2024. december 21., szombat

MAGÁNTŐKE A PÁLYAUDVAROKBAN: MI A GARANCIA ARRA, HOGY A KÖZ JAVÁT SZOLGÁLJA?

SZABAD EURÓPA
Szerző: FAZEKAS PÁLMA
2024.12.20.


Ez a terv semmiben nem különbözik a korábbi szocialista kormányok kései időszakra jellemző rablóprivatizációjától – reagált Vitézy Dávid arra, hogy a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva 99 évre magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását. Az elképzelést Orbán Viktor is a védelmébe vette a minap a parlamentben, mondván, „a reptér pénzt hoz, a vasútállomás pénzt visz”, az állam nem tudja megoldani a felújítást. Tevan Imre szakújságíró szerint nem az a baj, hogy bevonják a magántőkét a fejlesztésekbe, hanem az, hogy nem tudni, milyen feltételekkel.


Január 31-ig lehet jelentkezni az országos állomásmegújítási pályázatra. A MÁV tájékoztatása szerint olyan befektetők, ingatlanfejlesztők jelentkezését várják, akik az ingatlanok egy részének korlátozott időre szóló, kereskedelmi célú hasznosításáért cserében vállalják az adott állomásépület megújítását a környezetével együtt. Mint írják, a program így egyszerre szolgálja majd a helyi gazdaság erősödését, a közösségi közlekedés és az adott településrész fejlesztését, miközben az ingatlanok kivétel nélkül állami tulajdonban maradnak.

1.A MÁV honlapján közzétett pályázati felhívás szerint a Magyarország minden térségére kiterjedő állomásmegújítási program háromszintű lesz.Országos szintjén hét kiemelt, nemzetközi forgalmat is bonyolító nagyállomás pályázati lehetőségét foglalja magában. Ezek közül négy a fővárosban – Keleti, Nyugati, Déli, illetve Kelenföldi pályaudvar –, három pedig vidéken, Győrben, Debrecenben és Szegeden található.

2. A programban térségi szintjén olyan – az előzőeknél kisebb, de jelentős forgalmat bonyolító – állomások hasznosítására nyílik lehetőség, amelyek meghatározó szerepet játszanak egy-egy térség közlekedésében. Első körben Alsógöd, Dunakeszi-Gyártelep, Felsőgöd, Gödöllő, Pécel, Siófok, Székesfehérvár, Sződ-Sződliget és Vác állomására lehet pályázatot benyújtani.

3. A harmadik, helyi szinten az országban található bármelyik kis- és közepes méretű állomásépület hasznosítására lehetősége nyílik annak a vállalkozásnak, amelyik vállalja a pályázati feltételek teljesítését, a vasútközlekedés szempontjainak maradéktalan érvényesítését és az utaskomfort javítását...

MIHÁLYI PÉTER: AZ EMBEREKET NEM ÉRDEKLI A GDP, DE AZ IGEN, HOGY MENNYI A BÉRÜK (1.RÉSZ)

KLIKKTV / TÍZ
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2024.12.21.



Ha a szűken vett gazdasági mutatókat vesszük, akkor a reálbérek az elmúlt években jelentősen nőttek, de a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája, hogy a termelékenység növekedésétől elszakadt reálbérnövekedés, amely belehajszolta az országot egy bér-ár spirálba, amelyben mindenki elégedetlen a bérével, és az inflációra panaszkodik – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Mihályi Péter közgazdász, egyetemi tanár a magyar gazdasági helyzetről. Rámutatott, ha a rendszerváltásig nézzük vissza az adatokat, akkor az látható, hogy 1992-től 2015-ig évről évre csökkent az infláció Magyarországon, sőt 2015-ben negatív infláció volt, 2023-ban viszont ez 27 százalék.

A közgazdász a műsorban beszél arról is, hogy Magyarországon nem az a kérdés, hogy a GDP 1 vagy 2 százalék lesz, hanem hogy Románia és Bulgária szintjére estünk vissza, és ezt érzik az emberek. Új feszültséget generál, hogy minden társadalmi csoport elégedetlen a bérekkel, másrészt panaszkodnak a munkaerőhiányra, mert egyre magasabb béreket követelnek a dolgozók, és átmennek egy másik helyre tízezerrel magasabb bérért.

Mihályi Péter szerint, ha a mai áron számolunk, akkor nagyon rosszul áll a magyar gazdaság, mert leértékelődött a valutánk. Hozzátette, 2010-ben 260 forint volt az euró, most 415, és azok, akik kijárnak Bécsbe vásárolni, már kijelentik, hogy ott olcsóbban lehet megvásárolni a legtöbb élelmiszert. A közgazdász szerint nagyon rossz döntés volt az euró bevezetésének halogatása.

MAGYAR PÉTER NEM ADHAT AJÁNDÉKOT! DE A LÉNYEGRŐL MEGINT SENKI SEM BESZÉL!

MI EZ AZ ORSZÁG?
Szerző: MIEZAZORSZÁG
2024.12.21.



Magyar Péter nem adhat ajándékot! De a lényegről megint senki sem beszél!

KÖNYVBEMUTATÓ ÉS DEDIKÁLÁS - MAGYARORSZÁG FELÉBREDT

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2024.12.21.



Könyvbemutató és dedikálás - Magyarország felébredt.

TELEX: ORBÁN VIKTOR ÉVZÁRÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT ÉLŐBEN ELEMEZZÜK

TELEX
Műsorvezető: FÁBIÁN TAMÁS
2024.12.21.



Élőben közvetítjük a miniszterelnök évzáró sajtótájékoztatóját, a stúdiónkban pedig Orbán szempontjából értékeljük az évet, illetve a Karmelitában elhangzottakra is reagálunk.

FLASZTER 328. - A FIDESZ EZT ELSZÚRTA

FLASZTER / MAGYAR HANG
Műsorvezető: DÉVÉNYI ISTVÁN
2024.12.19.



Rendhagyó Flaszter, a Kötöttfogás asztalánál. A Magyar Hang munkatársai értékelik az évet: kegyelmi botrány, Novák Katalin, Magyar Péter, karaktergyilkolás és még mennyi más. Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett: Albert Enikő, Farkas Melinda, Katona Mariann és R. Kiss Kornélia.


MIT LEHET KEZDENI A PROPAGANDAGYÁRRÁ SILÁNYÍTOTT KÖZMÉDIÁVAL EGY HOSSZAN URALKODÓ ILLIBERÁLIS KORMÁNY LEVÁLTÁSA UTÁN?

QUBIT
Szerző: RADÓ NÓRA
2024.12.20.


Tavaly ősszel Lengyelországban politikai fordulat állt be, a nyolc éven át hatalmon lévő és autoriter rendszert kiépítő Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormányzat megbukott. Az új, Donald Tusk vezette többpárti koalíció egyebek mellett azzal néz szembe, hogy a magyar Orbán-rendszer mintájára leuralt és átalakított intézményrendszert újra demokratizálni kellene – a közpolitikai, szociális, kulturális és média területen is. Ebben a cikkben a közmédia intézményei körüli csatározásokról lesz szó – részben azért, mert az át-vagy visszaalakítás számos morális és jogi kérdést vet föl, amelyek talán nálunk is tanulságosak lehetnek, arra az esetre, ha egyszer politikai változás történne Magyarországon.


Változnak a szelek

Miután a Jaroslav Kaczyński vezette populista jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) 2015-ben elsöprő többséggel megnyerte a lengyel választásokat, az intézményrendszer gyors átalakításába kezdett, mintául pedig az Orbán-kormány intézkedéseit választotta. „Mindenben követték. Kaczyński nyíltan megmondta, amikor 2015-ben nyertek, hogy szeretné Varsóba vinni Budapestet. Megmondta, nem igaz?” – tette fel a költői kérdést a Qubitnek Krzysztof Izdebski jogi és közpolitikai szakértő, a Stefan Batory Alapítvány munkatársa.

„A kormány első áldozata az alkotmánybíróság, a második áldozata a közmédia volt. Mindkettő 2015 decemberében, néhány héttel azután, hogy beiktatták. A közmédiáról szóló törvényt három napon belül változtatták meg, a közmédia és a közrádió csatornái új vezetőket kaptak” – mondta a Qubitnek Varsóban Bartosz Wieliński, a baloldali-liberális Gazeta Wyborcza országos lengyel napilap főszerkesztő-helyettese.

