2016. november 22., kedd

SZABADSÁGHARCOSOK FÖLDJE - MAGYARORSZÁG "HARCIAS, MASZKULIN, FÉRFIAS" DEMOKRÁCIA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Bruck András
2016.11.21.


Demokrácia-e Magyarország?

Vagy már nem? Vagy csak félig?

Két napja ez volt Baló György kérdése. És valóban, kit ne érdekelne, hogy a miniszterelnök által „hivatalosan” is illiberálisnak kinyilvánított torzszülemény pontosan micsoda. Hátha, mégsem az, aminek látszik.

Az elemzők: a Századvég kutatási igazgatója és az Alapjogokért Központ igazgatója, illetve, Böcskei Balázs egyetemi oktató és Boros Tamás, a Policy Solutions stratégiai igazgatója.

Elöljáróban: Az Alapjogokért Központról eddig még csak nem is hallottam, a honlapjuk viszont szép, tiszta ujjlenyomat: állami cég, feladata a kormány intézkedéseinek jogi alátámasztása.

A Századvéget viszont jól ismerjük: évente sok milliárd forint közpénzből írnak tanulmányokat a kormánynak, ebből következően a munkatársai nagy jómódban élnek. Korábbi vezetői között megtalálható az ex kormányszóvivő és szállodatulajdonos Giró-Szász András, Lánczi András filozófus pedig rendszerdicsőítő írásaiért a Corvinus Egyetem rektori székébe ülhetett bele. Persze, pályázaton nyerte, kár, hogy ő volt az egyedüli. Más meg se próbálta, mindenki tudta, hogy Orbán embere.

Zárójelben, a fia, Lánczi Tamás is a Századvég elemzője, emellett Habony Árpád londoni médiacégének az ügyvezetője és a British American Tobacco cég felügyelőbizottságának tagja.

Századvégesnek lenni tehát különleges szellemi állapot, velük odaállni politikáról vitatkozni kb. olyan, mint Hitlerrel a zsidókról...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.