2016. február 29., hétfő

MASSZÍV SZOCIALISTA VÁLASZTÁSI GYŐZELEM MAGYARORSZÁGON

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: KMH
2016.02.28.


A Jobbik tábora összeomlott Salgótarjánban, amikor úgy döntöttek a korábbi jobbikos szavazók, hogy az esélyes Magyar Szocialista Párt-Demokratikus Koalíciós közös jelöltjét támogatják az időközi polgármesteri választáson. Az oktatáspolitika körüli egyre hangosabb proteszthangulatnak köszönhetően, az MSZP-DK jelöltje – Fekete Zsolt – 12 ponttal előzte meg a Fidesz színeiben induló Simon Zsoltot. Míg Salgótarján hagyományosan baloldali város, fontos és országos szinten is figyelemre méltó fejlemény, hogy szemben a baloldal 43 százalékos eredményével 2014 őszén – amikoris pusztán 50 szavazat választotta el az MSZP-DK-Együtt politikusát a Fidesztől – a mostani vasárnapi választáson az MSZP-DK már 52 százalékot szerzett, szemben a Fidesz 40 százalékával. A Jobbik 6 százalékos eredményt el. (2014-ben még 12 százalékon állt a párt.)

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.