„A közmédiában azután hatalmas tisztogatást hajtottak végre. Körülbelül 300 újságírót rúgtak ki vagy kényszerítettek távozásra. Az egyik kollégám, aki hírszerkesztőként dolgozott akkoriban a közmédiánál, mesélte, hogy behívatta magához a közmédia azon részlegének frissen kinevezett főnöke és mindössze három szót mondott neki: változnak a szelek. Visszakérdezett, hogy ez most mit jelent, ki vagyok rúgva? Nem, csak változnak a szelek. Ezután a kolléga felmondott” – folytatta Wieliński. Azután a főszerkesztő-helyettes szerint politikailag lojális embereket vettek fel, akik tudták, hogy az állásuk megtartásához követniük kell a párt irányvonalát. Cserébe megemelkedtek a fizetések. „A propaganda fő gyártói milliókat kerestek évente, jól meggazdagodtak. Ez volt az ár, amit a kormány fizetett nekik, hogy futtassák ezt a propagandagyárat”...

MAGYAR PÉTER: VISSZAADJUK AZ EGYETEMEK SZABADSÁGÁT, HA A TISZA JÖN – INTERJÚ

GULYÁSÁGYÚ MÉDIA
Tudósító: VÍGH FRODÓ GERGELY
2024.12.19.



Magyar Péter: Visszaadjuk az egyetemek szabadságát, ha a TISZA jön – Interjú

STEFANO BOTTONI A FÜLKÉBEN: DURVULÁS VÁRHATÓ, 2024-BEN ELVESZETT A REMÉNY A NER KONSZOLIDÁCIÓJÁRA

FÜLKE PODCAST / HVG
Szerző: HVG
2024.12.20.



Mit jelent a rendszerváltás? Végrehajtható-e békés úton? Benne van, hogy előrehozott választások jönnek? Közéleti műsorunkban Stefano Bottoni történészként vont párhuzamot a múlt és a jelen között azért, hogy legalább egy kicsit megérthessünk a lehetséges jövőképekből.

00:00 Intro 
01:38 Korszakhatár: megrendült a NER. Kit védett valójában Orbán azzal, hogy néhány nap alatt teljes sorcseréről döntött? 
21:19 Rendszerváltás: lehet ezt békésen csinálni? Mit tanulhatott valójában a Fidesz 2006-ból? 
36:12 Az alternatíva: a one man show átka és veszélye. Hogyan kell pártot építeni? Hogyan lehet fogást találni Magyar Péteren?

A SZIA, TANÁRNŐ! SZERZŐJE: HIÁNYZIK AZ OPTIMIZMUS A DIÁKOKBÓL, MERT ELVETTÉK A PERSPEKTÍVÁT ELŐLÜK

SZELFI / SZABAD EURÓPA
Szerző: APONYI NOÉMI
2024.12.21.



Úgy érzi, elszalasztott lehetőség az oktatás, mert ahelyett, hogy a pedagógusok az életre készítenék fel a diákokat, egy nem túl életszerű érettségi feladatsorra kell trenírozniuk őket éveken át. Tinédzsernek lenni sosem könnyű, de nekünk a kilencvenes években még a szüleink jó szívvel mondogatták, hogy „Nektek majd jobb lesz” a rendszerváltás, a határok megnyitása és később az EU-csatlakozás miatt. Ma viszont már nem hallanak ilyet otthon a fiatalok, hiányzik belőlük ez a fajta optimizmus, mert azt látják, hogy elvették előlük a perspektívákat – mondja Polyák-Pásztor Diána, a Szent László Gimnázium magyar- és történelemtanára, a Szia, Tanárnő! TikTok-csatorna szerzője.

MAGYAR BÁLINT | NINCS HATÁRA ANNAK, MEDDIG MENNE EL A FIDESZ, HOGY ELKERÜLJE A FELELŐSSÉGRE VONÁST

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Műsorvezető: MAGYAR BÁLINT
2024.12.21.



A Megbeszéljük... 2024. december 20-i adásában Bolgár György Magyar Bálint szociológussal, politikussal beszélgetett.

LENGYEL LÁSZLÓ: MINDNYÁJAN ARRA VÁGYUNK, HOGY ORSZÁGUNK EGY DEMOKRATIKUS, JOGÁLLAMI VILÁG LEGYEN

KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: HARDY MIHÁLY
2024.12.20.



Ezekben a napokban mi sem természetesebb a számunkra, minthogy békést karácsonyt kívánunk egymásnak. De valójában mennyire békés a világunk az ünnep napjaiban? Lengyel László közgazdász, politológus és Hardy Mihály beszélgetésében csupa "könnyed" témáról volt szó, stílusosan a karácsonyfa alá: háború és béke, birodalmak felemelkedése és bukása, diktatúrák összeomlása és persze a nagy kérdés, mi lesz veled, Magyarország?

OLYASMI VAN KÉSZÜLŐBEN, AMI '56 ÓTA NEM VOLT - TÖLGYESSY AZ ORBÁN-RENDSZER VÁLSÁGÁRÓL

PARTIZÁN
Műsorvezető: GULYÁS MÁRTON
2024.12.20.



Hosszú idő óta a legizgalmasabb év zárul a magyar politikában. Tölgyessy Péter hagyományos partizános évértékelőjében elemzi Magyar Péter villámgyors felfutásának okait, az Orbán-rendszer egyre szorongatóbb kihívásait és az év más fontos politikai történéseit.

HETI EGYENLEG: ORBÁN ÚGY AKAR INDULNI AZ OLIMPIÁN, HOGY ELVESZÍTI A NEMZETI SZÍNŰ MEZT

KLIKKTV / HETI EGYENLEG
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2024.12.19.



Jeszenszky Zsolt „kibeszéléséből” az látszik, hogy kezd elöregedni a párt, már a vezér sem megkérdőjelezhetetlen, világpolitikával foglalkozik, nem vet pillantást a magyar helyzetre, és ez hiba. Mint eső után a gombák, úgy jönnek a ficsúrok, akik veszélyeztethetik Orbánt – mondta Bozóki András politológus, a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában. Somogyi Zoltán szociológus, politológus arra hívta fel a figyelmet, hogy egy évvel ezelőtt a Fidesz köreiből senki sem mert volna leírni hasonlót, hogy mennyi az áruló a párton belül. Ha lett is volna ilyen, akkor azonnal lehalkították volna, és a fejére koppintottak volna.

Bozóki András szerint Orbán Viktor túlpozícionálta magát a világpolitikában, aminek meglett az ára. Somogyi Zoltán úgy gondolja Orbán úgy akar „nekifutni az olimpiának, hogy közben elveszíti a nemzeti színű mezt.” Úgy lesz ismert politikus a világban, hogy közben elveszíti saját támogatottságát a párton belül. Eközben Lázár János elmegy egy bulvárműsorba és arról beszél, hogy van forgatókönyv arra, ha 2026-ban veszít a Fidesz.

TIKTOK SZTÁROK MENEKÜLNEK | LÖLŐ OTTHON IS STRÓMAN | BUKUNK 400 MILLIÁRDOT 😱 7SÉGEIM #7

7SÉGEIM PODCAST / JUHÁSZ PÉTER VIDEÓ
Szerző: JUHÁSZ PÉTER
2024.12.20.



Úgy pörög a gazdaság, hogy 10 nap múlva 400 milliárd Ft-ot dobunk ki az ablakon. Tudtad, hogy több tucat törvényt módosítottak egy nap alatt most az év végén? Nem tudtad? Ezért csinálták most. Tudtad, hogy a Fidesz törvénye szerint futhatna Till Tamás gyilkosa? Ha nem fog, az csak azért van, mert áthágják a saját törvényeiket is. Szerinted miért Kádár-kori síneket építenek be a Budapest-Belgrád vasútvonalra? Mert a Horthy-korszakból csak a vasúti kocsit újítják fel. Hallottad hogy Mészáros Lőrinc még otthon is csak egy stróman? Eddig nem volt semmi szerepe. Most lett. Menekülnek Romániából a TikTok sztárok. Mészáros Lőrinc is készül. Vett 22 milliárdért egy repülőt. 
----------- 
00:00 A tartalomból 
00:55 400 milliárd EU támogatást bukunk év végén 
03:07 Év végi törvénymódosítás dömping 
04:44 Tényleg itt a kommenttörvény 
06:25 Menekülnek a TikTok sztárok Romániából 
08:08 Régi síneken új Horthy kocsi 
09:46 Egy stróman otthon is stróman 
10:45 Till Tamás gyilkosa miatt hajlítják a törvényeket 
12:28 Szolgálati közlemények

LEHETNE ÚJRA BALATON AZ ALFÖLDÖN – EGY NAGYLAKI GAZDA KÜZDELME A VÍZÉRT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2024.12.20.


Csodaszer a sivatagosodó Alföld vízpótlására: bátorítsuk a gazdákat, hogy zárják el maguk a termőterületeiket keresztülszelő belvízcsatornákat, így tartva vissza a csapadékvizet. Egyszerűnek hangzik? Pedig nem az. A magyar–román határtól nem messze, az ország egyik legfurcsább nevű rétjén sétálva gyűjtöttünk tapasztalatot a táji vízmegtartás dilemmáiról. Riport az Alföld néhai Balatonjából.

