögtön készítettünk egy facebook-posztot erről, hátha más is kedvet kap az adományozáshoz. Sok megosztást és kommentet élt meg ez a poszt, rengeteg kérdéssel arról, hogyan lehet eljuttatni hozzánk, hogyan lehet pénzre váltani, vagy mi a helyzet az idősotthonokban élőkkel. Aztán megtudtuk azt is, hogy az utalvány mégsem lesz névreszóló, nyilván a kezelhetetlen sokféleség miatt.

Már sokan jelezték, hogy küldenék nekünk az utalvány ellenértékét. Az alapítvány még egyeztet a szolgáltatóval, hiszen a támogatottjaink nagyrésze kártyás villanyórával rendelkezik, a gáz pedig nincsen bevezetve, de próbáljuk úgy felhasználni, hogy mindenkinek a legjobb legyen. Nyilván nagy segítség, ha az utalvány ellenértékét kapjuk meg, nem magát az utalványt, de keressük a legjobb megoldást.

Alapítványunk felhívása után más segítő szervezetek is jelezték, hogy fogadókészek ilyen adományra. A történet tanulsága számomra az, hogy sokszor adott egy központi szándék, amivel sokan nem tudnak azonosulni, ezért így vagy úgy, korrigálják azt. Azaz amikor az állam olyan szándékkal tesz valamit, ami sokak szerint nem illeszkedik a valósághoz, akkor az emberek képesek úgy alakítani, hogy mégis igazodjon. Egy jóléti államban, ahol nem ilyen nagy a társadalmi olló, ahol nem jellemző, hogy a szegénységfaktorok halmozódása egész régiókat érint, nyilván lehet egységes gesztusokat tenni. De itt és most nem ezt az időszakot éljük. Az pedig nagyon jó, hogy ezt sokan felismerik.

A KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSAINAK ELTÖRLÉSÉT KÉRI AZ ELLENZÉK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGTÓL

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2019.08.30.


A július 12-ei végszavazás előtt hosszasan érvelt az ellenzék a köznevelési törvény több pontban is aggályos módosítása ellen, a kormánypártok képviselői végül megszavazták azt.

A módosítás értelmében:
- megszűnik a magántanulói státusz, ami rendkívül nehéz helyzetbe hozza a sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeket,
- bürokráciacsökkentés címen megszűnik a tantestület és az egyéb iskolai dolgozók, diákönkormányzatok és szülők véleményezési joga az iskolaigazgató választással kapcsolatban,
- a hároméves kortól kötelező óvodába járás alól csak négyéves korig kaphatnak felmentést azok a gyerekek, akiknek a szüleik ezt kérelmezik,
- hatéves kor lesz az iskolaérettségi korhatár, amibe a szülő, az óvónő és a védőnő minimálisan szólhat bele, a végső döntést a kormányhivatal hozza meg,
- az egyébként csak szóbeli értékelést alkalmazó iskolákban is kötelező lesz a félévi és év végi teljesítményt osztályzattal is minősíteni,
- a pedagógusjelöltek nyelvvizsga nélkül is megkezdhetik a munkájukat,
és ehhez jött még az utolsó pillanatban az a javaslat, ami az alternatív iskolák működését lehetetleníti el.

Az ellenzék ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy készített egy alkotmánybírósági beadványt, amely minden alkotmánysértő módosítást pontról pontra végigvesz, és kéri ezek eltörlését:...

ITT AZ IDEJE TISZTÁZNI, HOGY KOSSUTH EGÉSZEN MÁST GONDOLT AZ ILLIBERALIZMUSRÓL, MINT ORBÁN VIKTOR

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: RÉVÉSZ SÁNDOR
2019.08.31.


Közel kétszáz éve fel-feltűnik a magyar közéletben, éspedig mindig negatív előjellel, az „illiberális” kifejezés, amelynek egyedül Orbán Viktor képes pozitív értelmet adni.

Antiliberális, bigott, fukar, fösvény, kicsinyes, korlátolt, közönséges, műveletlen, nem szabadelvű, ordenáré, szabad emberhez nem méltó, szervilis, szolgai, szűk látókörű, szűkmarkú.

Ezeket a jelentéseket adja a topszotar.hu az illiberal angol kifejezésre. Máshol a szánalmas, tudatlan, durva, alpári, alantas, kulturálatlan, pallérozatlan, értéktelen, becstelen, aljas, hitvány változatok is előfordulnak. Márton József nyelvész 1816-ban Bécsben kiadott Három nyelvből készült oskolai lexiconja az embertelen szó latin megfelelői között említi az illiberalist.

A liberalizmust és a szabadelvűséget az utóbbi két évszázadban rengetegen gyalázták, jó ideje Orbán Viktor is, ám csak ő nevezte politikáját büszkén illiberálisnak...

MEGINOG-E ŐSSZEL ORBÁN TRÓNJA? – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG AJÁNLÓ
Szerző: Magyar Hang
2019.08.29.


– Véget vetni a dózerolásnak – Baranyi Krisztina ferencvárosi jelölt pártmutyikról, beárazott korrupcióról, műemlékvédelemről, bérlakásállományról – interjú

– Helyi nagyágyúk csatája – Fürdőigazgató küzd meg a volt helyettes államtitkárral Hajdúszoboszlón

– Elég lesz az ellenzéknek, hogy a Fideszt belső harcok feszítik? Szombathelyi riport

Közvélemény-kutatásnak álcázott manipuláció Keszthelytől Gödöllőig

– Miksi Piroska nem ment férjhez – Jó helyen vagyok, örülnek, hogy eljöttem, Isten hozott, Kübekházára érve lépten-nyomon üdvözlő feliratok fogadják az érkezőt. Riport a faluból, ahol néhány tízezer forintból hoztak létre strandot

„El a kezekkel a Pilistől!” – A civil kurázsi, a trükköző bányacég és a csúnyán leszerepelt fideszes képviselő

A Mészáros gyerekek kapták a zánkai tábor felújítását – A fonyódligeti épületegyüttes újjáépítésére már nem futja a 26 milliárdos kormányadományból

– Állami homlokzatok – A kormány az elmúlt évtizedek legnagyobb iskolafejlesztését ígérte; a tanévkezdés kapcsán megnéztük, mit jelent ez a gyakorlatban

– Mindent magamra vállaltam! – Drog, prostitúció, kannibálok és a „halacskák”: kérdőjelek a brutális tiszaburai csecsemőgyilkosság körül. Riport

– Égető szükség – Nem áll jól Budapest a nyilvános illemhelyek számát illetően

– „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált” – A 2006-os őszödi beszéd a Harminc év, harminc történetben

– „Pont a levágott lábam vádlijára volt rátetoválva a Barca címere” – Sportsérülésnek tűnt, kiderült, hogy a helyzet sokkal rosszabb: az ígéretes focista, Orsós Krisztián tavaly szeptemberben lépett utoljára pályára. Bánja, hogy így történt, de a legfontosabb a család, és hogy fel tudja nevelni a kislányát. Kérdés, hogy hol és miből. Riport

„Visszamegyek Szíriába, nem tudok itt élni!” – A kormány migránsellenes kampánya most egy magyar nőn és kislányán csapódik le Budapesten

– Éghajlatváltozás: azonnal cselekednünk kell – Bartholy Judit meteorológussal, klímakutatóval, az ELTE meteorológiai tanszékének egyetemi tanárával, az MTA doktorával a globális éghajlatváltozásról beszélgettünk. Interjú

– Lángoló dzsungelek, sötét bozótosok – Mi történik az Amazonas-medencében?

