2016. november 27., vasárnap

LÁZÁR RATIO EDUCATIONISA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.11.27.


A nagytermészetű Mária Terézia – a bigott katolikus – egyszer csak kiadta a „Ratio Educationis totiusque Rei Literariae per Regnum Hungariae et Provincias eidem adnexas. Tomus I. Vindobonae. Typis Joan. Thom. Nob. de Trattnern. MDCCLXXVII.” rendeletet. Ennek történeti jelentősége ebben állott: ekkor valósult meg először, hogy az állam szabályozta az oktatásügyet, amely addig az egyházak belügyének számított.

Mindez 1777-ben, tehát rohadt régen történt. Ehhöz képest 2016 novemberében Lázár János – akiről nem tudjuk, hogy mekkora a természete neki – megalkotta az időgépet, és a fenti dátum mögé, valahová a középkorba kormányozta vissza magát a mezőtúri református ókönyvtár avatásán, amikor szólásra emelkedett, és ilyeneket volt képes mondani:

„A kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. A mai magyar állam meggyőződése, hogy az oktatás legfontosabb szereplői az egyházi fenntartású intézmények, ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető.” És még egy valamit, amitől biztosan agyoncsapja az Isten nyila:

„Fontos, hogy ne az határozza meg egy gyermek életét, milyen anyagi körülmények közé születik.” Ezt valahogyan összhangba kellene hozni az „annyit is ér” axiómával, de ez fölösleges volna. Ugyanis Lázár Jánosra is igaz, amit Descartes állított: „A beszédhez igen kevés észre van szükség.”

Ám Lázár János nem önálló entitás, így, a hatalom burjánzásának hetedik évében, hanem a fideszkdnp archetípusa. Csupa Lázárokból áll a párt, ez a létforma pedig ellenállhatatlan késztetést érez a beszédre. Amerre jár-kel széles e világon, előbugyognak belőle a szavak, mondatok, egészen változatos formában és tartalommal.

Térjünk azonban vissza a kályhához, amely szerint a XXI. században két alapvető értékre van csupán szüksége a magyar gyermeknek, a kereszténységre és a magyarságra. Alapos a program, ezt meg kell hagyni, de ezek mégis meglehetősen híg fogalmak legfőbb vezérlő elvnek kijelölve. Mert jó keresztény volt például Pizarro is, az inkák jótevője, vagy Torquemada, a jámbor lelkű hit-őriző, és kiemelkedően magyar alak mondjuk Szálasi bácsi, akit tán nem kell bemutatnunk, és az általa hozott örömöket sem. A lázári kritériumnak azonban mindahány megfelel.

Jánosember szerint, ami ezen túl – magyar, keresztény – leledzik az Univerzumban, az megkérdőjelezhető. Végül is, a kétszer kettő végeredménye is kétséges, ha ölég magas helyről kérdezik az eredményt, de ne merüljünk el teljesen a relativitásban. Ha jól értjük az irányt, ismét csak Descartes-hoz fordulunk, aki egy rossz pillanatában ezt mondta volna: „Dubito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo Deus est.” Azaz: Kételkedem, tehát gondolkodom, gondolkodom, tehát vagyok, vagyok, tehát Isten létezik
...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.