A Válasz Online októberben nagy cikket közölt az alföldi vízpótlás és vízvisszatartás gigantikus állami stratégiájáról. A hivatalos tervek szerint a következő években mind a Duna-Tisza-közi Homokhátságon, mind a Felső-Tiszán érdemi beavatkozások várhatók a sivatagosodás jeleinek enyhítésére. Hogy a helyi megküzdési stratégiák és jó példák minél láthatóbbak legyenek, riportsorozatot indítunk az érintett alföldi térségekről. Második rész...


Az első rész itt olvasható:

EGYELŐRE NEM FEKSZIK A VERSENY A FIDESZNEK

TELEX
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2024.12.20.



Magyar Péter előretörésével a Fidesz hosszú idő után újra versenyhelyzetbe került. Megváltozott a belpolitikai csatatér, ahogyan Orbán Viktor fogalmazott zárt körben a kötcsei pikniken. Azonban a Fidesz eddig látványosan nem tudott mit kezdeni az új politikai helyzettel: csődöt mondtak a jól bevált kommunikációs módszerek, miközben többször is magyarázkodásra kényszerültek fontos közéleti témákban. A 2010 óta szinte megszakítás nélkül kétharmados felhatalmazással kormányzó Fidesz akkor van igazán elemében, amikor a saját maga által kreált ellenséggel – Soros-hálózat, Brüsszel, globalisták – kell megküzdenie, csak közben elszokott attól, milyen amikor valódi kihívója akad. Részben ebből fakadnak az elmúlt hónapokban látott ki nem kényszerített hibák, mint például Orbán Balázs védhetetlen ’56-os kijelentése.

Sokáig kényelmes helyzetben volt a Fidesz, hiszen egy szétaprózódott, széthúzó ellenzék állt vele szemben. Ha kellett, hatalomtechnikai húzásokkal erősítettek rá a kispártok viszályaira, például azzal, hogy aktuális politikai érdekeik alapján módosították a választási szabályokat. Hiába fogtak össze az ellenzéki pártok 2022-ben, a választókat nem tudták meggyőzni arról, hogy valódi alternatívát jelentenek a Fidesszel szemben. A végeredményt ismerjük: újabb Fidesz-kétharmad.

A Tisza Párt megjelenésével borult ez a felállás. Legutóbb tizennyolc éve fordult elő, hogy egy közvélemény-kutatásban egy párt (és nem egy pártszövetség) jobb eredményt ért el a Fidesznél. Persze egy-egy felmérésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Még ha pontosak, akkor is csak pillanatképet mutatnak, a 2026-os választás pedig még odébb van. Azonban az elmúlt hónapok méréseiből kirajzolódó trend egyértelmű: ez alapján pedig a 2026-os választás két nagy párt, a Tisza Párt és a Fidesz versengéséről szólhat majd.

Ez egyben azt is jelenti, hogy azoknak a választóknak is van alternatíva, akiknek elegük lett a Fideszből, de a hagyományos ellenzéket is elutasítják. Ez semmiképp sem jó hír a Fidesznek, főleg, hogy kutatások szerint nemcsak a korábbi DK-s vagy jobbikos szavazók áramlottak a Tiszához, hanem olyan választók is, akik nem szavaztak a 2022-es országgyűlési választáson vagy a júniusi EP-választáson. Eddigi megszólalásai alapján Magyar Péter nem fogja megtenni azt a szívességet a Fidesznek, hogy leálljon egyezkedni az eljelentéktelenedés szélén álló ellenzéki pártokkal, hiszen híveinek jelentős része azt várja tőle, hogy az ellenzéki elittel is leszámoljon.
Nincs jó válaszuk arra, miért nem működik az állam

A Tisza váratlan felbukkanásáig tartó kényelmes helyzetből fakadóan a Fidesznek nem kellett érdemi válaszokat adnia fontos társadalmi-gazdasági kérdésekre, vagy egyáltalán vitáznia ezekről. Ellenkezőleg, a Fidesz mást sem csinált az elmúlt években, mint ellehetetlenítette a valódi szakmai viták és az értelmes párbeszéd lehetőségét a migrációról, az oktatásról, a gyermekvédelemről, az LMBTQ-jogról, a járványkezelésről vagy az ukrán háborúról. Vitakultúrájuk kimerült a gyurcsányozásban és a sorosozásban. Aki nem ért velük egyet, az oltásellenes, háborúpárti, dollárbaloldali.

Ez addig működik, amíg nincs érdemi kihívó. A Fidesz saját mitológiájának egyik fő eleme, hogy ők legalább tudnak kormányozni. Lehet, hogy vannak gázos ügyeink, és ugyanúgy dübörög korrupció, mint a szocialista kormányok idején, de cserébe rendet és a stabilitást biztosítunk – szólt az üzenet. Magyar Péter pont ezt a mítoszt kérdőjelezi meg az általa bedobott témákkal. Legfontosabb politikai üzenete, hogy nem működik az állam, és ezért Orbánék a felelősek...

ORBÁN VIKTOR SZERINT KÜLÖNBSÉGET KELL TENNI A FORINT ÁRFOLYAMA ÉS A GAZDASÁG ÁLLAPOTA KÖZÖTT

EGYENES BESZÉD / ATV MAGYARORSZÁG
Műsorvezető: SZÖLLŐSI GYÖRGYI
2024.12.20.



Nem a forint árfolyamának alakulása fejezi ki a magyar gazdaság stabilitását Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a Mandinernek azt mondta, hogy a spekulánsok azért rángatják a forintot, mert azzal pénzt lehet keresni, ezt azonban el kell különíteni a magyar gazdaság állapotától.

MAGYAR PÉTER VS FÜLÖP ATTILA, TARR ZOLTÁN FELESÉGÉT KIRÚGTÁK, KUSSOLTATNÁK A MAGYAR HANGOT

DAVE VILÁGA
Szerző: DAVE
2024.12.20.



Magyar Péter ajándékozását megakadályozta Fülöp Attila államtitkár, Tarr Zoltán feleségét kirúgta Lázár János, a Magyar Hang újságíróit pedig hazugságvizsgálatnak vetették alá. A három hírben egyvalami közös: a pitiáNER bosszú.

MOST EGY APÁCA BUKOTT LE – PÉLDÁS MÓDON SZORÍTOTTÁK KI A BENCÉS ISKOLÁBÓL

VÁLASZ ONLINE / SZTORI
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2024.12.19.


Noha a Magyar Katolikus Egyház vezetése egyelőre nem egységes a belső szexbotrányok, pedofilügyek, egyéb gyermekvédelmi esetek – akár visszamenőleges – feltárása kérdésében, az elmúlt hónapokban több püspök is határozott cselekvésre szánta el magát. Sőt: a Pannonhalmi Főapátság és a Nyolc Boldogság Közösség a minap úgy távolított el egy visszaélésekkel gyanúsított apácát a balatonfüredi bencés középiskolából, hogy abból világi intézményfenntartók is tanulhatnak. A Válasz Online ezt az esetet kifejezetten azért rekonstruálja, hogy mindenki lássa: az egyháziak között akadnak, akik a felelős szembenézés és a hiteles bocsánatkérés útját járják.


Amikor szeptemberben előrukkoltunk a Bese Gergő-történettel, majd összefoglaltuk a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét megrázó szexuális botrányokat – köztük pedofilügyeket –, illetve podcastadást is szenteltünk a témának, még semmi nem utalt arra, hogy fundamentális változások indulhatnak a Magyar Katolikus Egyházban. Aztán hirtelen elsodorták a folyamatok Tóth Tamást, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárát, aki Bábel Balázs neve mögé bújva próbálta hitelteleníteni lapunkat – később pedig tabuk nélküli nagyinterjút adott a Válasz Online-nak a kalocsa-kecskeméti érsek. Bábel hangsúlyozta: az egyház érdekében nemcsak a papi pedofília, hanem az álszentség, a kétszínűség ellen is küzdeniük kell. Két hete újabb fordulatról számolhattunk be: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye rekordgyorsasággal járt egy gyermek- és ifjúságvédelmi ügyben, melynek terheltje a – Bese Gergőhöz hasonlóan – NER-lekötelezett Pajor András.

Ilyen előzmények után sokakat meglepett a Veres András győri megyéspüspök által elnökölt MKPK rideg közleménye, amely bár tényszerűen megállapítja, hogy „az elmúlt hónapok egyházunkat érintő botrányos hírei sokakban békétlenséget, csalódottságot váltottak ki”, de egyértelmű bocsánatkérést nyomokban sem tartalmaz. A püspöki testület csak arra volt hajlandó, hogy biztassa önmagát és övéit: „imádkozzunk, böjtöljünk, engeszteljünk” az elkövetett bűnökért. Emellett a szövegben feltűnik az a felelősségporlasztó gondolat is, hogy a gyerekek elleni szexuális bűncselekmények „a társadalom számos rétegében jelen vannak” – értsd: nem fair, hogy a híradásokban felülreprezentálódnak az egyházi személyekhez kapcsolható esetek.

