2016. augusztus 31., szerda

SCHIFFER FOGFEHÉRÍTÉSE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.08.31.


Schiffer András ismét kimutatta a foga fehérjét, újólag előjött a Gyurcsány-fóbiája, amelynek most is – Sukoró után – elég gusztustalan módon adott hangot: “Budaházy tizenhárom év. Mennyi jár a szemkilövetésekért?” Ennyit írt a Facebook-on, és mindenki gondoljon róla azt, amit akar.

Mindezek után megnyugtató azt tudni, hogy az Országgyűlésben eltöltött hat éve után, amelyet elég dicstelenül abszolvált a sehová nem vezető handabandázásával, holnaptól már csak: „Az LMP, mint globalizációkritikus, ökopolitikai irányzat körüli szellemi erőtér.”-ként fungál, ahogyan önmagát definiálta, bármit is jelentsen ez.

Ennek ellenére – mint az a fentiekből is kitetszik, ha ártani nagyon nem is, de ármánykodni azért tud, mint tette azt eddig is. Mert ha megvizsgáljuk politikai pályáját, az egyetlen maradandó „alkotása” Gyurcsány feljelentése volt Sukoró kapcsán, amivel évekig tartó muníciót adott a Fidesz kezébe, más értelme az egésznek nem volt.

Feljelenthetett volna még nagyon sokakat rengeteg mindenért az ellenérdekeltségű oldalról, mint egy olyan párt vezetője, amely állítólag velük szemben áll, ez az aktus azonban az eltelt hat év alatt valami módon elmaradt. Magyarázattal szolgálhat erre az, hogy ügyvédként még Orbán Viktort védte, és az ember ügyfelét nem igazán szokta vádlottként a bíróság elé ráncigálni.

Mindez mutatja, hogy különös pályát futott be sok más társával egyetemben, hiszen 1989-ben egyik tagja volt – Bajnai Gordonnal együtt – a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék Mozgalomnak. 1990-ben egyik alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának. Ekkor kilépett a szervezetből, majd 2005-ben ő vezette a Sólyom László köztársasági elnökké választását célzó kampányt...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.