Mikor szakad el a húr a Közel-Keleten? A felek már jó ideje tisztában vannak azzal, hogy egy közvetlen háború hatalmas pusztítással járna valamennyi résztvevő számára

Miért éppen Borneó? Új fővárosa lesz Indonéziának – Riport

A G7-ek felett lassan eljár az idő – Trump magára maradt konfrontatív politikájával a nyugati elitklub biarritzi csúcstalálkozóján

– A végzet feszítővasa – Boris Johnson figyelemre méltó Churchill-életrajzából a brexitpárti, botrányhős miniszterelnököt is jobban megismerhetjük

Forró brüsszeli ősz várható – Felsorolni is nehéz, mennyi minden történik majd az európai politikában a következő pár hónapban

– Indul a visszaszámlálás – Célegyenesbe fordul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
– A vér nem válik vízzé – Apák és fiúk a Forma–1-ben
– Nem tucatteljesítmény a 12 érem és a 12 kvóta – Visszatekintünk a Szegeden rendezett olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra

Publicisztika:

Puzsér Róbert: A civil fordulat igénye: legyen a politika ügyek versenye!
Farkas Melinda: Legyél, lányom, fodrász!
Tompos Ádám: Csak egy polgári gyilkosság
Juhász Gábor: Mi, magyarok
Szécsei József: A páneurópai piknik meg az európai egység
Hegyi Zoltán: Egy mindenes feljegyzései (62. rész)
Hegyi Zoltán: A katicák hasznáról
Szenczi Tóth Károly: P. úr, a maszek
Pethő Tibor: Érchörcsög – Ószleng
Gazda Albert: Részeg nagymamák
Dévényi István: Örömtüzek gyúlnak – hívjátok a tűzoltókat!
Marabu: Magyar történelem

Kritika:

– A múlt menekültjei másként migránsok? – Időbevándorlók
– A kérdések kérdései – Stephen Hawking: Rövid válaszok a nagy kérdésekre
– Kétszázötvennel a karriersztrádán – Dévényi István: Hádujudú
– A történet visszatérése – Donna Tartt: Az aranypinty

ELSZABADULT INDULATOK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.08.31.


A mindennapokban (legyen szó magánéletről és közéletről) egy ideje már elég durván elszabadultak az indulatok. Ha visszamennénk akár csak 10-15 évet az időben és megmutatnánk pár mostani megnyilvánulást az akkori énünknek, lenne csodálkozás. A helyzet nem speciálisan magyar, így van ez mondjuk Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a héten úgy hozta az élet, hogy két nagy vihart kavart poszt is megjelent a blogon. Elsőként Balázs írása arról, hogy hazalátogatva mennyi pozitív élmény érte, majd pár nappal később Ábel írása arról, mennyi negatív.

Mindkét esetben egészen komoly gyűlöletcunami ömlött a szerzőkre (és hát persze a blogra), ami külön érdekes, hogy mindkét oldalról… Az emberek jelentős része ugyanis csak a saját perspektíváján keresztül képes látni a dolgokat, minden, ami azon túl esik, biztosan hazugság, propaganda és nem létezhet.

(Hozzáteszem, mindkét szerző többször írt már a blogra, ami igazán érdekes, hogy Balázs például a múltkor azért kapott, mert képes volt leírni, milyen ellátásban részesült egy osztrák kórházban.)

De nem erről szól a mai poszt, hanem arról, hogy elindult a Los Angeles-London-Budapest-tengely második évada (az amerikai nagyvárosból továbbra is Tamással, a brit fővárosból Bandosszal), amiben a Brexittel kezdtünk és egészen az elszabadult indulatokig jutottunk el.

A Brexitről annyit, hogy Boris Johnson miniszterelnök a héten ledobta a bombát, amennyiben azt kezdeményezte az uralkodónál, hogy a parlament a szokásosnál később, október közepén üljön össze a szünet után, amit II. Erzsébet jóvá is hagyott, ezzel gyakorlatilag meggátolva a képviselőket a megállapodás nélküli Brexit jogszabályi úton történő megakadályozásában.

Bandosz szerint a felháborodás hatalmas, de azért „nem kószálnak zombihadak az utcán”, magyarán London éli az életét. Mindkét oldal a demokráciával érvel, az egyik oldal azt mondja, hogy ha a kilépésre szavaztak az emberek, akkor annak meg kell lenni, a másik szerint a parlament felfüggesztése nem demokratikus lépés.

„Van egy hatalmas patthelyzet. A múltkori adásban beszélgettünk a szomszédról, aki átjött és közölte, hogy ő a Brexit ellen szavazott, de most már csinálják végig minél gyorsabban. Úgyis végig kell vinni, akkor legyen meg akár alkuval, akár anélkül” – mondta Bandosz, aki szerint valakinek fel kell oldania a patthelyzetet és lehet, hogy Boris Johnson lesz az, akármilyen sajátos is a megoldása.

„Az emberek nagyon belefásultak, akad, aki már nem akar vele foglalkozni. Valószínűleg ezért van az, hogy nagyobb azok aránya, akik szerint ezt most már be kell fejezni és ki kell lépni” – tette hozzá.

„Olyan ez, mint egy válás. Senkinek sem kívánom, de amikor odajut az ember, akkor valakinek mennie kell, aztán majd utána valahogyan fölépíti az ember az életét” – hozott példát Bandosz.

Az elmúlt évek teljesen felforgatták a brit politikai kultúrát, amiből eltűnt az azt eddig jellemző visszafogottság, kiegyensúlyozottság, „mostanra itt is úgy vagdalkoznak a politikusok és a médiaszereplők, mint Magyarországon”.

Tamás szerint hasonló jelenség figyelhető meg az Egyesült Államokban (és a világ több más részén is), azaz hogy nagyjából egy időben megváltozott a hagyományos jobb-baloldal feloszlás.

Érdekes kérdés az is, hogy az elnökválasztás előtti szokásos előválasztási hercehurca mennyire használja el a jelölteket (ez ugye általában az éppen ellenzékben lévő oldalra érvényes, esetünkben a demokratákra), mennyire harcolja ez a másik oldal malmára a vizet, marad-e idő egy egységes üzenet átvitelére.

„Úgy tűnik, mostanában már mindent lehet, lebontani értékeket. Azok mennek a közösségi médiában, akik nagyot mondanak” – vélte Bandosz.

„Olyan szinten tudnak elszabadulni az indulatok a hétköznapokban (pont azért, mert a politikában és a médiában is mindent szabad), hogy egészen furcsa és etikátlan támadások indulhatnak el emberek ellen, amit az emberek nagyon nehezen viselnek.

Eddig nyugalom volt, az emberek toleránsabbak voltak. Sok emberrel beszélgetve úgy látom, őket is sokkolja, hogy milyen típusú támadások indulhatnak el akár nem politikusok ellen is, csak azért, mert más népcsoport, vagy vallási csoport tagja. Miközben Amerika azért Amerika, mert mindenki máshonnan jött” – mondta Tamás.

És ezzel nagyjából vissza is jutottunk a poszt elején említettekhez…

Természetesen sok minden másról is beszélgettünk még, hogy miről, kiderül, ha meghallgatjátok a podcastot!...

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.08.30.



