2016. március 5., szombat

CSAK RÖVIDEN (5) - "VAN JOGÁSZOTOK? JOGÁSZUNK MÉG LENNE, DE ÜGYÉSZE CSAK A FIDESZNEK VAN.”

A HUNVALD-ÜGY BLOG
Szerző: Hunvaldugy
2016.03.05.


Jóreggelt, jó reggelt. Megint itt a szombat, így aztán addig is, amíg is – röviden, tömören. Kezdjük a legjobbal, már ha valakinek a Tanú világa élőben a legjobbak közé tartozik. Már maga a melllékelt kép is megér egy misét, de a kiemelt jegyzőkönyvi szövegeket olvasva, azt hiszem még Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij (Феликс Эдмундович Дзержинский) is elégedetten csettintett volna, az elismerés és a meghatottság könnyeivel a szemében.
 
A Tanú párbeszédeit idézi fel Szájer feleségének kihallgatási jegyzőkönyve...
Az ugyanis valami csuda, ahogy Handó "Bástya Elvtársnő" Tünde, az Országs Bírósági Hivatal (OBH) elnöke elbánik a szerencsétlen pályázóval. Mert az nem nyalt neki eléggé – írja a 444. (Feltétlenül tessék elolvasni a jegyzőkönyvi szövegeket, isten bizony megéri. Már ha szeret borzongani a mai izék szellemvasútján…)
 
Nem független az ítélkezés? - Az Országos Bírósági Hivatal elnökének céljairól, eljárásmódjáról és személyiségéről is sokat elárulhat a jegyzőkönyv, a lapunknak nyilatkozó bírók pedig csak még siralmasabb képet festettek, főként amikor kimondták: szó sincs itt már független ítélkezésről. (Népszava)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.