2015. november 27., péntek

MI A FENÉNEK AZ ALAPJÖVEDELEM?

BARABÁS RICHÁRD BLOGJA

Szerző: Dobrovits Orsolya


A Feltétel Nélküli Alapjövedelemről, vagy az Alapjövedelemről kevés szó esik a hazai“munkaalapú társadalomban”, annak ellenére, hogy a munkahelyek száma nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában folyamatosan csökken.  Az Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület szervezésében 2015. november 20-21-én, Budapesten a Classic Hotelben tartottak erről egy rangos nemzetközi konferenciát. A résztvevők Finnországtól Brazíliáig a világ számos pontjáról érkeztek, többségük olyan országból, ahol a lakosság gazdasági helyzete lényegesen jobb a hazainál, mégis fontosnak tartják a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését. Az előadásokat hallgatva némi remény ébredt bennem, hogy egyre többen vagyunk, akik megoldásokat keresünk arra, hogy emberhez méltó módon élhessünk. Akár a feltételhez kötött, akár a feltétel nélküli alapjövedelemről beszéltek az előadók – bár a konferencia szervezői mindenképp ez utóbbihoz ragaszkodnak – mindannyian egyetértettek abban, hogy nagy változás ellőtt áll az emberiség és első körben a változást nem a kormányoktól kell várni, hanem az embereket kell rávenni, hogy akarjanak változtatni... 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.