Noha az MKPK-közlemény testületi állásfoglalásként jelent meg, azóta több püspök is nyilvánosságra hozta „különvéleményét” a témában. A külső szemlélő akár azt is gondolhatja: miniforradalom zajlik az egyházi felsővezetésben, hiszen Marton Zsolt váci és Varga László kaposvári püspöknek, valamint Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapátnak sikerült „meghekkelnie” a Veres András-féle többségi(?) nyilatkozatot. Marton Zsolt – aki nem mellékesen az MKPK családreferense – körlevelében leszögezte: „Fájó szívvel kérek bocsánatot Istentől, a gyermekektől, fiataloktól és családjaiktól, mindazoktól, akiket valamilyen bántalmazás ért az egyház szolgálattevői részéről. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg a bántalmazáshoz vezető helyzetek, és – teljes mértékig azonosulva a Szentatya által meghirdetett zéró tolerancia elvével – a prevenciót szem előtt tartva folytatjuk a már megkezdett munkát”. Közben Varga László az egyház megújulásában bízva imádságra és böjtre hívott mindenkit a szexuális vagy bármilyen visszaélések áldozataiért, és – mint írta – „együttérző szívvel kérek bocsánatot Istentől, a gyermekektől és a fiataloktól, akiket bántalmazás ért egyházi személyek részéről”...

BÚCSÚ A JOGÁLLAMTÓL

NÉPSZAVA
Szerző: HALMAI KATALIN (BRÜSSZEL)
2024.12.21.


Rui Tavares, Judith Sargentini, Gwendoline Delbos-Corfield. A magyarországi jogállamiság leépítését dokumentáló brüsszeli állásfoglalások, viták és eljárások kulcsfigurái, az Európai Parlament (EP) magyar jelentéstevői. Kérésünkre most először beszéltek hármasban arról, hogy az eltelt években mi történt velük, a nevüket viselő jelentésekkel és Magyarországgal.


A három zöldpárti európai parlamenti képviselőnek fontos szerepe volt abban, hogy az Európai Uniónak mára sikerült felvérteznie magát a jogállamiság védelméhez szükséges eszközökkel. Nem rajtuk múlt, hogy a felelős döntéshozók ritkán, félszívvel, vagy túl későn reagáltak a közös értékek szisztematikus felszámolását jelző lépésekre.

A portugál Rui Tavares 2013-ban tette le az asztalra az első állásfoglalást, amelyben felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon veszélybe kerülhet a jogállamiság. A holland Judith Sargentini öt évvel később, 2018-ban az EP kétharmadának a támogatásával elérte, hogy elinduljon a 7-es cikkelyes eljárás az Orbán-kormánnyal szemben a jogállamiságot fenyegető tartós veszélyek miatt. A francia Gwendoline Delbos-Corfield 2022-ben már azt állapította meg az EP többsége által jóváhagyott jelentésében, hogy Magyarország a választási autokrácia hibrid rendszerévé vált. Tavares jelenleg a portugál parlament tagja az általa alapított baloldali Livre párt képviseletében. Sargentini a hollandiai Gouda város önkormányzatának vezető tisztségviselője. Delbos-Corfield a Zöld Európa Alapítvány társelnöke.

Online videó beszélgetésünkön először azt kérdeztem tőlük: mikor jártak utoljára Magyarországon?

Tavares: 2012-ben, amikor a jelentésemen dolgoztam az EP-ben. Azóta valahogy nem volt rá lehetőség. Amikor Lisszabonban magyarokkal találkozom, sokan emlékeznek a Tavares-jelentésre. Vannak mindenféle reakciók, de a beszélgetések általában nagyon kellemesek.

Sargentini: 2018 januárjában jártam utoljára Magyarországon, mielőtt elfogadtuk a jelentésemet. Nehéz látogatás volt. Sokan felismertek, rengeteg újságírót küldtek rám, akik az utcán követtek, úgyhogy soha nem éreztem jól magam. Európai parlamenti képviselő voltam, a magyar kormánynak kötelessége volt gondoskodni a biztonságomról. Miután otthagytam az EP-t, már nem kérhettem, hogy vigyázzanak rám. Ma már mindenütt kevesebben ismernek fel, mint régen. Sokszor kedvesen megszólítanak és azt mondják: támogatták a jelentésemet. De nem vagyok biztos benne, hogy mindenki ezen a véleményen van. Ezért nem mentem vissza Magyarországra.

Delbos-Corfield: EP-képviselőként tavaly ősszel jártam utoljára Magyarországon. Engem általában nagyon kevesen ismertek fel, de okultam Judith tapasztalataiból és mindig vigyáztam magamra. Az idei júniusi EP-választások előtt már fel-felbukkantak a fotóim Magyarországon. A lányom Hollandiában tanul, és magyar barátai hívták fel a figyelmét, hogy az anyukája az egyik első számú ellenség náluk. Úgyhogy kicsit aggódnék, ha most kéne odautaznom.

Ha felkérnék önöket, újra elvállalnák, hogy jelentést írjanak a magyar jogállam helyzetéről?

Tavares: Hát persze! Meg kell ismerned Magyarországot és a magyarokat, ami az egyik legjobb dolog a feladatban. Persze a magyar kormány mindig úgy próbál beállítani minket, mintha az ország ellenségei volnánk. Meghatározta a munkámat, hogy abban az időben volt az euróövezeti válság, és Portugália több más országgal együtt súlyos pénzügyi, költségvetési problémákkal küzdött. Háromhavonta jöttek hozzánk a trojka (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap – a szerk.) képviselői, hogy értékeljék a helyzetet. Egyikük sem beszélt portugálul, egyikük sem szólította meg a közvéleményt. Szörnyű tapasztalat volt. Megértettem, hogy mi ezt nem tehetjük Magyarországgal. Párbeszédet kell folytatnunk a magyar közvéleménnyel. Meg kell próbálnunk megértetni, hogy kedveljük az országot és nagyra értékeljük a hozzájárulását a közösségünkhöz. És meg kell tanulnunk legalább néhány szót magyarul, amit az emberek nagyra értékelnek. Az elején ezzel voltam elfoglalva. Aztán érkeztek a fenyegetések, köztük a halálos fenyegetések a postaládánkba. Először az Európai Parlament szolgálataihoz fordultunk, majd egy ponton úgy döntöttem, hogy válaszolnom kell. Elmagyaráztam a levélíróknak, hogy mi a jelentősége az uniós értékeket tartalmazó második cikkelynek az uniós Szerződésekben, hogyan dolgozunk a EP-ben, hogyan neveztek ki előadónak és mi a feladatom. Meglepődtem, hogy volt néhány pozitív reakció: „Oké, még mindig nem értünk egyet, de köszönjük, hogy válaszolt!”...

2024. december 20., péntek

2024: MIVEL ÉRT EL ÁTTÖRÉST MAGYAR PÉTER? | MÉLYVÍZ #12 DULL SZABOLCS

VTV SZERGED
Műsorvezető: GAVRA GÁBOR
2024.12.19.



2024 elején a Fidesz toronymagasan vezette a közvélemény-kutatásokat, a legerősebb ellenzéki párt, a DK jócskán lemaradt tőle. Az év végén a Fidesz és az egy éve még csak alvópártként létező Tisza Párt minimum fej-fej mellett áll a legtöbb mérésben és a 2026-os választás nyitottnak látszik. Mi vezetett ehhez a fordulathoz? És egyáltalán: valódi fordulatról beszélhetünk? A Mélyvíz vendége Dull Szabolcs újságíró, az 5pontban podcast műsorvezetője.

KÉRI LÁSZLÓ: ORBÁN VIKTOR NEM TUDJA, MIT TETT – KOMPORSZÁG

KOMPORSZÁG
Műsorvezető: SZERETŐ SZABOLCS
2024.12.20.



