2016. november 2., szerda

MERRE TOVÁBB, MAGYARORSZÁG?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.11.02.


Amikor a nyár elején meghirdettem a Magyarország 2.0 pályázatot, az volt a nem is titkolt vágyam, hogy talán sikerül összeszedni olyan külföldön bevált ötleteket, gondolatokat, melyeket hasznosítani lehetne Magyarországon is. Azt gondolom, jó pár ilyen írás született, és feltett szándékom, hogy ezeket majd összegzem is a közeljövőben, egyvalami azonban még hibádzik: nincsen rendes pályázat végső döntés nélkül. Ma ez következik, és természetesen a döntés a ti kezetekben van. Jöjjön tehát a három legtöbb szavazatot kapó poszt (illetve ezekből egy-egy, szerintem jellemző részlet), a végén pedig mindenki szavazhat a kedvencére. Vágjunk bele, méghozzá megjelenési sorrendben!

Időrendben a TOP3 első posztját András írta, méghozzá Finnországból. A kérdés, amit feltett, körülbelül úgy hangzott, hogy mit taníthatnak a finnek a magyaroknak és nem csak az oktatás, a tolerancia és a nyitottság terén:

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.