2016. január 3., vasárnap

NAGY BANDÓ ANDRÁS A MIGRÁNSKÉRDÉSRŐL

24 ÓRA - POSZT ITT BLOG
Szerző: Nagy Bandó András
2016.01.03.


„Ha beengeded a migránsokat, akkor már Magyarország egy ilyen migráns föld lesz”

Ha bárki azt hinné, ezek a gyűlöletkeltő óriásplakátok csak a felnőtteknek készültek, téved. Vagy ha mégis nekünk, felnőtteknek szánták, akkor jobb, ha mindenki megtudja: közvetve a gyerekeknek is.

Lassan vége az iskolaszünetnek, megvolt a szeretet ünnepe, a gyerekek a szünet alatt, a szülők majd most fújják ki magukat. Amiket a fenyő alá tehettünk, játékká lettek, amit átadhattunk, átadtunk, a többi a sulin múlik. Hogy ott miben lesz részük, legföljebb sejthetjük, alapban tudhatatlan, majd látjuk, ha egyáltalán.

Ami biztos, a Nagy Magyar Iskolaigazgató mindent megtett a gyerekek képzéséért, az óvodások kormányablakot avathattak bugyuta versikékkel, az iskolások biciklihíd avatásán dalolhattak, hogy csak a legemlékezetesebbeket emlegessük föl, egészében pedig mindent megtanulhattak, amit a menekültek, népvándorlók, kormányhoz közeli szóhasználattal: migránsok ügyében tudniuk kell.

Lehet, maguktól, lehet, szülői segédlettel, de megtanulták a kormányfő sugallta leckét, ehhez kétség nem férhet, azóta kiváltképp, hogy meghallgattam a „Vendég a háznál – gyerekekről felnőtteknek” december 31-i, rendhagyó adását...

ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.