– A miniszterelnök azzal, hogy helyeselte Menczer Tamás Magyar Péterrel szembeni viselkedését, legitimálta a nyílt fenyegetést és az erőszakot. Kisapám, ti használjátok évek óta a militarista szót. Ti keltetek gyűlöletet évek óta az országot elárasztó plakátjaitokon. Ám aki erőszakot hirdet, az számoljon azzal, hogy ezzel a másik oldalt is erőszakra kényszerítheti – jelentette ki Kompország című műsorunkban Kéri László. A politológus szerint Orbán Viktor egyre dühösebb, egyre idegesebb, egyre agresszívebb, számára elviselhetetlen a gondolat, hogy veszíthet. Beszélt arról is, hogy az utóbbi hónapokban országszerte sok helyen járt, és mindenhol azt mondták neki az emberek, hogy ha Magyar Péternek bántódása esne, másnap félmillió ember lenne az utcán. Orbán Viktor nem számol azzal, hogy Magyar Péter tábora olyan elkötelezett, hogy ha kell, hajlandó megvédeni őt. Műsorvezető: Szerető Szabolcs, szerkesztő: Farkas Melinda.

- Miben fejlődött sokat Magyar Péter az utóbbi időszakban? 
- Mit tud, amit a többi ellenzéki politikus nem? 
- Mi a különbség a Magyar Péter által Varga Juditról és a Vogel Evelin által Magyar Péterről szóló hangfelvétel között? 
- Mi vár ránk jövőre?

A FÖLDINDULÁS ÉVE – A TELEX ÚJSÁGÍRÓI ÉRTÉKELIK 2024 LEGFONTOSABB BELPOLITIKAI TÖRTÉNÉSEIT

TELEX VIDEÓ
Szerző: TELEX
2024.12.19.



A Fideszt több kutatásban is megelőzte a Tisza, a parlamenti ellenzék pedig padlóra került. Egyelőre nem látszik, hogyan jöhetnek ki Orbánék a szorongatott helyzetből, de még az sem látszik, kikkel fut neki Magyar Péter a választásoknak. A magyar belpolitika egyik legturbulensebb évét elemzik a Telex újságírói a 2026 című műsorunkban.



BATKA ZOLTÁN: ORBÁN A LEGNAGYOBB NEMZETBIZTONSÁGI KOCKÁZAT

MÉLYVÍZ / KLIKKTV
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2024.12.20.



Nagyon kemény évnek nézünk elébe. Ahogy a Magyar Hang ügyét kezeli a magyar kormány, az biztosan a teljes hazai újságíró szakmának szól – mondta Batka Zoltán, a Népszava újságírója, a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Szerinte ami a Magyar Hangnál történt, az nem újdonság, minden szerkesztőségbe érkeznek be álhírek, ez is egy ilyen dezinformáció volt arról, hogy a megbuktatott szíriai elnök Magyarországra érkezett. 

A magyar kormány érdeke, hogy lejárassa Magyar Pétert is, valamint a független magyar sajtót. Sok esetben maga a kormány indítja el a dezinformációt, hogy megnézze, miképpen reagálnak rá az emberek. Batka Zoltán szerint fenn akarják tartani a Fideszben azt a látszatot, hogy amit Orbán Viktor cselekszik, azt jól átgondolt stratégia mentén teszi, egy nagy terv része, de ez már csak a kemény magra hat.

TÖMPE ISTVÁN: "KATASZTROFÁLISNAK TARTOM AZ ORSZÁG JELENLEGI HELYZETÉT!" ⏐FRISSHÍREK PODCAST

FRISSHÍREK / SZORÍTÓ PODCAST
Műsorvezető: HAVAS HENRIK
2024.12.20.



Tömpe István: "Katasztrofálisnak tartom az ország jelenlegi helyzetét!"

ÉVÉRTÉKELÉS RUFF BÁLINTTAL: A KEGYELMI BOTRÁNYTÓL A PÁLYAUDVAROK KIÁRUSÍTÁSÁIG

VÉTÓ / PARTIZÁN
Műsorvezető: VIDA KAMILLA
2024.12.20.



A kegyelmi botránytól a Till Tamás-ügyig. Évtizedek óta nem volt olyan mozgalmas év a magyar belpolitikában, mint 2024-ben. Az év utolsó Vétójában Ruff Bálint és Vida Kamilla az eseménytörténet mellett a médiaszerkezet megváltozásáról és az év nagy nyerteseiről is beszélgetett.

0:00 - Felkonf, intro 
0:35 - Decemberi törvénygyár 
9:49 - Best of 2024 
12:18 - Ilyen egy nem elégetett év 
27:21 - A sajtó újra sajtó 
34:32 - Nem csak Magyar Péter történt idén 
51:23 - Karácsony a politikában 
1:01:33 - Elköszönés, köszönet

HÓNAPRÓL-HÓNAPRA 2. RÉSZ: TÍZ NAP, AMELY MEGRENGETTE A NER-T

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.12.20.


Aranyigazság: az év vége a számvetés ideje, mi is ezt tesszük 12 részes sorozatunkkal, amelyben sorra vesszük, az idén melyik hónapban mi volt a legfontosabb / legérdekesebb / legizgalmasabb / legkomolyabb következménnyel járó történés. Ezúttal februárt vizsgáltuk meg és vitathatatlanul a kegyelmi ügy „győzött”. Az a botrány, amely lemondásra kényszerítette Orbán két női politikus-üdvöskéjét, Novák Katalint és Varga Juditot, s a magyar politika porondjára repítette az ex-igazságügyi miniszter elvált férjét, Magyar Pétert. Annak a bizonyos tíz napnak a krónikája amiatt is érdekes, mert nagyon sokat elárul a NER-ről, annak sumák, hazugságra is épülő működéséről.

Akkor álljon itt annak a tíz napnak a krónikája. Azzal a megjegyzéssel, hogy ebben az összeállításunkban kizárólag a botrány politikai vetületeivel foglalkozunk, s ezért nem térünk ki sem magára a felháborító és a legmélyebben elítélendő pedofil bűncselekménysorozatra, sem pedig annak elkövetőire, azok segítőire.





2024. december 19., csütörtök

TANULMÁNY: KIFEJEZETTEN HASZNOS A LOMTALANÍTÁS KÖRNYEZETI ÉS TÁRSADALMI SZEMPONTBÓL IS

SZABAD EURÓPA
Szerző: KELLER-AQLÁNT ÁKOS
2024.12.19.


Míg a MOHU megszüntetné a lomtalanítást, egy kutatás szerint a Budapesten lomizók kifejezetten hasznos munkát végeznek környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi szempontból is. Egy-egy lomtalanítás alkalmával több tízezer tonna olyan hulladékot hasznosítanak újra, amely a munkájuk nélkül a szemétégetőben végezné. A kutatók becslése szerint a lomtalanítás 18–35 ezer ember számára jelent rendszeres jövedelemkiegészítést. Ha a lomizással együtt megszűnne, lényegesen nagyobb hulladékmennyiséget kellene kezelni.


A Szabad Európa írta meg elsőként, hogy a MOHU megszüntetné a budapesti lomtalanítást. A Mol hulladékos cége cikkünk megjelenése után közleményben ismerte el, hogy valóban véget vetnének az 1972 óta bevett gyakorlatnak, és 2025-től már kerületenként csak néhány gyűjtőponton folyna a hulladék begyűjtése, ide pedig a lakóknak maguknak kellene valahogy elszállítaniuk a kidobni kívánt lomot. A lapunk által megkérdezett szakemberek és polgármesterek mind ellenzik a MOHU lomtalanítást megszüntetni kívánó terveit, mert attól tartanak, hogy így nehezebbé válik a lomok legális lerakása, és több lesz az illegális szemétkupac a közterületeken. Az aggodalmakat valószínűleg az is táplálja, hogy amióta a MOHU megkapta a hulladékgyűjtés koncesszióját, nem csak a fémhulladékok vagy a roncsautók begyűjtésének lett annyi, lényegében az egész magyarországi hulladékpiac bedőlt. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) közlése szerint a gazdasági fejlődés következtében egyre nő a lomtalanításokon kirakott hulladék mennyisége, 2012 és 2022 között egyenesen megduplázódott. 2021-ben 42 ezer tonna hulladékot gyűjtöttek be – ez már az, amit a lomisok nem vittek el.

Szemét vagy kincs?

A budapesti lomtalanításnak sok pozitív társadalmi, gazdasági és fenntarthatósági haszna van – derül ki Tim Gittins és Letenyei László, a Budapesti Corvinus Egyetem docenseinek kutatásából, amely idén jelent meg (Trash or Treasure: Entrepreneurial Opportunities in Waste Management; Szemét vagy kincs: vállalkozási lehetőségek a hulladékgazdálkodásban). A lomtalanítások során ugyanis több ezer tonna olyan hulladékot hasznosítanak újra, amely amúgy szemétégetőben vagy illegális lerakóban végezné. Ráadásul a lomokat informális vállalkozások formájában újrahasznosító lomisok több ezren vannak, nekik és családjuknak fontos jövedelemkiegészítést jelent a lomizás.

