2016. április 14., csütörtök

VETŐMAGOKKAL A VILÁGVÉGE ELLEN

LUMENS BLOG
Szerző: Tóth Réka
2016.04.14.



A Föld népessége rendületlenül növekszik, az emberiséget ellátó haszonnövények terméshozamának emelkedése viszont a „zöld forradalom” óta lelassult. A jövő megváltozó klímája további kihívásokat – hőséget, szárazságot, tápanyaghiányt – ígér. A Spitzbergák Nemzetközi Magbunker a földművelés történetének különböző állomásairól megmaradt, ma eltűnőfélben lévő biodiverzitás megőrzésére jött létre. Ellenzői szerint viszont a magok bedobozolása szembemegy az evolúció dinamikus folyamatával, és hasznosabban is el lehetne költeni a ráfordított összegeket. A bunker történetében először múlt ősszel vontak vissza mintákat a szíriai konfliktus miatt.
Harcmodorok a kihalás ellen
Egyre komolyabb kihívást jelent az, hogy az emelkedő népességgel együtt növekvő keresletet egyre csökkenő mezőgazdasági területek használatával kell kielégíteni – a maximális hozam érdekében kitenyésztett haszonnövények pedig genetikailag egységesek. A helyzet a huszadik század második felében, az úgynevezett zöld forradalom során állt be: a nemesítők ekkor kezdtek először a világ minden tájáról származó variációkat keresztezni, sokféle környezetben megélni képes, magas hozamú (a tradicionális verzióknál 21-43%-kal nagyobb) fajtákat hozva létre, amelyek kiszorították a helyi körülményekhez specializálódott variációkat. 2011-re a becslések szerint az Egyesült Államok történelmi gyümölcs-és zöldségvariációinak, illetve Kína gabonavariációinak 90 százaléka eltűnt. A Fülöp-szigeteken valaha több ezerféle rizst termesztettek, ez a szám azonban 2011-ben alig száz volt.
A probléma, hogy ezek az új, magas terméshozamú variációk általában sérülékenyebbek, rengeteg drága műtrágyát és növényvédő szert igényelnek – a helyi körülményekhez alkalmazkodott variációkban sok esetben jelen lévő természetes védelem híján. Ráadásul könnyen lehetséges az is, hogy egy kicsivel melegebb éghajlat, vagy egy új kórokozó megjelenése kiirt egy-egy korábban sikeres fajtát – és ha ez történetesen az egész világon elterjedt, akkor mindez komoly fennakadást okozhat az emberiség élelmiszerellátásában. Ennek megelőzése érdekében a kutatók és a termelők folyamatosan új, termékenyebb és ellenállóbb variációk kifejlesztésén dolgoznak. A tökéletesítéshez szükséges tulajdonságokat az adott haszonnövény más verzióinak génjei hordozzák – és minél több a választási lehetőség, annál nagyobb az esélye, hogy találnak a célnak megfelelőt.
ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.