2016. december 4., vasárnap

DE AKKOR MIÉRT FÁJ, AMI NINCS?

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: M. Révész Zsuzsa
2016.12.04.


Vendégszerzőnk írása a női lét egyik fontos állomásáról - változásáról - szól. Őszintén, hitelesen, nem kendőzve az érzéseket:

Nem leszek többé nagylány. Részemről OK!


Az igazat megvallva az utóbbi évek hormonális hullámvasútjára nem vágyik ép eszű ember, főleg, ha felrémlenek azok a helyzetek, amikor a környék pillanatok alatt egy súlyos karambol helyszínére hajazott, inkább hagyjuk…

Maradjunk abban, hogy ez a szakasz lezárult. Nézzük a lényeget, nem halogattam a végtelenségig a szaporodást (mint mostanság divatos), ideje korán meg- át- és túléltem, nem mulasztottam. Kaptam lehetőséget arra, hogy anya legyek, éltem vele, két gyönyörű gyermekem van, mára már mindkettő családot alapított, van egy tündéri kis unokám, májusra ígérik a következőt.

Nem kívántam több gyermeket. Nem tudom, hogy mi lett volna ha, de így ahogy volt, ezzel a kettővel éppen megelégedtem. Tudom, hogy ez az elképzelésem most nem egyezik a divatos társadalompolitikai lózungokkal, de egyrészt túl vagyunk rajta, másrészt nem bírnám komolyan venni, hogy valaki, egy az én világomtól ennyire távolálló, kívülálló idegen nekem ezt majd megmondja. Számomra a szaporodás most és mindörökké magánügy és saját döntés.

Nem kívánok új családot alapítani, eszembe nem jutott, hogy egy fiatal férfinak, vagy egy idősebbnek most gyorsan még szülhettem volna, az idén volt a harmincadik házassági évfordulónk.

Nem vágytam rá, hogy tökéletesítsem a szülési technikámat, bár ezt az érvet is hallottam már későbbi gyermekvállalásnál, de képtelen voltam azonosulni vele. Tudom, van az ismerőseim között is, aki végtelen könnyedséggel szült, olyan is, aki az egész terhességet végig szenvedte, de nem gondolom, hogy azért kellene gyermeket hozni a világra, hogy abban a pár órában bemutassam, milyen sportosan tudok lihegni, vagy mondjuk kinyomni. Nonszensz.

Tudós kollégáim szerint, ha mindent, ami fontos volt az adott életszakaszban, mélyen átéltem, nem marad hiányérzetem, kipipálhatom, nem veszélyeztet a kapuzárási pánik.

Minden rendben, remek. De akkor mégis miért fáj, ami nincs?

...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.