2016. január 1., péntek

CHILEI ÁLOM

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: hataratkelo.blo.hu
2016.01.01.


Mindenekelőtt boldog és sikerekben gazdag új évet mindenkinek, remélem, sikerült kiheverni a szilveszteri bulizás fáradalmait! Az évet mivel mással is kezdhetnénk, mint a tervekkel, de ezúttal nem az én terveimről van szó, hanem Attiláéról és párjáról, akik Chilét nézték ki maguknak. Hogy miért éppen a latin-amerikai országot? Rögtön kiderül!

„Évek óta tervezzük, hogy „úgy nekivágnánk a nagyvilágnak” kiköltöznénk egy új és jobb élet reményében valahová. Évekig ez az új élet kezdésének lehetőségeként Svédország foglalkoztatott bennünket. Hiszen ott él kint már 33-éve féltestvér bátyám és annak családja, akire annak idején még kb. 5-6 éve úgy gondoltuk, hogy lehet majd számítani, hiszen Ő ismeri a nyelvet, és jól eligazodik az országban, ügyintézés, stb. gyanánt.

Ezen felbuzdulva ki is költöztünk, majdnem egy évre, alapítottunk kint egy festéssel foglalkozó építőipari kis vállalkozást, stb. Szóval megpróbáltuk. sajnos nyelvi nehézségeink és egyéb okán hoztunk egy rossz döntést és hazaköltöztünk. Persze ma már tudjuk, hogy rossz döntés volt „megfutamodni”, jobb lett volna kitartani. De sajnos ez már így történt...

ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.