PUBLICISZTIKA

Kovács Zoltán: A bozótharcos

Kósa Lajos beszél a rádióban, hogy ami Amazóniában van, az nem több, mint bozóttűz. Így, tárgyszerűen, mint szerelmes csalódás után: szalmaláng csupán. Mégis, mi az, ami lángban áll most már hetek óta, mi az, ami minden épelméjű embert megérint, ha csak egyetlen pillanatra is. Kósa ezt a következőképp látja: „Nem az őserdő ég, mint láthatjuk a képeken, hanem egyébként az a bozótos, ami nem őserdő, de most ez mindegy, a részletekbe nem kell belemenni.” Az ember hallgatja ezt a fejtegetést, és hirtelen nem érti, miért kell egy politikusnak ilyen helyzetekbe keveredni, miért kell olyan kérdésről beszélnie, amihez garantáltan nem ért, de feltehető, hogy érdemi tudomása sincsen róla. Az ország egyik legrégebben aktív közéleti figurája magyarázza nagy nyilvánosság előtt, mi a bozóttűz és mi az őserdőtűz közötti különbség. A nagy kérdéshozzáértők szerint az, hogy Amazónia ökológiai egyensúlya véglegesen megbomlik-e, vagy valamilyen, az eset súlyosságával arányos globális fellépéssel megmenthető-e. Ferenc pápa sem tekinthető tűzszakértőnek, ezért természetes emberi nyugtalansággal beszél a katasztrófáról, amikor kijelenti, „mindannyian aggódunk az Amazóniát sújtó erdőtüzek miatt. Imádkozzunk azért, hogy egyesült erővel mielőbb sikerüljön megfékezni a lángokat.” Miközben a világ számos ismert embere szólal meg aggódón a lehetséges kiváltó okokról, a Fidesz kampányembere bozóttüzezik, sőt, azt is hozzáteszi, hogy meglátása szerint az ellenzék ezzel az üggyel Orbán Viktort akarja lejáratni. Tény, az ellenzék korábban számonkérte Orbánon, hogy a magyar kormány nem írta alá a klímaegyezményt. Megjegyzem, abban az időben nem égtek még a dél-amerikai erdők. Amazónia kétségtelenül a világ aktuálisan nagy katasztrófája, ilyen értelemben Magyarországé is. De Magyarország speciálisan nagy tragédiája – ami csak­is a miénk –, hogy miként kerülhet egy ország olyan helyzetbe, hogy három évtizede Kósa Lajost hallgatja. És persze, az eszmetársait is, de maradnék Kósánál. A mi Amazóniánk. Közel járok az igazsághoz, ha azt mondom, életemben nem hallottam még értelmesen beszélni. Ám csakis azért mondhatja határtalan zagyvaságait, mert a választópolgár bizalmat szavaz neki és pártjának, olyannyira, hogy az őszi helyhatósági választásokon ő vezeti a kormánypárt kampányát. Amikor tehát esetlenségén derülünk, vagy hetykén odavetett butaságain dühöngünk, akkor ne legyen kétség, magunkon derülünk, és magunkon dühöngünk.

Mellár Tamás: Egy okostojás okoskodása

Magyar Péter: A veszélyes Salvini

Váncsa István: Egy, csak egy legény

Huszár Ágnes: Azé, aki akarja

Gadó Gábor: Éhező jogok
Bán Zsófia: Közelítő beszéd
LENGYEL PÉTER 80 ÉVES

Visy Beatrix: Meminisse necesse est
LENGYEL PÉTER 80 ÉVES

P. Bodzsár Erzsébet: Nyest
(Életpályamodell)

Molnár Erzsébet: Nyolc és fél

Majsai Tamás: Szerkesztéskönnyítő dokumentumok

Gábor Éva (1925–2019) emlékének

V I S S Z H A N G

Hizsnyai Tóth Ildikó: Tisztelt Elnök Úr!
Gyenge Dániel: Az adóztatásról

Szekeres Imre: Több mint bűn, hiba volt


P Á R A T L A N

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ

i-hg-: 9000

aj: TÖBBSÉGEK

(avar): RÁTELEPEDŐK

Lantai András: AVATÁSOK

Béla bácsi: MIT ADTAK NEKÜNK?

(nyerges): PÁRT, ANNO 1928

E. A.: MIT MONDJUNK?

Dobozi István: GRÖNLAND


-átkai: LÉGIÓSOK(K)

(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.08.30.



I N T E R J Ú

Demény Péter: „Megpróbálok ismeretlen tereket belakni”
Beszélgetés Balázs Imre Józseffel

F E U  I L L E T O N

Takács Dániel: Richard-David Precht
Egy közéleti filozófus

K R I T I K A 

Végső Zoltán: A kis óriás
(Tubby Hayes Quartet: Grits, Beans and Greens – The Lost Fontana Studio Sessions 1969)

Hayes nem volt kísérletező alkat, és talán nem ez a legjobb lemeze, de hallani, hogy zenéje tökéletesen beleillik az amerikai jazz egy klasszikus korszakába. Rövid pályafutása során így Tubby Hayes lett az egyetlen brit klasszikus jazz-óriás, amire most megtaláltunk egy nem teljes, de méltó lezárást abból az évből, amikor a holdra szállás megtörtént, és amikor Miles Davis először lépett a wah-wah pedálra egy új korszakot elindítva, amiben Hayes talán már nem is találta volna meg a helyét.

György Péter: Isten csendje
És a mi hallgatásunk

(Csend – Időszaki kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban megtekinthető november 11-ig.)

Báron György: Volt egyszer egy… Hollywood

(A szél másik oldala. Francia–iráni–amerikai film. Rendező: Orson Welles.)

Nem csak Tarantino iratkozhat be a Mesterhez tanulni, hanem minden mai filmkészítő. Mert A szél másik oldala frissebb, eredetibb és modernebb (ha ennek a szónak maradt még értelme), mint bármelyik mostani mozgókép. Legföljebb azokhoz hasonlítható, akiket Welles megidéz: Godard-hoz, Antonionihoz, Bertoluccihoz. S az írókhoz: Orson Welles kedves Shakespeare-jéhez, akinek oly sok darabját megfilmesítette, s Hemingwayhez, akihez hősét, a John Huston játszotta veterán filmrendezőt hasonlította.

Ruff Borbála: A Maszat-hegyen is túl
(Varró Dániel: A szomjas troll. Előadja: Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Nem az első közös lemeze ez Mácsainak és Varrónak, a színész olvasta fel korábban a Túl a Maszat-hegyen című verses mesét – sokan ebben a formában találkoztak először és szerették meg a tiszták és pacák hadakozásának történetét –, és ő az előadója a Szívdesszert című verseskötetnek is. Jól beszéli és érezhetően kedveli Mácsai ezt a hétköznapiságra, néhol szlengre épülő költői nyelvet, amely – mint a Maszat-hegy esetében – hexameterben, tercinában vagy akár Anyegin-strófában szólal meg. Az északi folklórra építő paródiáé, A szomjas trollé más és mégis hasonló mesevilág, amely feltárja, mi van a Maszat-hegyen túl.

Molnár Zsófia: Önerő
(III. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál, augusztus 24., Eötvös10; augusztus 25., RS9 Színház)

De ki a hős, kiből lehet az, és hogyan? A kirekesztéssel, hátrányos megkülönböztetéssel napi szinten találkozó – és ne gondoljunk itt semmi különösebben specifikusra, elég bemennünk egy iskolába vagy kórházba – közegekben ez remek kiindulópont a beszélgetésre és a vitára, annak körvonalazására, hogyan váltható a panaszkodás hasznos energiává. (…) Azért ez az általános bevezető, mert a III. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál házigazdája, a Független Színház friss ősbemutatója, a Selejtesek nem a romakérdéssel foglalkozik, hanem egyrészt az egészségügy rákfenéivel – az orvosszűkével, a túlterhelt ápoló személyzettel, az odafigyelés hiányával –, másrészt az egyénre kiható szélesebb társadalmi jelenségekkel – a nem kívánt és elhanyagolt gyerekekkel, a családon belüli előítéletekkel, a minőségi időt pénzzel kárpótló szülőkkel.

