2016. április 13., szerda

JURIJ GAGARIN, AZ ELSŐ

MANDA BLOG
Szerző: MaNDA
2016.04.12.


Az első ember, aki a maga fizikai mivoltában is el tudott emelkedni a Földtől, azaz kilépett a világűrbe, 55 évvel ezelőtt 1961. április 12-én Jurij Alekszejevics Gagarin szovjet űrhajós volt. Pontosabban orosz volt, mivel szovjet emberek valójában nincsenek, nem is voltak, csak ezt a nevet viselték azok, akik az egykori óriási birodalom, a Szovjetunió területén éltek. Jurij Gagarin hőstette, mert azt senki nem vitathatja, hogy űrutazása minden szempontból az volt, dicsőséget hozott hazájának.

A világ első űrhajósa 1934 március 9-én született egy Klusino nevű faluban. Szülei termelőszövetkezeti dolgozók voltak, így tehát megfeleltek az akkor uralkodó kommunista eszmerendszer káderkívánalmainak. Az asztalos papa és a földműves mama dolgozott, Jurijt jórészt a nővérei nevelték. Kisdiákként okos, szorgalmas gyerekként jellemezték. 1951-ben, miután vasöntői szakmát szerzett, a szaratovi műszaki főiskolán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Ekkor kezdett el repülni, 1955-ben megszerezte a civil pilótavizsgát. Az orenburgi katonai repülős iskolában folytatta tanulmányait, ahol is 1957-ben jogosítványt szerzett a MIG 15-ös harci repülőgép irányítására. A földön is nagy örömök érték, megházasodott. Miután diplomáját kézhez kapta, a luosztari légi bázison szolgált hadnagyként 1959-ig. A szovjet űrprogram szakemberei húsz társával együtt választották ki a későbbi feladatok teljesítésére. Gagarinnak itt előnyére vált az a sokak által hátrányosnak gondolt adottsága, hogy mindössze 157 cm magas volt...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.