2015. december 1., kedd

HA A DOHÁNY UTCAI ZSINAGÓGÁBAN TÚRAVEZETŐT KÉRNÉL, CSAKIS ÁGIT

EGY NAP A VÁROSBAN BLOG

Szerző: Szucsadam


Ki az, aki tudja, melyik a Dohány utcai Zsinagóga? Most az tartsa csak fent a kezét, aki járt is odabent.
Ugye-ugye?
Budapesten van Európa legnagyobb zsinagógája, sőt világviszonylatban is csak a New York-i Temple Emanu-El előzi meg méretben. Mégis, valahogy kevesen érzik úgy, hogy be kell állniuk a turistákkal tömött sorokba, és egyébként is, van az egésznek a rendőrökkel, magas és vaskos kerítéssel valamilyen "inkább most ne" hangulata.
Jól mutatja a látogatók összetételét, hogy naponta egyszer van magyar vezetés, viszont félóránként tartanak angol nyelvű sétát, meg persze német, spanyol, olasz, francia, héber nyelven is indulnak vezetések. 
Bevallom, én is most először vettem részt ilyenen. Mégpedig azért, hogy meglessem Ágit, aki állítólag olyan szenvedélyesen vezet csoportot, hogy a Tripadvisoron "Agnes" egy külön bejegyzést kap sokszor, kiemelve, mennyire szuperül vezette a csoportot abban a háromnegyed órában. Agnes egy budapesti látványosság lett...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.