Fáy Miklós: Morvául állunk
(Janáček: Zongoraművek – Piano Classics, 2019)

Nem értem Janáčeket, amit már az operái hallgatásakor is tudtam, de ott volt segítség, történet, énekesek, színpad, hasonlók. A mostani elsősegély, Fejérvári Zoltán persze nagy segítség, választékos, átgondolt és technikás zongorista, belelát a darabokba, csak azt a szívességet nem teszi meg, amit a legnagyobbak tudtak vagy tudnak. Nem adja hozzá a maga elsöprő személyiségét, nem érzem azt, hogy ezt a művet szeretnem kell, mert ő is szereti, hanem játssza a fair playt, megmutat, bemutat, aztán döntsd el te, kedves hallgató, hogy osztozol-e az örömben.

Grecsó Krisztián: Hungarikum
(Megkóstoltattuk a Sziget-lakókkal a magyarság csúcsteljesítményeit, Index.hu)

És éppen itt lepleződött le az egész. Hogy milyen szánalmas dolog hivatali szintre emelni a boldogságot, a tiszta szívvel megélt naivitást, és azt mondani a szódára, hogy az a magyarok szellemi terméke, és az máshol nincs. Vagy ha van, hát innen lopták. A pálinkát úgy mutogatni, mintha nem büdösödne a cefre mindenütt a világon. Ha az ember büszke a sajátjára, kínálja, akkor, mit ad isten, örülni fognak neki, még azt is lehet mondani asztal mellett, ujjunkat a levegőbe fúrva, hogy ilyen másutt, az anyánk életére, nincsen. Csak erre törvényt nem lehet hozni, meg hivatalt csinálni neki: a jókedvnek meg a jó íznek nem kell bugyelláris, mert mindjárt megbüdösödik, és ott áll a király meztelenül.

Králl Csaba: Szabad nők oázisa
(Lisbeth Gruwez / Voetvolk: The Sea Within – ImPulsTanz, Bécs)

A Royal Ballet stúdiójából induló, később a kortárs táncoktatás egyik nemzetközi fellegvárában, a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban pallérozódó Gruwez a tavaly bemutatott és idén nyáron Bécsben vendégeskedő The Sea Withinnel, úgy látszik, kétszeresen is átlépte a saját árnyékát. Ez az első koreográfiája, amelyben nem táncol, másrészt először adta át a pontosan rögzített koreográfiai struktúra helyét a véletlennel is kalkuláló szervezett káosznak, melyet tíz különböző karakterű táncosnő organikus csapatjátéka mintáz.

Csuhai István: Az alma és a fája
Makovecz Benjamin: Száz­ti­zen­egy lábjegyzet Makovecz Imréről. Park Könyvkiadó, Budapest, 2019, 242 oldal, 2950 Ft

Makovecz Benjamint ismeretlenül is mindig nagy becsben tartottam, akár grafikusként, könyvillusztrátorként, akár műfordítóként, Arthur Koestler vagy természettudományos-ismeretterjesztő könyvek magyar megszólaltatójaként, akár a legutóbbi években fényképészként (a Fortepan gyűjteményében a nyolcvanas évek második felének azóta nagyrészt tovatűnt budapesti gyönyörűségei láthatók többezres nagyságrendben az ő kameráján keresztül) találkoztam vele. Apjához hasonló világnézeti proklamációiról vagy politikai megnyilvánulásairól sosem értesültem, tevékenysége érdekesen sokoldalú és vonzó volt. A mostani könyv esetében nekem végső soron ez az ellentét jelentette azt a bizonyos szikrát: nézzük meg az almát, nézzük meg még egyszer a fáját, lássuk, milyen messze vagy milyen közel vannak egymástól.

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre.

A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu web­oldalon.

Lakner Dávid: Ex libris

Hazai Attila: Budapesti skizo

Catherine Millet: Féltékenység

Király Lea: Betekintések a BDSM világába

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Körösztös Gergő: Dolgok, én, te, én
Dékány Dávid: Dolgok C-hez. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 60 oldal, 1499 Ft

Nem arról van szó azonban, hogy valami homályos líraelméleti progresszió nevében diszkvalifikáljuk az alanyiságot. Dékány versszervezésének egy specifikus, a kötet verseit döntő mértékben jellemző vonása az, ami problematikus. Egy jelenség leírása, benyomások vagy cselekvések rögzítése egyes szám első személyben, egy homályos címzett megjelenítése és/vagy megszólítása: nagyrészt ezek váltakozásából épülnek a szövegek, sokszor meglehetősen laza kapcsolatban állva egymással. A Tórusz című vers remekül illusztrálja, hogyan oltja ki a potens alapállást ez a kényszeres kombinatorika. Az egymást időbeliségükben helyettesítő impressziók játéka odáig fokozódik, hogy a beszélő is felcseréli magát a versbéli tájban álló tereptárgyiságával („ […] hosszúkás tárgy, ami kilóg a földből. Én vagyok.”). Ennek kibontása helyett azonban a versbeszéd ismét magabiztos önnarrációba vált, és az egyébként impulzív szöveg zárása a versbeszélő autoriter funkciójával való visszaélés bejelentése lesz.

Fürdős Zsanett: Anna örök
Egressy Zoltán: Hold on. A déli szél balladája. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 353 oldal, 3499 Ft

Hogy ez miért inkább szépirodalom, mintsem sci-fi? Az író él az utóbbi elemeivel, toposzaival, de nem épít fel teljesen új világot, a holdi élet lényegében olyan, mint a Földön. A mozgójárda, a 3D nyomtatás, az önvezető- vagy éppen a repülőautók megléte és a hologramok használata régóta ismert, és számtalan tudományos fantasztikus regényben, filmben láttuk már, ez itt most nem újdonság. Ahogy a klónozás, az androidok vagy egy replikátor megléte sem az (gondoljunk csak a Szárnyas jejvadász című filmre vagy akármely Philip K. Dick regényre), vagy éppen az elmetisztítás sem, ami egyébként párhuzamba állítható az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmmel, ahol a főhős élete szerelmét szerette volna kitörölni emlékeiből. És milyen érdekes, hogy ott is a szerelem a lényeg, ahogy itt is.
Zemplén Gábor: A nyelvében szabad állat
Nyelv, biológia, szabadság. A 90 éves Chomsky jelentősége a tudományban és azon túl. Szerkesztette Kenesei István. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 200 oldal, 2500 Ft

A bevezető tanulmány Kenesei István tollából kitűnő összefoglalót ad az életpályáról, majd ezt követően a fejezetek az életműhöz kapcsolódó legfontosabb tudományterületek áttekintéseit tárják az olvasó elé. Sokan tartják nagy tudósnak Stephen Hawkingot, akit tavaly ezidőtájt a Westminster apátságában helyeztek örök nyugovóra Darwin és Newton mellé, de ha hisszük, hogy a tudós mércéje a hivatkozás, akkor Chomsky, akire több mint 350 ezren hivatkoznak tudományos munkákban (8.), háromszor akkora tudós, mint Hawking.

Szarka Judit: „Nincs megváltás”
Göran Rosenberg: Rövid megálló az úton Auschwitzból. Fordította Földeáki Andrea. Park Könyvkiadó, Budapest, 2018, 322 oldal, 3950 Ft

A mi olvasásunk közben pedig David Rosenbergen újra és újra beteljesedik a tökéletesen idegenné és otthontalanná válás sorstalansága: életének eseményei kimondhatók, de fel nem foghatók. A łódźi gettóból indul, ahol a közösség vezetője, Chaim Rumkowski egy nap azzal a felszólítással fordul a rábízottakhoz, hogy ha a tíz év alatti gyerekeket és a beteg öregeket hagyják lemészárolni, akkor a többiek életben maradhatnak. A marhavagonban ölében alszik a menyasszonya, aztán a huszonhárom éves férfi munkaerejére a Reich acél- és lőszertermelésének van szüksége. Közeleg a háború vége, sehonnan sehová tartó vonatok kutatják, hogy hol lehetne a foglyok nyomát végleg eltüntetni, mígnem megérkeznek az amerikaiak.

