2016. november 8., kedd

A VILÁG A MAI NAPTÓL KICSIT MÁS LESZ

KÖTŐSZÓ
- EVANGÉLIKUS KÖZÉLETI BLOG
Szerző: KötőSzó
2016.11.08.


Lehet, hogy a mai naptól a világ kicsit más lesz. Előfordulhat, hogy a szabad világ legerősebb országának egy olyan elnöke lesz, akitől okunk van félni. Félni, ugyanis véleménye szerint érdemes nyugodtan megütni azokat, akiknek véleménye ellenkezik a miénktől. Azonban számomra az a legszomorúbb, hogy elmondása szerint véleményének alapjait kedvenc könyvéből, a Szentírásból meríti és minden tettét a keresztény értékekből vezeti vissza. Nagy Szabolcs prédikációja.

...Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényének van egy fontos szereplője: a kisfiú Iljusa. Ő az, aki végignézi, amint megalázzák az apját a nyílt utcán és ez annyira megviseli, hogy belebetegszik, majd bele is hal. Osztálytársai nem tudtak kétségbeesésével mit kezdeni, ezért gúnyolták, kavicsokkal dobálták meg, később azonban megértették miért szenved Iljusa és akkor a legjobb barátai lettek. Iljusa utolsó napjait szeretettel és békességgel próbálták megtölteni. Történetük bizonyítja azt, hogy az emberség okán az ember felül tud kerekedni saját gyarlóságán.
 
Lehet, hogy a mai naptól a világ kicsit más lesz. Előfordulhat, hogy a szabad világ legerősebb országának egy olyan elnöke lesz, akitől okunk van félni. Félni, ugyanis véleménye szerint érdemes nyugodtan megütni azokat, akiknek véleménye ellenkezik a miénktől. Félni, mert véleménye szerint a nőket erőszakkal kell megszerezni és ezt a kijelentést a legtermészetesebb öltözői beszélgetésnek tekinti. Félni, mert olyan alelnököt jelöl ki magának, kinek véleménye szerint az LMBTQ közösség tagjait olyan intézetekbe kell elhelyezni, ahol pszichiátriai és gyógyszeres kezelések során normálissá változtatják. És ez csak egy rögtönzött válogatás minősíthetetlen kijelentéseiből. Nem állítom, hogy a másik jelölt feddhetetlen lenne és vele kapcsolatban ne fogalmazhatnánk meg aggodalmakat...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.