2016. február 25., csütörtök

SZÉGYEN, AMI A KÖZNEVELÉSI KEREKASZTAL MELLETT TÖRTÉNIK - ÉRDEMI VÁLTOZÁSOKAT NEM TERVEZNEK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.02.24.


Akkor hát lássuk, miről is terelte el tegnap a figyelmet a kopasz-gate.

A keddet ugyanis egyértelműen a kopaszok uralták, akik arra tettek kísérletet, hogy elértéktelenítsék a demokrácia egyik fontos intézményét, a népszavazást. Sérült azonban tegnap egy másik, nagyon fontos, alapvető jog is: a mindenki számára hozzáférhető oktatás is elbukott – megint.

Másodszor ült össze kedden a kormány által összetrombitált köznevelési kerekasztal (már az első is gyanús volt). Másodszor ültek le a „szakértők”, de most először úgy, hogy senki sem képviselte a diákok és a pedagógusok valódi érdekeit. Kilépett ugyanis a körből immár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is, akik két héttel ezelőtt még (vélhetően naiv jóhiszeműségből) úgy döntöttek, részt vesznek az egyeztetésen, hogy legalább lássák, mi folyik ott. A szakszervezet elnöke, Mendrey László azonban hamar beismerte, hogy ez egy hamvába holt ötlet volt, így immár semmiféle hiteles és hozzáértő, nem a kormány által pénzelt és ideológiailag kiművelt szervezet nem ül a kerekasztalnál..

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.