2016. december 23., péntek

KARÁCSONYI AJÁNDÉK ÖTLETEK, MELYEK EMÉKEZETESSÉ TESZIK AZ ÜNNEPET!

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: Kovács Szilvia
2016.12.23.


Kinyílnak az adventi kalendárium ablakai, és egyre türelmetlenebbül várjuk, hogy bekövetkezzen a csoda. A csoda, amire vágyunk, hogy csillogjanak a szemek, hogy odaadhassuk önmagunkat, olyan igazán, hogy pár percre kézzel foghatóvá váljon a szeretet. Vágyunk arra, hogy megéljük azt a csodát, amit gyermekkorunkban átéltünk. A meglepetést, a rácsodálkozást, a felhőtlen örömöt.  Felnőtt emberként nehezebb átadni magunkat ennek az érzésnek, és talán már észre sem vesszük a csodákat. A csodákat, amelyek pedig itt vannak karnyújtásnyira, amelyekhez nincsen szükség még ünnepre sem: a mosolyok csodáját, a kedvesség csodáját, a bizalom csodáját! Adhatunk ismerősnek, ismeretlennek, barátnak, sőt még annak is juthat belőle, akit nem könnyű szeretni. A csoda attól csoda, hogy minél többet adunk, annál több lesz belőle! 

Idén ajándékozzon ebből a csodából szeretteinek: íme két ötlet, ha még nem vette meg a Karácsonyi ajándékot szeretteinek – és akkor is, ha már igen -, amely emlékezetessé teszi az ünnepet!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.