Hasznos a lakosság számára

A lakosság számára kifejezetten előnyös a lomtalanítás intézménye, így ugyanis könnyen meg lehet szabadulni a háztartási szemétbe nem dobható, nagy méretű hulladéktól. Nincs szükség autóra, akár teherautóra, mert elég a ház elé letenni a szemetet. Ha kerületenként csak néhány gyűjtőpont lenne, odáig valahogy el kellene vinni a lomot – és ez pont azokat érintené a leghátrányosabban, akiknek nincs szállításra alkalmas autójuk, és nem is tudnak bérelni. Az évi egyszeri lomtalanításnak ráadásul nincs pluszköltsége, ami szintén arra ösztönzi az embereket, hogy lomtalanításkor szabaduljanak meg a már nem szükséges tárgyaiktól...

ITT TÉNYLEG ARRÓL VAN SZÓ, HOGY EGY DURVA KOMMENT MIATT A RENDŐRSÉGEN KÖTHETSZ KI

TELEX
Szerző: DÉVAI LÁSZLÓ
2024.12.19.


Az országgyűlés kedden elfogadta az online agresszió visszaszorítását célzó törvényjavaslatot, így az január 1-től hatályba is lép. Az új törvény értelmében akár egy év börtönnel is szankcionálható az, aki „nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos halált okozó vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki”.

A tervezetet még november 19-én nyújtották be, az indoklásában többek között az szerepelt, hogy a gyűlölködő megnyilvánulások, kommentek sértik az érintett személyek emberi méltóságát és rombolják a közügyek megvitatásának kultúráját. A Fidesztől és a kormánytól meglepő ez az aggodalom, hiszen Orbán Viktor 14 éve működő politikai gépezete a folytonos harcon és a rendszeresen újra felbukkanó ellenségképeken alapszik. A miniszterelnök mindig csatázik, hol Sorossal, hol a brüsszeli bürokratákkal, hol a nemzetközi spekulánsokkal. Ebben a cikkünkben például több mint 70 ellenséget gyűjtöttünk össze, akikkel Orbánnak meg kellett valamilyen módon küzdenie.

A javaslat abból a politikai közösségből érkezett, amelynek például az a Bayer Zsolt is fontos tagja, aki rendszeresen gyűlöletkeltő módon kommentálja a közéleti eseményeket. 2006-ban egy Magyar Nemzetben megjelent, az olaszliszkai lincselésről szóló cikkében például arról írt, hogy egy cigány gyerek gázolása esetén ne álljunk meg, hanem „tapossunk bele a gázba”. Ehhez azt is hozzátette: „Ha elütünk egy gyereket, álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körülöttünk az állatok, használjuk bátran a fegyverünket.”

A közbeszéd állapotát nemcsak az alakítja, hogy a benne szereplők hogyan nyilvánulnak meg, hanem az is, hogy pontosan milyen az a közeg, amiben megnyilvánulnak. A magyar kormány rengeteg pénzt költ például arra, hogy meghatározza a témákat, a legjobb példa erre talán a kormányközeli influenszerekből álló Megafon létrehozása. Az idei európai parlamenti választások előtt, március 21. és április 19. között közel 200 millió forintért hirdette a kormány a megafonos tartalmakat a Facebookon. Ezek a tartalmak rendszerint erősen ingerlő, központilag megírt, kormányzati álláspontot szajkózó panelekből állnak, és a stílusuk nagyon is alkalmas arra, hogy heves kommentelésre késztessék a felhasználókat.

Alapvetően persze dicséretes, hogy a Fidesz aggódik „a közügyek megvitatásának kultúrájáért”, védeni igyekszik az emberi méltóságot, és ezért fellép az internetes agresszió ellen. De álljon itt a kormánypárt két politikusának friss online megnyilvánulása már abból az időből, amikor a javaslatot be is terjesztették az Országgyűlés elé. December elején a fideszes Budai Gyula a pécsi Menczer-Magyar csörte után azt írta: szerinte ideje lenne egy lángost adni Magyar Péternek, amivel egyértelműen arra utalt, hogy valaki megüthetné a Tisza Párt elnökét. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pedig arról szavaztatta a követőit a Facebookon, hogy szerintük mi legyen az országjáró fórumára bejelentkező újságíróval: a lehetséges válaszok között volt, hogy verőlegényekkel dobassák ki vagy esetleg „egy kis lincshangulat épp elég lenne”. Kocsis állítása szerint ezzel csak Magyar Péterre reagált, aki több rendezvényére nem engedett be vagy küldetett/dobatott ki onnan propagandistákat/újságírókat, illetve nyilvánosan és lehallgatott magánbeszélgetéseken szidta őket, például azt mondta, hogy „belököm őket a Dunába”.

Ebbe a környezetbe érkezett meg az új törvény, aminek a Telex által megkérdezett jogász szerint olyan tág az értelmezési kerete, hogy tényleg a rendőrségen találhatja magát az ember, ha agresszív kommenteket enged meg magának...


„REMÉLEM, NEM GONDOLJA, HOGY MEGVÁLTOZTATHATJA A VILÁGOT” – ORBÁNRÓL ÉS MEGBUKÓ KORMÁNYOKRÓL

HETI VÁLASZ PODCAST
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2024.12.19.



Hogy bukhatott meg másfél hét alatt egy 54 éve uralkodó rendszer Szíriában? Milyen tanulságai vannak a francia és a német kormány bukásának? Mi történt a román elnökválasztáson? Mit gondoljunk a magyar miniszterelnök újabb békemissziójáról? Ezekről beszélget a HetiVálasz 257. adásában Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.


Részletek a műsorból:

Hogyan bukhatott meg másfél hét alatt egy 1970 óta fennállt rendszer Szíriában?

Magyari Péter: „Olyan erők feszítették szét Aszadék egyébként is terrorral egyben tartott országát, hogy úgy nézett ki, katonai vereséget fog szenvedni, és többek között azoknak a csoportoknak a jogelődjei, akik most átvették a hatalmat – meg más, azóta megszűnt, feloldódott, újjászervezett csoportok – egyszerűen le fogják győzni. Ám akkor bejött Irán és Oroszország – a két tartótiszt – , és ők mentették meg. Ők tartották fent Szíria területének nem egészen kétharmadára csökkent területét, ám itt sem működött igazán az állam. Az orosz légierő, az iráni kiképzőtisztek és a segédcsapataik ugyan vissza tudták tartani a többi csoportot, de magát az államot már nem nagyon sikerült Aszadnak újra működésbe hoznia. Aleppó, aminek az elfoglalása volt az első nagy fegyvertény ebben a másfél hetes óriási rohamban, mindig is a gazdasági központja volt Szíriának – békeidőben az egész ország GDP-jének negyedét ott állították elő. Ebben a városban, amit ’15 után a négy évig tartó ostromban teljesen szétlőttek, naponta 1-3 órát volt áram az utóbbi időben. Ez tehát már nem az az Aleppó volt, mint ami 2011 előtt, és ugyanez igaz volt az összes többi területre is. Ez egy szétesett, súlyos terrorral összetartott, rettenetesen elszegényedő ország maradt, aminek az egyetlen igazi bevétele a Captagon volt – vagyis kábítószert árultak a Közel-keleten.”

Milyen tanulságai vannak a francia és a német kormány bukásának?

Ablonczy Bálint: „Egy nagy különbség van a két állam között: Németországban legalább valamifajta remény van a stabilitásra, vagy arra, hogy lesz egy kormányképes erő, amely átveszi az ország irányításának a terhét. Lesz egy előrehozott választás, a CDU jól áll, a párt túllépett a Merkel-korszakon, megerősödtek a felmérésekben, van új programja, Friedrich Merz a kancellárjelölt. Valószínűleg nem tudnak egyedül kormányozni, valamifajta koalíció megint lesz. Ez legalább valamifajta lépcsőzetesség. Ez az, ami tökéletesen hiányzik a franciáknál, ahol teljes belpolitikai káosz állt elő, miután egy kéthónapos miniszterelnököt a szélsőjobb és a szélsőbal közös bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott. Jött egy másik miniszterelnök, akinek megint csak nincs többsége, és semmifajta belpolitikai kibontakozás lehetősége, értelmes lehetősége nem látszik a 2027-es elnökválasztás előtt, ami egy elnöki rendszerben elég komoly gondot jelent. A teljesen megmerevedett intézményi struktúrának tulajdonképpen az lenne az egyetlen feloldása, ha lemond a köztársasági elnök, aki erre persze nem hajlandó, hiszen ezzel a saját kudarcát ismerné be, amely kudarc Emmanuel Macron esetében most már teljesen kimondható. Bukdácsolás van, senki nem tudja, hogy mi lesz, és ez az Európai Unió egy második legnagyobb tagállamánál elég komoly gondot jelent – nem tudnak fontos döntéseket meghozni. A gazdaságuk nincs jó állapotban, és még az a típusú remény sincs, amit a németeknél említettem. Készülődik Marine Le Pen. Ez az egyetlen politikai tény, amivel számolni tudunk hosszú távon, és mivel előállt ez a szklerózis Berlinben és Párizsban, úgy tűnik, hogy Róma meg Varsó sok szempontból megerősödött.”