Szilágyi Zsófia: Vaságyakról
Tamás Dénes: Az élő ház. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 304 oldal, 3500 Ft

Nem elegáns a fülszöveggel kötözködni, pontosan tudom, mi a célja ennek a pár mondatnak: rávenni a könyvet keresgélőt arra, hogy adjon esélyt egy számára feltehetőleg ismeretlen szerző első regényének, amelynek sem a címe, sem az egyébként gyönyörű, Hrapka Tibor tervezte borítója nem utal az iskolai tematikára. (Bár az 1975-ben Sepsiszentgyörgyön született Tamás Dénesnek megjelent már egy esszé- és egy novelláskötete erdélyi kiadóknál, ezeket a magyarországi olvasók közül aligha olvasták tömegek.) Mégis, ha önmagam valamiféle alakmását kerestem volna Az élő ház szereplői között, nem jártam volna sikerrel, egyszerűen azért nem, mert ez a regény, hiába vannak ott benne a vágy tárgyaiként a lányok, vagy inkább a lánytestek, akik (amelyek) az érettségi találkozón egykori önmaguk megcsúnyult, megvastagodott, eltorzult másaként bukkannak fel, valójában egy fiúkollégium, vagy, ahogy olvashatjuk, „bentlakás” regénye. És mint ilyen számomra sokkal közelebb volt az előfelvételis katonák viszontagságairól szóló regényekhez, mint a középiskolában játszódókhoz. Az iskola itt vánszorgó, félálomban elviselt órák sorozata, amelyek után vissza lehet menekülni a 24 fős fiúszobába, ahonnan szintén menekülni kell, leginkább az álomba, a rockzenébe, péntekenként pedig az átmenetileg mindent feledtető részegségbe.

Hevesi Judit: Amikorra az idő(m) elfogyott
Elina Hirvonen: Elfogy az idő. Fordította Szécsi Noémi. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 233 oldal, 3499 Ft

Helsinkiben egy férfi embereket öl, majd Laura és Aava mesél. Kapkodjuk a fejünket és boldogan futunk a szerző gondolatai után. Megismerjük a klímaszakértőként és egyetemi oktatóként dolgozó Laurát, és a lányát, Aavát, a Mogadishuban (Szomália fővárosa – a szerző) dolgozó humanitárius orvost. Majd nagyjából hatvan oldal után, amikor kizárólag a két nő nézőpontjából már majdnem mindent megtudtunk róluk, illetve Laura férjéről (környezettudatos építész) és Aslakról, Aava öccséről, várakozó álláspontra váltunk és várjuk, hogy ebben a politikailag egyébként nagyon korrekt könyvben legalább egyetlen fejezet erejéig felüsse fejét a férfi nézőpont. Nem üti.

Wagner István: Reális és virtuális rokokó
(A jelenlegi reális és virtuális komplex bemutató október 6-ig látogatható.)

I R O D A L O M

Nagy Hajnal Csilla: Noor

Szőcs Margit: Felmelegedés
Szőcs Margit: Diagnózis

Szőcs Margit: Kétirányú járat

Gerevich András: Csapzott föld

Szív Ernő: Csipkebogyó
Minden hónapban egyszer ott volt. Csak ült a látogató helységben, általában negyedórát, meghallgatta Péntek bácsit, aki beszámolt erről-arról, néha kérdezett is, hallották könyörögni is, esedezni, de az asszony nem válaszolt. Akkor sem szólt hozzá, amikor Péntek bácsi öt és fél év után szabad lett, és hazajött. Hazajöhetett. Visszaköltözött, mintha el se ment volna. Egy ágyban aludtak, ugyanabban a lavórban mosták magukat, ezt például magam láttam, amikor egyszer egy keményebb influenza miatt kiszálltam Péntek bácsihoz. Az öreg nyilván azért jött ki, hogy meghaljon, az influenza, a szíve, belei, sok baja lett volt egyszerre. Meg is halt hamar, fél év se maradt neki az új, szabad életre.

Kint voltunk a temetésen Jenei igazgatóval. Így aztán láthattuk, hogy Péntek néni egy zacskót vesz elő a szertartás végén, és mielőtt a sírásók hozzákezdtek volna, csipkebogyót szórt a gödörbe. Kopogtak a bogyók a koporsófödélen, és igazán, mintha beszéltek volna a halott emberhez.

Péter János: Üszök

„A templomból mentek a bíróságra. Az ügyvéd megnyugtatta Andrást, hogy minden gyorsan fog menni. Vita nincs, gyerek nincs, vagyon nincs. Házasság: volt, nincs. Ilyenkor a döntés rögtön jogerőre emelkedik, két független ember fog kisétálni az ajtón. És, amelyik Szegeden marad, az innentől nyugodtan ihat sört dobozból. Nem megy ki belőle a szénsav. Nem megy el tőle az íze. Nem fogja azt mondani rá Kriszti, hogy igénytelen. Nyugodtan elmehet heti kétszer tarokkozni a haverokkal – akkor megy haza, amikor akar. Megprücskölheti a volt osztályából a nagymellű Csengét, aki még a banketten is bepróbálkozott. Nem ezeken múlt. Nem a dobozból ivott sörökön, nem a haverokkal átkártyázott éjszakákon. És rosszabbul akkor se járt volna, ha történetesen azon az osztálykiránduláson megfekteti Csengét. 

Erdei L. Tamás: Vajas kifli eperdzsemmel

Annának nem kell már mondani semmit, Anna tud mindent. Gyomrában rezeg a késő nyári Káli-medence minden kabóca zürgése, ismeri a falusi boltosnő bibircsókját az álla bal alsó sarkában, amiből fekete szőrszálak hajladoznak előre, miközben kiadja neki a forró kifliket reggelente a papírzacskóban. Ha akarja, azonnal érzi ízlelőbimbóin a frissen fejt tej zsíros zamatát, és tudja, milyen, ha az orvosa fejcsóválva dünnyögi az orra alatt, miközben legújabb mammográfiai leletét tartja kezében: kiújult megint, ősszel műtünk. Fehér köpenyes tapintat, mintha együtt operálnának, ő meg az orvosa. Műtünk. Tudja, milyen szülni és nevelni, válni és harcolni a gyerekért körömszakadtáig. Ismeri az érzést, amikor megfosztják legfontosabb testrészei egyikének darabjaitól, idegen anyaggal töltik ki a helyét. Megtanulta, hogyan érezze sajátjának később, sokkal később a plasztikot, nőiességének mesterséges pótlékát.
Burns Katalin: Kényszerszünet

„Zörgetnek az ajtaján, ez veri fel az álmából. Először azon döbben meg, hogy miért keresik éjjel. Aztán meg, hogy miért kopogva. Eszébe jut az áramszünet.

Kinéz a kémlelőn, és azt hiszi, még álmodik. Az arc a nyílás optikájának torzításában is ismerős. A fiú épp a telefonját nyomkodja, annak a fényében lehet úgy-ahogy kivenni a vonásait. Megcsillan egy bajusz is az orra alatt. Csak egyszer járt itt, még a rovatszerkesztővel, amikor késő éjjel hazakísérték, a karácsonyi buli után.

A szerkesztőségi bulin még biztos nem volt bajsza. Ott mutatta be a rovatvezető őket egymásnak. Ösztöndíjas, Iránból, és Adyt fordít perzsára. Először azt hitte, hogy a rovatvezető túl sokat ivott, vagy viccel. Később ketten ücsörögtek a sarokban, egyikük sem bírta a zajt, és nem kértek pálinkát sem. Emlékszik, kíváncsi volt, mennyire tud a srác magyarul. Kérdezett tőle valamit, de a zaj akkora volt, hogy a válaszból nem értett egy szót sem, csak a fiú szája mozgását látta. Megtehette volna, hogy visszakérdez, de annyira azért nem érdekelte a dolog.”

