Szerző: MamaNgozi
2016.03.27.
Két gyönyörű fiú után a harmadik fiúcskát december 21-ére vártuk. A 36. hét körül már nagyon aggódtam amiatt, hogy faros, de még bíztam benne, hogy megfordul. Anyukám azt mesélte, hogy én az utolsó nap fordultam meg.
A nagyok betöltött 38. hétre születtek, így már december második hetére türelmetlen voltam, próbáltam vele megbeszélni, hogy jöjjön hamarabb, de sokáig semmi jele nem volt. Az orvosom szabadságra ment, így vártam, hogy majd akkor megszületik. A kisebbik bátyja is akkor született, amikor a doki szabin volt.
December 11-én voltam ctg-n, ahol 16-ra adtak újabb időpontot, mert aznap már lesz az orvosom. Ahogy a kocsihoz mentem, lyukba léptem, és a bokám alám fordult. Szerencsére nem estem hasra. Egy házaspár segített beülni az autóba, hogy hazavezessek 40 kilométert. Délután a sürgősségire vitt be a párom, ahol az ügyeletes traumatológus részleges bokaszalag-szakadást diagnosztizált. És a következőket javasolta: pihentetés (hehe, két gyerek mellett), fej fölé polcolás (39. hétben???). A lehetőségekhez képest igyekeztem mindent megtenni, hogy a doki előírásainak megfeleljek.
Másnaptól, tehát 12-től, minden nap 2-3 órán keresztül voltak fájásaim, de mindig elmúltak. Így jött el a 16-a. Reggel mondtam a páromnak, hogy tegye be a táskámat a kocsiba, legyen bekészítve, hogy ha menni kell, ne tapogassunk. Egyedül mentem volna a ctg-re, ha tudtam volna vezetni. Csak a sántaságomnak köszönhetem, hogy nem egyedül mentem. Útközben az autópályán megint elkezdtem fájdogálni, de nem vettem komolyan az elmúlt napok jóslói miatt.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.