2016. július 13., szerda

REMEK ÖTLETET ADOTT A GYÜLEKEZÉSI JOG KORLÁTOZÁSÁRA AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG - MEGINDULT A BONTÁS A VÁROSLIGETBEN

MAGYAR NARANCS - HÍRNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.07.12.


Bontás, szóváltás és patthelyzet a Városligetben. Nem baj, hogy Felcsúton kevesen laknak, lesz fedett sportcsarnok, és kész. Ha eddig nem korlátozták a gyülekezési jogot, majd mostantól fogják. Hillary Clinton a demokrata elnökjelölt. A hőség hírei.

Felcsúton sportcsarnok épül, mert az még nincs

Az MLSZ közlése szerint azért épp Felcsúton épít sportcsarnokot, mert a Puskás Ferenc Akadémia eddig nem rendelkezett az egész éves képzést, edzéslehetőséget biztosító fedett létesítménnyel, a belga Double-Pass szakértő cég pedig fedett létesítmények építését javasolta az olyan akadémiáknak, ahol nincs ilyen – írja a hvg.hu. Az MLSZ szerint az Európai Klubok Szövetsége jelentésében a vizsgált akadémiák több mint fele rendelkezik saját fedett edzőpályával vagy sportcsarnokkal, ezért az MLSZ a belga jelentés alapján támogatja a kiemelt utánpótlás-műhelyek esetében a sportcsarnok, fedett edzőpályák megépítését. És hogy miért a mindössze 1800-as lélekszámú Felcsúton kell egy újabb 6 milliárdos sportcsarnokot felépíteni? “A beruházás támogatásakor nem a település lélekszáma, hanem a pályázó akadémia minősítése a mérvadó”. Tiszta sor...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.