Balássy Fanni: Királylány

Harmadik napja nem hagyta el a lakást, az arca vakító fehérre sápadt, kiégette a monitor fénye. Ül az ágyon, háta a falnak támasztva, tornáztatja a lábujjait, próbálja kimorzsolni a közéjük ragadt zokniszöszöket. Az ujjbegyei csipsztől ragacsosak, meghúzza a kólásüveget, ahogy a reklámokban látta, majd gargarizál. A szénsavas lötty marja a fogait. Ahogy kifogy a zacskó, ráfanyalodik a mellkasára tapadt morzsákra. Cary Grant és Kathrine Hepburn egy dinócsontváz tetején csókolóznak. Miért nem lehet minden ilyen egyszerű?

POTILIKA

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: HORN ANNA
2019.08.30.


Kaptam egy videót, amely egy meg nem nevezett északkelet-magyarországi településen készült. A riporter feltett egy kérdést:

Kire fog szavazni az önkormányzati választásokon?

A válaszoló hölgy negyven egynéhány éves lehet, a képek alapján. Rózsaszín, rövid ujjú pólójának hiányzik az egyik része, a fél válla és a bal karja csupasz, láthatók a tépés nyomai. Értetlenül néz a kérdezőre, majd a kamera lejjebb vándorol az arcáról, így láthatóvá válik az egész alakja. A ruházatot kiegészíti valami pecsétes, jobb napokat látott rövid nadrág, amelybe egy szurtos arcú, talán három éves kisfiú kapaszkodik, anyja mögül lesve ki a bácsikra. A háttér gödrös, poros falusi utca, ahonnan sokan kémlelik a jelenetet, bizalmatlanul, távolságtartóan. Senki nem jön közelebb, kivéve néhány porontyot, akik félig meztelenek, és láthatóan nem ma mosakodtak utoljára.

A hölgy közben összeszedi magát, kicsit összegörnyed, körülnéz, gyanakvóan.

– Mink itten mindig szavazunk. A pap megmondja, kire kell, de most új polgármestert mondtak, hát, majd őrája fogunk.

Ismerik a jelöltet?

– Azt nem tudom, kik ismerik, nem idevalósi. Biztosan jó lesz nekünk, mondta a jegyző is. Minden hónapban elgyün a jegyző vagy valaki, és megmagyarázza a dógokat.

Melyik párthoz tartozik az új polgármester-jelölt?

– Hát, csak egy párt van, nem? Vagy kettő? Az a papos párt is van, ugye? Mink itten nemigen értünk ehhez, az a potikila nem a mi dógunk. Most a férjemnek van munkája még pár hétig, ott lent, a szőlőkben, hát majd csak kihúzzuk valahogy, amíg hoz pénzt...

MAGYARORSZÁGON VAN KERESZTÉNY POLGÁRMESTER: MOLNÁR RÓBERT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.08.30.


Magyarországon, ahol nem nagyon ismerik az emberek a Bibliát, akik ismerik és hivatalból is forgatják, sok esetben kiforgatják, a magyar ember mégis tudhatja, hogy Orbán és rendszere nem keresztény. Ezt abból tudhatják, hogy minden hiteles keresztény ember pontosan az ellenkezőjét mondja és teszi, mint Orbán és bűnszervezete. A hiteles keresztény emberek közéleti szerepvállalása nem a menekültek, nem a melegek, nem az emberi jogokat védő liberálisok elleni uszítás és gyűlöletkeltés, nem a fasiszta politikusok támogatására való felhívás, hanem a szolgálat.

Iványi Gábor antitézise Orbánnak és Orbán rendszerének, a hajléktalanok, az elesettek, a rászorulók segítője, az emberi jogok védelmezője, mindenki szolgája. Érdekes módon, ő nem azt mondja, hogy Orbán az egyetlen alkalmas ember arra, hogy miniszterelnök legyen, és ezt még azért sem hajlandó állítani, hogy megkapja azokat az állami milliárdokat, amelyeket a hatalomnak szolgálóleányává züllött lelkészek a hazugságaikért megkapnak. Igaz, neki nincs mit védeni, tőle bármit elvehetnek, nem halmozta a csűrjeibe megszámlálhatatlan magánvagyonát. Ezért nem is függ Orbán kegyeitől.

Van egy másik ismert keresztény ember, aki a nagypolitika álságos és hamis rivaldafényéből vonult vissza egy kis faluba, Kübekházára, ahol felnőtt, és ennek a falunak polgármestere már 17 éve. 2002 óta a kis Kübekháza polgármestere, amely azóta országos hírű település lett. Molnár Róbert nem azzal tette híressé a települését, hogy politikus bábukat égetett, közpénzt lopott, korrupt megbízásokat adott családja tagjainak vagy a cimboráinak, hanem arról híres, hogy az önkormányzat a lakosságot szolgálja, a polgármester mindent kitalál azért, hogy a falu lakói jól érezzék magukat, s ne szenvedjenek hiányt semmiben.

Pedig ez nem könnyű, mert Molnár Róbert keresztény ember, mélyen hívő és a hitét a napi gyakorlatban is alkalmazó ember, aki ennél fogva nem lehet egy Orbán-rendszer támogatója. Emiatt minden sikerük és adottságaik ellenére, sorbán kaszálják el őket mindenféle pályázaton. Kübekházát is bünteti Orbán, pedig ott is magyar emberek élnek, az a falu is a magyar nemzet része, de Kübekháza pontosan mutatja a NER lényegét: ha nem vagy a rendszer kiszolgálója, engedelmes bábja, lefizetett korrupt talpnyalója, akkor hátrányos helyzetbe kerülsz, akkor rád nem érvényesek a “magyarokra” és a “nemzetre” hivatkozó nagy szavak...

OTTHON MOSSÁK VÉRES MUNKARUHÁIKAT A MENTŐDOLGOZÓK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KUSLITS SZONJA
2019.08.30.



Az egyébként télen-nyáron ugyanolyan viseletet ráadásul maguknak kellett átalakítaniuk, hogy hordható legyen – tudta meg a Népszava a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségétől. Kiderült az is: sokan olyan rosszul keresnek, hogy sírásóként vállalnak másodállást ahhoz, hogy megéljenek.

A család szennyesével együtt kénytelenek kimosni munkaruháikat a mentődolgozók, mivel azok tisztítása másképp nem biztosított. Ráadásul mindössze két váltófelszerelésük van, így muszáj folyamatosan tisztítani azokat – erről Kiss György, a mentődolgozók szövetségének Hajdú-Bihar megyei vezetője beszélt. 

A szövetség honlapján megjelent nyilatkozatban kifejti azt is, hogy a felszerelés anyaga gyakorlatilag elasztikus műanyag, ami nem szellőzik, százból nyolcvanat pedig át is kellett alakítani. Az alsó száruk a bokánál ugyanis majdnem olyan széles, mint deréktájban, így alig tudtak mozogni benne. 

Kiss György kilenc év után kapott új ruhát, ami lehet, hogy jól néz ki, de szerinte alkalmatlan a normális munkavégzésre. „Hiába kaptak úgy egy éve új munkaruhákat a mentődolgozók, azok nyáron szinte elviselhetetlenül melegek, télen pedig fázunk bennük” – mondja a megyei vezető, aki már 11 éve dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ). Tavaly óta mentőtechnikusként, ami azt jelenti, hogy gépkocsivezető és ápoló is egyszerre...

ÉLETRE, HALÁLRA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.08.31.


