2016. november 25., péntek

AKIK AZ ÉLETÜKKEL FIZETNEK A BLACK FRIDAY-AKCIÓKÉRT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Simon Gergely
2016.11.24.


Döbbent néma csönd, majd percekig tartó vastaps követte a tolószékben ülő, beszéd- és látássérült, megtört dél-koreai hölgy, a Samsung volt dolgozójának előadását néhány hete San Franciscóban, egy, a káros vegyi anyagok hatásaival foglalkozó nagyszabású nemzetközi konferencián. A 39 éves koreai hölgy, aki 20 éve még boldog volt, hogy állást kapott hazája vezető cégének gyárában, már emberi roncsként, félig vakon, tolószékbe szorulva harcol a dél-koreai multinacionális mamutcég ellen. Ő még szerencsésnek mondható, mert számos sorstársa nem élhette meg, hogy beszámolhasson az átéltekről.

Han Hjekjung (Han Hye-kyung) még 20 éves sem volt, amikor munkát kapott a Samsung gyárában. A félvezetők gyártósorára került, ahol forró ólomnak és szerves oldószereknek kitéve kellett dolgoznia. A Washington Post által is megírt története szerint még két évet sem töltött el a fiatal lány az üzemben, mikor el-elmaradozott a menstruációja. A többi kolléganő megnyugtatta, hogy emiatt ne aggódjon, más kollégákkal is előfordul ez. A Samsungnál közben képzések keretében szoktatták őket a nehéz körülményekhez és a bűzhöz, hogy normálisnak érzékeljék az elképesztő munkahelyi viszonyokat.

Később, mikor mozgási és látási zavarai támadtak, Han Hjekjung mégis elkezdett kórházról kórházra járni, míg ki nem derült, hogy agydaganata van, ami szakértők szerint összefüggésben volt azzal, hogy rákkeltő anyagokkal dolgozott, megfelelő védőfelszerelés és megfelelő tájékoztatás nélkül. A műtét segített, életben maradt, de soha többé nem tudott önállóan lábra állni, és rendes látását és mozgását sem kapta vissza. Azóta élete célja, hogy elmondja, hogy mi történt vele, és elérje, hogy ne legyenek további áldozatai a Samsungnak és hasonló cégeknek.

Számos fiatal halt meg leukémiában, petefészek- vagy mellrákban, agydaganatban huszonévesen az elmúlt években, a Samsung koreai félvezető gyárában dolgozók közül. A hatóságok csak kevés esetben ismerték el a gyár felelősségét. A IPEN nemzetközi szervezet novemberi konferenciáján egymás után villantak fel olyan fiatal lányok képei, akik 1980 után születtek,  18-19 éves korukban a Samsung gyárában kezdtek dolgozni, és mára mind meghaltak rákban. A tolószékéből remegve előadó Han Hjekjung elcsukló hangon mondta, hogy sírni szeretne a helyzet miatt, de az agyműtéte óta sírni sem képes.

A Samsung vezetése először 2014-ben kért bocsánatot a leukémiában és egyéb daganatos betegségben megbetegedett munkásaitól és az elhunytak családtagjaitól, ám akkor még nem ismerték el a vállalat felelősségét. 2015 tavaszán jelentette ki először a dél-koreai cég vezetése, hogy valóban tehettek volna többet a gyáraikban dolgozók egészsége érdekében. A cég által elismert adatok szerint a munkahelyi állapotok nyomán 200-an betegedtek meg, közülük hetvenen elhunytak. Kompenzálásként az áldozatoknak és a családtagjaik 85 millió dollár kártérítést osztott szét a cég. ..

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.