2016. január 3., vasárnap

SZÜLÉS EGY HOLLAND KÓRHÁZBAN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: hataratkalo
2016.02.03.


Új év, új élet, új remények, de van, ami régi, például a vasárnapi blogajánló, aminek keretében ma először egy holland kórházba megyünk, szerencsére egy nagyon szép esemény miatt, hiszen a Holland Waffel blog szerzőjének gyermeke született (ezúton is gratulálunk!). Ezután Bali következik, majd egy érdekes (és drága) panamai falu. Szóval szerintem érdekes sztorikkal indul az év.

Kezdjük tehát Hollandiával, ami úgy él a köztudatban, mint az otthonszülés egyik központja, persze ennek ellenére sokan adnak életet kórházban. Például a Holland Waffel blog szerzője is, aki megosztotta tapasztalatait. Talán emlékeztek még, két hete is idéztem tőle, akkor még csak az előkészületek zajlottak - de hát ki lehet-e hagyni egy ilyen nagy esemény felidézését? Na ugye... :)

Lássuk hát!

„Egy jól megtervezett császárt beszéltünk meg még annak idején a dokival, ami december 22-ére lett kitűzve. Jómagam azt hittem, hogy korábbra fognak időpontot adni, de úgy tűnik, hogy itt addig húzzák a szülést, ameddig lehet, amiben végülis van ráció. (...)

Volt továbbá az előtte való héten egy császáros felkészítés is, ahol bemutatták és elmesélték, hogy pontosan hogyan is fog zajlani az egész beavatkozás. „Gentle c section” – nek hívják, ugyanis az apa végig bent lehet, már a spinális érzéstelenítő beadásakor is, nem egy zöld függönnyel választják el a műtéti területet, hanem egy átlátszó fóliával, úgyhogy akár te is nyomon követheted, ahogy születik a baba..,

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.