2016. január 8., péntek

EGYRE TÖBB BEFOLYÁSOS ELLENSÉGE VAN ORBÁN RENDSZERÉNEK

POLGÁRDA BLOG
Szerző: Nemzeti Narancsköd
2016.01.08.


Még meg sem alvadt a NER kiömlött vére azután, hogy Hosszú Katinka hős ellenzékiként belegyalogolt a zsarnoki rendszerbe, máris az elkötelezett demokrata Simicska Lajos folytatja a dávidi küzdelmet a narancsgóliát ellen, majd újra Katinka. Ha ezek az emberek nem lennének, már reményünk sem lenne, hogy lesz még egyszer jogállam, demokrácia. Meg köztársaság.

Jó látni, és élteti a reményt, hogy a Fideszben is születhetnek demokrata hősök: Ungár Klára, Fodor Gábor, Ángyán József, Simicska Lajos… Főleg az utóbbi kettő az igazán bátor hős, és nem azért, mert az előbbi kettőnek annyira lejárt a szavatossága, hogy teljesen haszontalanok, és velük már nem lehet lebontani Orbán Diktatórikus Rendszerét. Sokkal inkább azért, mert a mai, könyörtelen megfélemlítéstől vészterhes időkben minden korábbinál nagyobb bátorságot és ellenzéki elköteleződést jelent szembeszállni a Gonosszal.

Aki a legkisebb apróságban keresztbe tesz neki, az örökre bevési a nevét a demokraták legfeljebb négyévente miszlikbe omló gránittáblácskájára. Ha a demokrata oligarchává már úgyis átminősült Simicska oszlopháborút vív Orbán Tarlósa ellen, a Heti Válasz azonnal kikerül a Népszabadság elé a – minő borzalom! – trafikban. Ha Katinka a lehető legmagasabb szakmai körülményeket kéri számon Gyárfás Tamáson, ezen a nap-keltés alapember Orbán-pribéken, az a legegyértelműbb jele annak, hogy Katinka nem kér Orbán rendszeréből. Nagy szükség van ma az ilyen emberekre, mert rettentően kevés van belőlük. Ha nincs elég, hát fest magának az ellenzék...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.