2016. június 16., csütörtök

LEHET ÚGY DRUKKOLNI A VÁLOGATOTTNAK, HOGY KÖZBEN HÁNYOK A STADIONÉPÍTÉSTŐL?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.06.15.


Tegnap úgy ültünk le a Szabadság-téren, hogy 30 év után ott vagyunk, küzdjenek jól a fiúk, és akkor minden mindegy. Aztán Szalai góljától kezdve már csak képek vannak, az ünneplésről, kis sírásról, a meccs után álldogálásról, majd a körútról, Deákról, Bazilikáról, a plusz egy sörről, amit levezetésként megittunk. Hogy a taxiban hazafelé még vitatkoztunk egyet a sofőrrel az Uberről. Reggel meg megtaláltam itthon a 23-as keretet ábrázoló magyar szurkolói sálat.

Csodálatos élmény volt, tényleg. És csodálatos volt, hogy bárhova mentünk, mindenhol visszaválaszoltak a ria-ria Hungáriára, és az álé-álé Magyarország áléra. A Soho party slágerét meg már kívülről fújom...

Aztán reggel szembejött a Facebook-értelmiség. Az én nem drukkolok a csapatnak, meg Orbán Viktor, a minek kell a városban az utcára vonulni, mert ezek mind nácik. És ennek az ellenkezője: az aki nem szurkol a válogatottnak, az nem is magyar; Orbán Viktor érdeme a siker. No meg a középutasok, akik persze integritásuk érdekében jól kiosztanak mindenkit.

Én alapvetően sajnálom azokat, akik nem tudtak tegnap örülni, mert nekem életem egyik legszebb élménye volt a tegnapi. Persze teljesen megértem az álláspontjukat. Mint ahogy megértem azokat is, akiket felbasz, hogy életük egyik legnagyobb élményénél közlik velük, hogy hülyék. A lényeg valahol ott lenne, hogy fogadjuk el, másoknak más fontos dolgok vannak az életben, és azért a szolidaritás arról is szól, hogy örülünk a másik örömének, és túl tudunk lépni a saját rossz érzéseinken...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.