NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
Olyan furcsa ez az egész. Az egyszerűen,
fizikailag leképezhető esetekben a segítségnyújtás nyilvánvaló. Ha valaki
megbotlik mellettünk a lépcsőn, és elesik, felsegítjük. Nem nézzük meg a
cipőjét, közölve, hogy nem ilyet kellett volna felvennie, tehát ő a hibás. Nem
vonjuk felelősségre, hogy minek rohant (netán valami rosszat tett, és
menekülnie kellett?!). Nem győződünk meg arról, hogy pl. megszédült-e, és ha
igen, annak vajon mi az oka, esetleg túl sok kávét ivott, vagy más, de
mindenképpen az ő hibájából létrejött egészségkárosodásról van-e szó… és
felsegítés helyett, hiszen számunkra nyilvánvalóan kiderülhet, hogy mindenért
kizárólag ő a hibás, nem hagyjuk ott, és nem is rúgunk még egyet rajta, hiszen
időnket, energiánkat vette el azzal, hogy elesett.És nem mondjuk el az eset kapcsán,hogy ugye ott vagyunk példának okáért mi, akik ugye nem estünk el a lépcsőn. Mert mi előre gondolkoztunk, lapos, csúszásmentes cipő van a lábunkon (megdolgoztunk érte, hogy megvehessük!), nem rohanunk, mert mi ugyebár be tudjuk osztani az időnket, és makkegészségesek vagyunk, mert mi egészségesen táplálkozunk, sportolunk (lehetőleg focizunk), tudatosan élünk, tanulunk, dolgozunk. Igen, mert mi vagyunk az értékesek, a társadalmilag hasznosak, és aki nem így él, az csak és kizárólag magát okolhatja. Mindezt, akkor, ott, a lépcsőnél nem tesszük meg. Csak felsegítjük az illetőt.
Ám a szegénység kapcsán másképp működik a dolog…
ITT OLVASHATÓ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.