2016. május 9., hétfő

ELVETEMÜLT KURZUS

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: Horváth Gyula
2016.05.09.


A polgármesteri hivatalt sem szervezetileg, sem személyi feltételeit illetően nem úgy állították össze, hogy az a politika szakmai hátterét, sőt inspirációját szolgálja. Ez egy kampánystáb!

A csepeli önkormányzat vezetésében a szív hiánya látszik a legjobban!  Már túl vannak azon az örömön, amit a sok pénz, a szerviensek hódolata, a saját fenekük alá varázsolt kocsik jelentenek. A hétköznapok munka és hozzáértés igénye egyre inkább jelentkezik. Kéne már valami cél! És el kéne dönteni, hogy mit, mikor és milyen áron valósíttatnak meg. Na, itt aztán megállt a tudomány! Arra még futja a lendületből, hogy a 2019-es választásra nonstop üzemmódba kampányoljanak, de arra már nem, hogy lenne valami elképzelés arról, hogy Csepelt, miként is lehetne a korszerű városrész fejlődésének útjára állítani.

A polgármesteri hivatalt sem szervezetileg, sem személyi feltételeit illetően nem úgy állították össze, hogy az a politika szakmai hátterét, sőt inspirációját szolgálja. Ez egy kampánystáb! A szakmának, (ha maradt) ebben a rendszerben egyetlen lehetősége van: rábólintani, a politika elképzeléseire. Akinek van, vagy volt szakmai önérzete, hivatástudata, és azt merte is ütköztetni a politika hatásaival, az vagy magától elment, vagy rövid úton kirúgták!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.