2015. november 30., hétfő

MUSZLIMOK INDÍTANAK KAMPÁNYT AZ ISIS IDEOLÓGIÁJA ELLEN

KETTŐS MÉRCE BLOG

Szerző: SZILÁRDISTVÁN


Bár a terrorizmus hosszú ideje része a világtörténelemnek, 9/11 óta, ha kimondjuk ezt a szót, a nyugati világban sokhelyütt először a radikális iszlamisták által elkövetett mészárlásokra gondolnak. A párizsi merényletekhez hasonló tragédiák után rendszeresen előjön az az érvelés, mely szerint az iszlám vallásba az erőszak valahogy kulturálisan bele van kódolva. Pedig ez egyáltalán nincs így, nemcsak a világon élő 1,6 milliárd muszlim túlnyomó többsége éli meg a béke vallásaként saját hitét, de ha közelebbről megnézzük, a terroristák is főleg ürügyként, propagandájuk eszközeként használják a vallási tételeket, tevékenységüket pedig politikai és szociális, nem pedig kulturálisak magyarázzák. A dzsihádista terrorizmus térnyerése és hatékony propagandája, illetve az iszlám fundamentalista irányzatainak megerősödése indított arra egy hatalmas indonéz muszlim szervezetet, hogy nagyszabású kampányt indítson az Iszlám Állam gyilkos ideológiája ellen. A kampány nyitányaként az 50 millió tagot számláló Nahdlatul Ulama (NU) nevű szervezet múlt csütörtökön egy kilencven perces filmet mutatott be, amely aprólékosan szétszedi az Iszlám Állam ideológiájának minden elemét. A film készítői jelenetről-jelenetre  kikezdik a Korán és a Mohamed próféta tanításait tartalmazó Hadísz ISIS általi értelmezését, bebizonyítva, hogy azok tényszerűen is hamisak, kificamodottak...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.