2016. július 30., szombat

SZEMFORGATÓ HATÁRZÁROLÓK

GÉPNARANCS - BANÁN KÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.07.30.


A különböző hírek arról szólnak, hogy a határon fizikailag bántalmazzák az egyenruhások a menekülteket. Akik nyilván nem ismerik a hazai egyenruhások viszonyait. A kormány és a belügy tagad.

Amit azonban nehéz letagadni az az, hogy a legújabb hírek szerint az ételosztást is megtiltották a civilek számára.

Ami az erőszak tagadását illeti, az idegennek a határőrizeti katona, rendőr, és a belügy által hallgatólagosan elviselt paramilitáris hordalék egykutya. A kormány, hivatalosan, akár tagadhat is. Miközben ugyanez a kormány nem kevésbé hivatalosan kerítést épített. Amelyhez kirendeltek annak idején, egyfajta segédszolgálatra katonákat is. Mintegy előre vetítve, hogy majd csak teret engednek a határ közelében az önkéntes határvédőknek. Akiknek az egész csak ok a személyes frusztráció levezetésére olyanokon, akik kevés eséllyel ütnek vissza. Már csak azért is, mert arra az esetre ott a reguláris erőszakszervezet. A rendszer szépen el is ketyegne talán a hatalom elképzelése szerint. Ám a jelek szerint az emberekben még sincs elég agresszív rasszizmus és nincs elég önkéntes kápó sem talán. Annak ellenére, hogy 2015. vége fele még a CÖF is beszállni látszott ebbe a bizniszbe. Talán ennek köszönhető a kényszerkatonaság toborzása a közrabszolgák köreiben. Hátha sikerül egymásnak ugrasztani a kiszolgáltatottakat és a még kiszolgáltatottabbakat.

Akiknek eddig sem a kormányzat, hanem inkább az önkéntesek segítettek. Már a Keleti pályaudvarnál is. Ahol, valószínűleg demonstratív célokból hagyták felduzzadni a menekültek folyamát. Elvégre másként a büdös életbe nem sikerült volna bemutatni, hogy micsoda tömeg van. Az ultrák, talán némi noszogatásra, rá is ugrottak a témára. Bemutatva azt a hatalmas kulturális szakadékot, amely a menekülteket elválasztja a decibelmagyaroktól. S amely szakadék alján az ultrák rombolták a Planetáriumot. Mint a magyar kulturmisszió élcsapata. A jelenlegi állapotra kanyarodva, a kormányt a jelek szerint már a civil segítségadás is zavarja. Talán azért, mert a menekültek minden tál étellel kevésbé lesznek frusztráltak. Márpedig a hatalomnak más céljai vannak. Nekik konfliktus kell, és pofonok. Ha néhányan éheznek eközben, az a tiszta haszon, mert az éhség nekik, és kedvenc izomagyaiknak dolgozik...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.