Mire véljük Romániában az alkotmánybíróság döntését, amely megsemmisítette az elnökválasztás első fordulóját és új procedúrát írt elő?

Ablonczy Bálint: „Olyan ez, mintha belgyógyászati problémára borogatást kapna a beteg. Értem, hogy ezzel most a pillanatnyi veszély elhárult, de kérdés, hogy az a társadalmi közhangulat, ami Călin Georgescut az első forduló megnyeréséig repítette, változott-e bármilyen mértékben. Vagy éppen megerősödik, merthogy némileg joggal arra tud hivatkozni hogy: »Látjátok, barátaim? Hát erről beszéltem. Itt vagyok én, a nép egyszerű gyermeke, akinek mezítlábas TikTok-kampánnyal kell a hatalmasok ellen harcolnia. És mit csinálnak a hatalmasok, amikor ti odarepítetek engem? Szépen érvénytelenítik a ti akaratotokat.« Az a bajom minden ilyen típusú demokratikus probléma rendészeti kezelésével, hogy az égvilágon semmit nem old meg. (…) Ezt a problémát nem tudja kezelni a román állam a végtelenségig úgy, hogy állandóan megpróbálja kipöckölni rendészeti meg jogi eszközökkel azt, aki neki nem tetszik. Azok a gondok ugyanis, amiket Georgescu előhozott, a román választók többségében láthatóan rezonált.”

Mi lehetett a célja Orbán Viktor újabb békemissziójának?

Magyari Péter: „Egyrészt megjelenhetett megint rengeteg újságcikk a világban arról, hogy »The Hungarian Prime Minister«. Nyilvánvaló célja a magyar kormányzatnak, hogy az ország a súlyánál magasabb reprezentációt kapjon, és ez akkor mindenféle alkudozásokban valahol talán jó lesz – vagy éppen nem lesz jó. Ezeknek a mozgásoknak elsősorban jelentős belpolitikai célja van. Remélem, Orbán Viktor nem gondolja, hogy megváltoztathatja a világot, hiszen, ahogy azt gúnyosan Zelenszkij elnök a minap megjegyezte, ahhoz nincs hadserege. De azt el tudja intézni, hogy a magyar választók jelentős része úgy nézzen fel rá, mint a világpolitika fantasztikus tényezőjére. Jó politikai attitűd meglovagolni ezt, hiszen sok szavazatot lehet szerezni. Különösen egy olyan helyzetben, amikor belpolitikai és gazdasági kérdésekben kevés jó hírt tud mondani a miniszterelnök, és kevéssé tud erőt mutatni. Orbán kicsit hasonlóan jár el, mint Macron elnök, aki meghívta az egész világ elitjét a Notre-Dame újraszentelésére, aki összehozza Donald Trumpot Zelenszkijjel, és ebben a nemzetközi vibrálásban próbálja meg levezetni azt, hogy otthon elég rosszul áll a szénája.”

MAGYAR PÉTER VAGY ORBÁN VIKTOR JOBB A GAZDASÁGUNKNAK? - KLASSZIS KLUB PETSCHNIG MÁRIA ZITÁVAL

KLASSZIS KLUB / PRIVÁTBANKÁR
Szerző: CSABAI KÁROLY
2024.12.19.



Magyar Péter vagy Orbán Viktor jobb a gazdaságunknak? - Klasszis Klub Petschnig Mária Zitával.

TÖBB MINT HÚSZ ÉV KÍNLÓDÁS UTÁN KÖTÖTT KI TIBORCZÉKNÁL A TŐZSDEPALOTA

TELEX
Szerző: BÁNÁTI ANNA
2024.12.19.


Kedden derült ki, hogy a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gránit (2024-ig Diófa) Alapkezelő egyik alapja megvette a Szabadság téren álló Tőzsdepalotát, a köztévé egykori székházát. Mikesy Álmos, a Gránit Alapkezelő elnök-vezérigazgatója a felvásárlásról azt mondta, régóta figyelték az épületet, „mert hatalmas üzleti potenciált láttak a felújításában”. Az épületet a Liberty Alpha Kft. vette meg a Tippin Corporationtől és az Optimum Asset Managementtől. A Liberty a Gránit Alapkezelő egyik magántőkealapjához, a Diorithoz tartozik.

A mostani tulajdonosok az előzőekhez hasonlóan újra megígérték, hogy újjászületik a szebb napokat is látott épület. A korábbi tulajdonosok képviselői az eladásról azt nyilatkozták, a Tőzsdepalota szerintük jó kezekbe, „egy nagyra becsült magyar befektetőhöz” került. „Biztosak vagyunk benne, hogy a Gránit Alapkezelő a lehető legteljesebb mértékben megtervezi és fejleszti ezt a valóban rendkívüli épületet.”

A tranzakcióval kapcsolatban kerestük a Gránit Alapkezelőt, ami kérdéseinkre azt írta, évek óta figyelemmel kísérték a Tőzsdepalota sorsát, mert „hatalmas üzleti potenciált lát a befektetői számára abban, hogy új életet leheljen a történelmi épületbe”. Az alapkezelő és az eladók 2023-ban vették fel a kapcsolatot. A következő a tervezési és előkészítési szakasz, mint írják, „ennek első és legfontosabb lépése az egykori Tőzsdepalota üzletileg leginkább fenntartható, új funkciójának meghatározása lesz”. Azaz azt, hogy milyen funkciót kap az épület, állításuk szerint még nem tudják, ezután készülnek majd el a részletes tervek és a felújítási munkák ütemezése. „Azt gondoljuk, hogy az évek óta üresen álló épület újjászületése és fenntartható funkcióval való megtöltése a teljes belváros számára pozitív hatással bír majd, nemcsak építészeti, hanem gazdasági és turisztikai szempontból is”, tették még hozzá.

A vételár nem publikus, de Mester Nándor közgazdász, ingatlanpiaci szakértő az Mfor.hu-ra írt vendégcikkében azt írja, forrásai szerint a vételár legalább 50 millió euró (20,5 milliárd forint) lehetett. A szakértő szerint az újjáélesztés legalább 150 millió euróba (körülbelül 61 milliárd forintba) kerülhet az új tulajdonosoknak attól függően, hogy mi lesz az új funkciója...

CSAK IDÉN A GYERMEKVÉDELMI DOLGOZÓK EGYHARMADA TÁVOZOTT A SZAKELLÁTÁSI INTÉZMÉNYEKBŐL - A 793 GYERMEKOTTHONI CSOPORT BŐ 10 SZÁZALÉKÁT ÖSSZEVONTÁK VAGY BEZÁRTÁK

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2024.12.19.


Idén 1804 dolgozó távozott a gyermekvédelmi szakellátási intézményekből, ehhez képest az összes betöltött álláshely jelenleg 6016. Erről tájékoztatta lapunkat a Belügyminisztérium, amelynek adatsorából így kiderült, hogy arányaiban a gyermekotthonokban, lakásotthonokban dolgozók csaknem 30 százaléka hagyta el ebben az évben a pályát, emellett 64 gyám jogviszonya is megszűnt.

Az okokra nem tért ki a tárca, így az nem derül ki, hogy hányan távoztak a kegyelmi botrány nyomán idén kötelezővé vált kifogástalan életvitel vizsgálat miatt. Ahogy arról sincs adat, hogy hány intézményi dolgozó, gyám és nevelőszülő tölti jelenleg felmondási idejét.

Augusztus végén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) – ez a szervezet felel az állami intézmények működéséért – még azt írta, akkor a vizsgálatra kötelezett dolgozók 6 százaléka, 265 munkavállaló távozott a gyermekvédelemből, 137-en megtagadták a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 128-an pedig kérték jogviszonyuk megszüntetését.

A Belügyminisztérium most azt is közölte:

az 1804 távozó helyére csak 1 487 új dolgozót sikerült felvenni, ám arra nem tért ki, hogy az új munkavállalók mennyi ideig dolgoztak, tehát maradtak a rendszerben, esetleg pár hét, vagy hónap után továbbálltak.

Annyi viszont biztos, hogy 317 távozó helyére még ideiglenesen sem találtak senkit.

A tárca megjegyezte: minden olyan gyermekvédelmi intézményben, ahol üres álláshely van, azok feltöltésére folyamatos erőfeszítéseket tesznek az intézmények...

MEGVÉDTE A KREML SZÓVIVŐJE ORBÁNT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2024.12.19.