Egerben egy kerekesszékes hajléktalan süttette a hasát a nappalijában, tehát az utca kövén, és buzgón dolgozott. Ez annyiból állott, hogy kinyitott egy sört, valamint kitett egy pekedlit adományokra, hogy tudjon venni újabb söröket. Nem kell ezen sápítozni, kinek zsömlére van szüksége az életben maradáshoz, kinek közbeszerzésre, másoknak meg sörre vagy tablettás borra. Az antilop sem eszik oroszlánt, míg fordítva pedig elég gyakori a dolog, Vajnáné fánkot árult, József Attila költeményt, Orbán meg bort iszik és vizet prédikál.

Évtizedekkel ezelőtt a hanyatló Svédiában úgy gondoskodtak az alkoholistáikról, hogy adtak nekik napi egy liter bort, mert van, akin már nem lehet, és nem is érdemes segíteni, a törődés viszont kötelesség. Mégsem a társadalmi gondoskodás módozatairól elmélkedek máma, hanem, hogy Egerben kirabolták a hajléktalan, kerekesszékes koldust, arról. Megitták a sörét és elvették a pénzét is, ez utóbbit a két támadó szerint azért, hogy tudjanak bort venni, így forognak körben a dolgok. Ha rózsaszínű lenne a lelkem és pöttyös-könyves, akkor most sipítanék, hogy ez már mindennek az alja.

Nem visongok mégsem. Nemecsektől is elvették az üveggolyóit, a leendő magyar nyugdíjasoktól háromezer milliárdot, tessenek eldönteni, melyik az aljasabb. Az ember azt hiszi, mivel feltalálta a kereket és a tankot, emiatt a civilizáció miatt különb állatfajta, mint a róka vagy a mosómedve, holott dehogy. Annyi a különbség, hogy valami különös okból fakadólag, amit kognitív képességeknek hívnak, s emiatt az ember látja a tettei következményeit, s így a jövőt is, azt is tudja, hogy meg fog halni. A mosómedve erre képtelen, nincs is szüksége istenekre, hogy elviselje a nyüves életét...

ANGELA MERKEL SZAVAI – A BOTRÁNY AZ, AMI NEM HANGZOTT EL AZ ÜNNEPI BESZÉDEKBEN

168 ÓRA
Szerző: TÓTH ÁKOS
2019.08.30.


Szinte egy emberként ül diadalt a kormánypropaganda a nemrég még kigúnyolt Angela Merkelt méltatva, mintha a német kancellár a Páneurópai piknik 30. évfordulóján rendezett ünnepségen felmentette volna Orbán Viktort az uniós források ellopását érintő bírálatok alól. Ez azonban így csak féligazság. Botrány, ha volt is a rendezvényen, más természetű.

Meghökkenéssel és zavarodottsággal fogadta az ellenzék Angela Merkel német kancellárnak az 1989-es Páneurópai piknik 30. évfordulóján elmondott beszédét, valamint azt, hogy az Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatón nem szabadította föl Magyarországot a magyar kormányfő uralma alól. A másik oldal ugyanakkor diadalmas pökhendiséggel méricskéli a Fidesz-alapító Bayer Zsolt által nemrég még nemes egyszerűséggel lehülyézett Merkel szavait, azt bizonygatva, hogy lám, a kancellár elismerte, az ország jól használja föl az európai uniós forrásokat. Ebből pedig egyenesen következik – ahogy egy hivatásos kormányzati propagandaügynök állítja –, hogy „az ellenzék egyik utolsó hazug mantráját – miszerint ellopják az uniós pénzeket Magyarországon – lőtte ki a német kancellár”...

Ő ÍR NEKI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.08.30.



Orbán Viktor Mihály várának és erkélyének biztonságából levelet írt elv-, eszme-, harcos-, és aljastársának, Salvininek, bukása alkalmából. Megható figyelmesség, szerelmes gyöngédség. Tisztára Tatjána, bár azért benne van a fából faragott diktátor avas parasztszaga, ahogyan a budijából kitekintve belátja az egész univerzumot, csillagokat, göncölöket, és mind tele van migránccsal. Ott lógnak a migráncsok, és ő, meg eddig ez a Salvini karikás ustorral veri vissza őket. Vitézek, hősök, ilyenek. Gyönyörű kép az égen, meg Orbán fejiben.

Még tavasszal, istenem, tavasszal, amikor döngeni kezdtek a méhek, csácsogni a madarak, sőt pólót vettek melltartó nélkül a csalfa lányok, szóval akkor még együtt mentek a határra kerítést nézni, mint műalkotást, amely föltartóztatja a nem áradó áradatot. Akkor ez az olasz is arról álmodott, ha elv-, eszme-, harcos-, és aljastársa, tehát ez az Orbán megy hozzá háztűznézőbe, ő meg a flottáját mutatja meg neki Velencében, akárha Duce a Führernek a szép napokon. Szóval a flottáját, amely teljes gőzzel hajt át a fuldokló gyerekeken, védve az olasz nemzetet, s persze Európát.

A tavasszal még hárman voltak. Ő, a várbéli budiszármazék, a flottás olasz, meg az ibizás Strache, akik így együtt készen álltak az európai új rendre, amely majd jön nekik hülye szavazók és Putyin segedelmével, aztán nem, most meg már ide jutottak. Mimagyarok egyedül maradt a liberális vérzivatarban, ahol melegek, bölcsészek, írók meg filozófusok, sőt, Gyurcsányné és a kislányokat erőszakoló Donáth-lány feni rá a fogát. Odavannak a birodalmi álmok, meg a vetések. Orbán Viktor Mihály tehát levelet írt, már emlékezik, s egyben boldog, hogy még emlékezhet.

Biztosítom Önt arról, hogy mi, magyarok soha nem fogjuk elfelejteni, hogy Ön volt az első olyan nyugat-európai vezető, aki meg akarta akadályozni az illegális migránsok Európába özönlését a Földközi-tengeren keresztül. Függetlenül az olasz belpolitikai folyamatok jövőbeni alakulásától és attól, hogy más-más európai pártcsaládhoz tartozunk, mi harcostársként tekintünk Önre az európai keresztény örökség megőrzése és a migráció megállítása érdekében folytatott küzdelmek során. Jövőbeni feladatai ellátásához sok sikert és jó egészséget kívánok Önnek.”...


2019. augusztus 30., péntek

A VÉGE MÉG AZ LESZ, HOGY AZ ORBÁN-KORMÁNY LEKAPCSOLJA A FACEBOOKOT IS

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2019.08.30.


Tavasszal már eljátszott a gondolattal a Századvég Intézet, hogy miként lehetne „megfogni a felhőt”, szabályozni a közösségi médiában, elsősorban a Facebookon megjelenő tartalmakat, és arra szorítani a szolgáltatókat, hogy ne korlátozzák a kormánynak tetsző álhíreket. Újabb fejlemény, hogy a frissen kinevezett igazságügyi miniszter munkacsoportot alakít e célok kivitelezhetőségének vizsgálatára. A magyar kormány bejátszani készül az európai uniós szabályozási szándék és a közös álláspont hiánya között tátongó politikai teret, miközben a valódi célja az, hogy a saját véleménybeli fölényét erősítse az online felületeken is.

Ha a digitális mamutcégek „konkuráló hatalomként lépnek fel az állammal szemben”, akkor „legvégső eszközként (…) az utóbbi az egyes szolgáltatásaikat egyszerűen elérhetetlenné teszi az interneten” – harangozta be a médiaszabályozási atombomba bevethetőségét nemrégiben a Magyar Hírlapnak adott interjúban Szánthó Miklós. Az inverz alapjogvédelem magyarországi apostola egyáltalán nem mellesleg a KESMA rövidítéssel illetett, csaknem ötszáz sajtóorgánumot egységbe forrasztó kormánypárti médiaalapítvány kuratóriumi elnöke, nem véletlen tehát, hogy az internetszolgáltatók lekapcsolásának eshetőségét éppen vele mondatták ki...

