2016. március 1., kedd

KALANDVÁGY ÉS ERŐS GYOMOR SZÜKSÉGES

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Indani
2016.03.01.


„Először is szeretném bemutatni Indonézia azon részét, ahol próbálok éppen új életet kezdeni, mivel Indonézia tizenezer szigetből áll. Ennek pontos számát az itt élők sem tudják. :)
A lényeg, hogy egy hatalmas országról beszélünk, nem szeretnék általánosítani és azt sem, hogy bárki azt gondolja, egész Indonéziában egyforma az élet. Nyilván nem és tulajdonképpen magam sem tudom milyen az élet, teszem azt Jáván, Szumátrán, vagy Borneón. De az igazat megvallva, azt is csak ízlelgetem, hogy Lombokon milyen az élet. Biztos vannak alapvető gondolkodásbeli, kulturális és egyéb hasonlóságok.
Például a vallás az ország minden részén sokszínű, jól megférnek egymás mellett a muszlimok, hinduk, buddhisták és az összes többi, legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint.



ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.