2016. november 9., szerda

UGRÁS A SÖTÉTBE

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.11.09.


Hát akkor tört fényű tekintettel a bizonytalan jövőbe!
Donald Trump lett az USA 45. elnöke, Amerika érdekes éveknek nézhet elébe.
A kínai mondás szerint, ha meg akarsz átkozni valakit, kívánd neki, hogy éljen érdekes időkben, és azt hiszem, a kínai bölcs nép, Trump meg zsákbamacska Amerikának, meg a világnak is.
Lehet ennek rossz vége is, ki tudja ezt ma megmondani, meg aztán rá is érvényes lesz, ami az összes többi populistára, beleértve Szeretett Vezérünket is: nem azt kell nézni, mit mondanak, hanem azt, hogy mit tesznek.
De rájuk fokozottan igaz Rodolfo, a bűvészlegenda jelszava: csak a kezemet figyeljék, mert csalok!
És valóban, miközben barátságosan elbeszélgetett áldozataival, közben elszedte a pénztárcájukat, órájukat, nyakkendőjüket, és ilyenek ezek a mi bűvészeink is.

Hogy mit hoz nekünk ez a világpolitikai változás, ma még nem tudható, mindenesetre az tény, hogy Orbán már hetekkel ezelőtt hitet tett Trump mellett - gondolom, a hasonló a hasonlónak örül elve alapján - és igazolt egy szólásmondást is, mely körülírja, hogy kinek szokott szerencséje lenni - hát, neki az volt.
Azzal együtt szerencséje volt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Trumpot érdekelni fogja, hogy mit is gondolt az ő esélyeiről egy periférián lézengő ország különbejáratú Isten-császára, esetleg kap majd egy vállonveregetést a felszólítás mellé, hogy vegye ki részét a katonai védelem költségeiből, pontosabban Magyarország tegye bele a NATO-ba a rá eső részt.
Ez meglehetősen kellemetlen lesz, hiszen idáig Kádár útját járta az ország, amennyiben szövetségesei terhére mindig megpróbálta megúszni a katonai kiadásokat, egészen addig, míg mára a Magyar Honvédség már csak jelképesen létezik, éppen csak annyi a kiadás, amennyi ahhoz kell, hogy legalább a tábornokoknak ne otthonról kelljen hozni a pizsamanadrágjukat a tárgyévi kardlengetésre.

Nem lesz könnyű ez a helyzet a világnak sem, mert a bejáratott politikai pályák többé-kevésbé összeomlanak, új utakat kell kitaposni, de ezzel egyidejűleg ki kell ismerni Trumpot, az embert, a politikust, meg azokat az elveket, melyek politikáját meghatározzák majd.
A populistákkal viszonylag könnyű nyerni, hiszen attól populisták, hogy azt mondják, amit a választó hallani akar, aztán meg iparkodnak azt tenni, amit a körülmények diktálnak, és ezt utána eladni, mintha a választó ezt követelte volna rajtuk.
Ígérnek sült libát, de nem telik rá, csak varjúra, akkor bebizonyítják a varjúról, hogy az a nemzeti liba, csak a gonosz libsik idáig elnyomták.
Ez darabideig megy is, merthogy a választó ostobaságának nincsenek határai, a hite meg végtelen, de a vége azért az szokott lenni, hogy az ellentmondásokat feloldani nem, legfeljebb izomból le lehet nyomni a választó torkán, míg csak egyszer majd óriási ramazúri árán el nem hajtja megváltóját a nép.
A gond - szokás szerint - a méretekkel van.
Amerika a világ vezető hatalma, gazdasági, katonai ereje döbbenetesen nagy, de hát volt egyszer egy Római Birodalom is, hogy közelebbi példát hozzunk volt egy Szovjetunió is, és ezeknek a gigászoknak is végük lett.
Jöttek a barbárok, jött Gorbacsov, jött valaki, vagy valami, ami viszonylag rövid idő alatt összedöntötte azt, ami örökéletűnek tetszett, majd zavaros évek után felemelkedett egy másik hatalom, mely hosszú időn át ismét meghatározta az emberiség sorsát.
Trump fel fogja virágoztatni Amerikát?
Nem valószínű, sőt, az is benne van a pakliban, hogy felgyorsítja a hanyatlást, megkönnyíti a dollár mítoszának lerombolását, elmélyíti a faji ellentéteket, hogy a katonai kockázatokról most ne is beszéljünk...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.