SZABAD SZEMMEL: SENKI SEM AKARHATJA, HOGY SALVININEK SIKERÜLJÖN RÁTÉRNIE AZ ORBÁNI ÚTRA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.08.30.


Washington Post 

Reménykedjünk, hogy beválik az új olasz kormány, mert ha Salvini mégiscsak meg tudná szerezni a hatalmat, ráadásul netán kétharmaddal, akkor rátérhetne az orbáni útra, azt pedig senki sem akarhatja. Erre figyelmeztet a kommentár, hozzátéve, hogy az olasz választási rendszer nagyon emlékeztet a magyarra, hiszen már akár 50 százalék is minősített többséget eredményezhet a győztes számára a parlamentben. És ha ez megvan, akkor a Liga vezére, illetve szövetségesei átírhatják az alkotmányt, megint csak magyar mintára. Olyan, keményvonalas, populista hatalom alakulna ki, amely alapjaiban rázná meg Európát. Az 5 Csillag és a Demokratikus Párt koalíciója érdekházasság. Azért fogtak össze, nehogy Salvini kerüljön a kormányrúdhoz. Azonban az élesen bevándorlás ellenes irányvonal, valamint az EU-val szembeni ellenségesség, amihez társul, hogy napi 24 órában képes kampányolni, nos, mindez így, együtt az ország legnépszerűbb politikusává tette. Van ok félni tőle és partnereitől, ideértve az újfasiszta gyökerű Olaszország Barátait. Amit legújabban hangoztatnak, az nagyon emlékeztet arra, mint amikor Mussolini meghirdette, hogy Róma ellen vonul. Az új kormány kivizsgálhatja Salvini kétes orosz kapcsolatát, de a Liga politikája a moszkvai szál nélkül is épp eléggé ellentmondásos. Elég, ha csak azt vesszük, hogy az unió ellenkezése dacára elengedné az államadósságot. Ha ez bekövetkezne, az euroövezet jövője, sőt, lehet, hogy Olaszország EU-s tagsága kérdőjeleződne meg. Ugyanakkor ha a mostani koalíció nem mutat fel kompromisszumkészséget, akkor hamar széteshet, az pedig nagy bajt jelentene a világ számára.

Orbán Viktor sajnálja, hogy az olasz belügyminiszter kénytelen lelépni a színről. A magyar vezető újabb szövetségesét veszti el, miután az ibizai korrupciós botrány miatt már tavasszal megbukott az osztrák középjobb-szélsőjobbos koalíció, pedig azt a magyar kormányfő szintén modellnek tekintette Európa számára. A magyar politikus levélben fejezte ki sajnálatát a szélsőséges Salvini távozása miatt, harcostársának nevezte a Liga vezérét az európai keresztény örökségért, illetve a migráció ellen zajló küzdelemben. A hírügynökség emlékezetet arra, hogy korábban a legfontosabb európai személyiségnek minősítette olasz partnerét, akivel a májusi EP-választás előtt személyesen is megvitatta, hogy a két párt összefog Strasbourgban. Mindketten köztudottan Putyin csodálóinak számítanak. Salvini szintén úgy állítja be, hogy ő a katolikus identitást védelmezi, noha jogvédő csoportok rendszeresen azzal vádolják meg, hogy az újfasizmust gerjeszti a közösségi médián keresztül.

Már rég elpárolgott a kelet-európai államok újracsatlakozásakor érzett lelkesedés, de a földrész újraegyesítését be kell fejezni, mert komoly külpolitikai és védelmi politika nélkül az EU politikai törpe marad. Így látja a helyzetet Judy Dempsey, a Carnegie Europe elemzője. Gazdasági értelemben az új tagok a jelek szerint jó úton haladnak, habár az eredmények csak lassan jelentkeznek és törékenyek. Viszont a kontinens aligha tud felzárkózni hiteles stratégiai partnerként, noha Trump rendszeresen kirohan az unió és a NATO ellen, illetve leplezetlenül támogatja a Brexitet, valamint a populista magyar és lengyel vezetést. Európa főként azért nem tud közös kül- és védelmi politikát kialakítani, mert a kormányok más és más veszélyeket tartanak fontosnak. Így azután csak rettenetesen nehezen képesek közös nevezőre jutni a migrációs politika ügyében. Ehhez képest feltűnő, mennyire egységesek az Oroszország elleni szankciók fenntartása kapcsán. További hátráltató tényező viszont, hogy az EU nem hajlandó kemény hatalmi eszközökkel élni céljai elérésére, például a Nyugat-Balkánon. Ebből következik, hogy nem lép előbbre az érdemi védelmi politika kérdésében. És ezt csak bonyolítja, hogy a tagállamok egyre nagyobb szerephez jutnak a Bizottsággal szemben, saját nemzeti érdekeiket helyezik előtérbe a gyakorta populista vezetők. Brüsszel képtelen volt megfékezni a 16 keleti és déli országot, hogy azok ne nyissanak kaput Kína gazdasági behatolása előtt. Ily módon Peking stratégiai hídfőre tett szert a térségben, hála a vastag kínai pénztárcának, a politikai feltételek hiányának és a sebességnek, amivel korszerűsíti a szállítási hálózatokat. Az erőteljes kül- és védelmi politikát ugyanakkor az is hátráltatja, hogy az európaiak megosztottak ez ügyben.

A konzervatív lap üdvözli, hogy Boris Johnson visszaállítja a hazai jogrendszer elsőbbségét a közösségi joggal szemben, mert az fontosabb, mint az EU-val szembeni vak szolidaritás, illetve az, hogy korrupt külföldi kormányok az uniós normákat meglovagolva mentsék arcukat. Hiszen fogcsikorgatva ugyan, de magas rangú brüsszeli illetékesek is elismerik, hogy bajban van a jogállam több tagországban is. Lásd Lengyelországot, vagy a hasonlóan szomorú helyzetet Magyarországon, ahol a hatalom egy csomó bírát erővel kényszerített nyugdíjba, a politikusok érdemben bele tudnak szólni az igazságszolgáltatás ügyeibe, a Fidesz híveivel van tele az Alkotmánybíróság és párhuzamos bírósági rendszer jön létre az igazságügyi miniszter vezérlete alatt. Bírálók szerint Orbán Viktor elnyomó és mind inkább tekintélyelvű államot hoz létre. De a csúcs Románia. A Securitate utódszervezete, machiavelliánus módra behatolt az államigazgatásba, ideértve a kormányt, de még az igazságszolgáltatásba is. Ám oly mértékben, hogy ma már egyetlen vádlottról sem lehet tudni, elkövetett-e valamit, vagy csupán ellenség lett a mély állam számára. A jogot eszközül használják az ellenzékiek, lap-, rádió- és tévétulajdonosok, neves üzletemberek, kivándoroltak, de még olyan bírák ellen is, akik nem állnak be a sorba. Ennek ékes példája, ami a román származású, de brit állampolgárságú, Londonban élő Alexander Adamescuval történt. A román hatóságok vesztegetés mondvacsinált vádjával európai letartóztatási parancsot adtak ki ellene, bár brit adatok szerint ártatlan és csupán Ponta volt miniszterelnök áskálódik ellene, hogy odahaza elhallgattassa az újságját, amely rendre szóvá teszi a román politika legfelső szintjét is elérő járványos korrupciót. Ellenbizonyítékok ide vagy oda, a férfira a jövő hónap végén kiadatás vár, mert bizonyos kormányok az európai letartóztatási parancs segítségével visszaélnek a brit rendőrség bizalmával, illetve megfosztják a bírákat a mérlegelési lehetőségtől. Adamescu ily módon csak abban bízhat, hogy humanitárius védelmet kap a mostani brit kabinettől és erre vannak is jelek...