Moszkvának jól jön, hogy mutogathat a magyar miniszterelnök fegyverszüneti tervére, miközben esze ágában sincs tárgyalni. A lengyel gazságügyi miniszter – hangolódva a soros elnökségre – arról beszélt, nagy a felelősségük abban, hogy a magyarországi civil társadalom vagy éppen a bírák függetlenségét védjék. Az NMHH panaszaival Hollandiában is folyik a kultúrharc. Nemzetközi lapszemle.


Gorombán viselkedik Volodimir Zelenszkij elnök Orbán Viktorral, akinek visszautasította a békekezdeményezését, s ebből a kijevi rezsim minden határt felülmúló kultúrálatlanságára következtethetünk – így látja a helyzetet Dmitrij Peszkov, aki a Rosszija 1 tv csatornának adott interjút, amit a TASZSZ központi orosz hírügynökség is lehozott. Nem átallotta ehhez még hozzátenni, hogy az ukrán elnök viselkedése demonstrálja: Kijev veszélyes és bűnös. Zelenszkijjel szemben – hívta fel a nézők figyelmét –, Vlagyimir Putyin támogatja Orbán béketervét, de most Kijev visszautasításával minden megakadt. Pedighát… az orosz elnök – hangsúlyozza – hányszor, de hányszor elismételte, hogy nyitott a tárgyalásokra. De most nem marad más hátra, folytatni a speciális katonai műveletet mindaddig, amíg el nem érjük az összes célunkat – így reagált nagy örömmel Orbán tűzszüneti tervére, ami kapóra jött neki – mivel a magyar miniszterelnök a keze alá játszott, hisz az oroszoknak eszük ágában sincs tárgyalni.

Mint ismeretes, a szóváltás már szerdán reggel elkezdődött, amikor Zelenszkij elnök üzente: a magyar haderő jóval szerényebb az ukránnál, így befolyása aligha lehet Orbánnak Putyinra – írta meg a Kyiv Post. „Mi erős ország vagyunk, ezt bebizonyítottuk a fronton Putyin agressziójával szemben. Van valakinek ehhez hasonló tapasztalata ma Európában? Nincs. Orbánnak van ugyanilyen hadserege? Nincs. Akkor vajon miként helyezhetné nyomás alá Putyint? Talán elvicceli a dolgot? Vagy egy mosollyal lerendezi az ügyet? Azt csak tartsa meg magának!” – mondta Zelenszkij az Interfax-Ukraine szerint. Hozzátette még: az, hogy valahogy és valahol akar valamit Orbán – ez így nem fog működni. Nem fogom megengedni, hogy egy ilyen ember, mint ő, intézze ezt. Azt külön nyomatékosította, hogy itt ő nem a magyar népről, hanem kifejezetten Orbán Viktorról beszélt, őt minősítette.

Szintén a Kyiv Post számolt be arról, hogy az uniós állam- és kormányfők mai csúcstalálkozója előtt szerda este Zelenszkij a NATO brüsszeli központjában a szövetség meghatározó tagjaival tárgyalt – a magyar fél nem volt köztük. Trump elnökségére készülve egyeztettek arról, miként kell az esetleges békekötéshez Ukrajna számára előnyös helyzetet teremteni. Mark Rutte, a NATO főtitkára megjegyezte, hogy nem szabad a lehetséges békekötés feltételeit egymás közt köröztetni, mert ezzel azt kockáztatják, hogy Putyin kezére játszanak – utalva itt elég áthallásosan arra, hogy nem minden NATO-tagországot tekint megbízhatónak.

Nem fog megváltozni Magyarország jogállami működése mindaddig, amíg Orbán a kormányfő, mert a végtelenségig kijátszotta az uniós törvényeket, amelyek aláássák a civil társadalmat – ezt a lengyel igazságügyminiszter, Adam Bodnar nyilatkozta a Politicónak Brüsszelben. A saját hazájának a példáját hozta fel, utalva itt a 2023-ig uralkodó illiberális kormányra, amely semmilyen uniós nyomásnak nem engedett, bármilyen erős is volt az. Az illiberális kormányok már csak ilyenek – szögezte le reagálva Michael McGrath, az új uniós igazságügyi biztos szavaira, aki bizakodóan azt nyilatkozta, hogy sohasem késő, hogy megváltozzon a kormány, amikor az év végig lehívhatóvá tehető 1 milliárd eurós támogatás forog kockán. Ezt még kiegészítette azzal, hogy ha az ellenzék vezetője, Magyar Péter képes lesz 2026-ban legyőzni Orbánt, ahogy azt a közvélemény-kutatások már jelzik, még akkor is kérdéses, mit kezd a helyzettel, hisz herkulesi erőre lesz szüksége ahhoz, hogy a Fidesz-kormány által szétvert civil társadalomnak okozott iszonyatosan súlyos károkat helyrehozza. Ráadásul még a lengyel helyzetnél is rosszabbak a magyar állapotok. Bodnar szavaira már csak azért is érdemes odafigyelni, mert januárban Lengyelország veszi át a soros uniós elnökséget Magyarországtól. És a miniszter azt ígéri, hogy igyekeznek védelmet nyújtani a civileknek, különös tekintettel a megfélemlített bírákra, akiket egyre nagyobb kormányzati befolyás alatt tartanak. Ő attól tart, hogy a magyar bírák már nem mernek szabadon véleményt nyilvánítani és beszélni a saját helyzetükről. Ezért óriási a felelősségünk – fogalmazott Bodnar - függetlenségük megvédésében.

A magyar médiahatóság (NMHH) elárasztotta az LMBTQ+ témájú filmeket bíráló panaszával a holland társintézményt, mivel számos médiacég, köztük például a Netflix európai székhelye is itt található – foglalkozik a témával a kanadai kisebbségi OUT TV. Hollandia így valóságos kultúrharc színtere lett. Az ottani médiahatósághoz tavaly 32 külföldi panasz érkezett, ebből 28 a magyar kormánytól. A szintén holland, tartalom ellenőrző NICAM cégnek pedig csak a magyar médiahatóság 46 hasonló panaszt nyújtott be, zömében az itthon megszigorított korhatár besorolás miatt. Az egyik konkrét esetet is megemlítik a Jurassic World filmből. Ezek a panaszok is részét képezték az EU-ban a magyar kormány ellen indított kötelezettségszegési eljárásnak, mert az uniós törvények szerint egy ország sem tilthat be olyan filmet, amely legálisan forgalmazott a területén. A cikk még megjegyzi, hogy Orbán tagadja a biológia törvényét és a gender ideológiát a progresszív liberális laboratóriumokban kifejlesztett vírusnak tekinti.

BIZONYTALAN ALAPOKRA ÉPÜL AZ ÚJ KÖLTSÉGVETÉS IS

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2024.12.19.


A jelenleg látható hazai és nemzetközi tendenciák alapján várhatóan nem lesz túl szilárd a jövő évi költségvetés. Ezt a véleményét Molnár László, a GKI vezérigazgatója részletesen meg is indokolta a Hírklikknek. Pedig a büdzsé beterjesztésekor Varga Mihály szavaiból sugárzott a kincstári optimizmus: a 2025-ös költségvetés már „egy új gazdaságpolitika” jegyében fogant, az erre kidolgozott akcióterv mind a 21 pontjának megvalósítását garantálja, fedezi a 13. havi nyugdíjak kifizetését, a családtámogatásokat. „A magyar gazdaság erősödésének éve áll előttünk” – állította a(z egyébként távozó) pénzügyminiszter. Ezzel szemben Brüsszelben már nem ennyire optimisták: jelentős információk hiányoznak a magyar költségvetési tervekből, a számok megbízhatatlan adatokon alapulnak - jelezte már előzetesen a kifogásait az unió gazdasági biztosa.


Ön szerint mi az igazság? Szilárd alapokon áll a „békeköltségvetés”?

Ha azt nézzük, hogy az utóbbi három évben gyakorlatilag nem volt olyan költségvetés, amelyet legalább hússzor nem kellett módosítani, akkor ez borítékolható a mostani költségvetés esetében is. Annyival jobb a helyzet, hogy legalább nem március-áprilisban tervezték meg, hanem az év második felében, de még így is láthatóan „rózsaszín szemüvegen” át ítélték meg az egész év mérlegét. Decemberre kiderült, hogy a tervezett értékekhez képest az idei év rosszabbul végződik. Ősszel még 1-1,5 százalékos növekedéssel számoltak, most 0,6 százaléknál többet már senki sem vár, de talán ennél közelebb leszünk a 0,4 százalékos GDP arányos növekedéshez, amiből következik, ha a bázis alacsonyabb, a többi szám sem fog stimmelni...


HÚZÁSOK ÉS HÚZÓDÁSOK - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2024.12.19.


Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeivel-híreivel. Sokféle hírlevelünk van, itt lehet közöttük válogatni.