2016. december 16., péntek

MINT SZENT MÓKUS FENN A FÁN

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.12.16.


Zánka is egyházi kézbe került, nemmellesleg a több, mint ötmilliárd forintos költségvetésű gyermeküdültetés is.
Természetesen alapítványi vagyon lesz belőle, a Szeged-Csanádi Egyházmegye alapítványának tulajdona.A januárban létrehozott Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Közalapítvány alapítójaként jegyzett Hunguestnek még tulajdonosai voltak a szakszervezetek is. Júniusban viszont az alapító átruházta jogait a Szeged–Csanádi Egyházmegye szervezetére, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóra.Az egyházmegyét Orbán haverja, a stadionépítő püspök, Kiss-Rigó László irányítja, így a Szent Ágota alapítványban is érvényesül a befolyása, mely az Erzsébet a stb. alapítvány vezetőit nevezi ki - például olyan szakembereket, mint Deutsch-Für Ágnes Saroltát, Tompika második feleségét.3200 fős szálláskapacitásával Zánka Közép-Európa legnagyobb üdülő- és sportközpontja. 210 hektáros parkosított környezettel, hosszú, egybefüggő balatoni partszakasszal, rendezett stranddal és szépen felújított épületekkel rendelkezik, valóságos ínyencfalat egy turizmusban utazó, saját lábain szilárdan álló, feltörekvő szakembernek.Ha nem ma, hát majd holnap, attól jó, ha valaki fiatal, hogy van ideje kicsit várni...

Az sem mindegy, hogy kinek a kezében van a gyermeküdültetés, hiszen hiába akarunk jó magyar embert és jó keresztényt/keresztyént nevelni a nebulókból, ha a nyári szünetben elhanyagolják a miselátogatást, az istentiszteletet is ellógják, oda az ideológiai nevelésbe fektetett tetemes energia, pogány kozmopolita lesz belőlük, vagy betérnek a tuggyukkikhez, az Isten se menti meg őket ettől a veszélytől.
De ez csak az egyik fele a dolognak, amiért a katolikus egyház ismét lenyúlhatott egy jelentősebb vagyont, a fő ok bizonyára a nagy hozzáértés a gyermekekkel való foglalkozás terén.
Igaz, gyermekmozgalom létrehozására huszonöt év is kevés volt nekik, a cserkészek például leginkább jelmezbál szereplői koszorúzások alkalmával, de ezt bőségesen ellentételezi az atyák által ölbe vett gyermekek száma.
Nem szólva az egyház szociális érzékenységéről, de hát ne is firtassuk ezeket a dolgokat, sok értelme nincs...

2 megjegyzés:

  1. Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány célja, a Kárpát-medencében élő gyermekek üdültetése, táboroztatása, nyári programjainak biztosítása, a rászoruló gyermekek nyári étkezésének megszervezése, az itt élő fiatalok művelődésének, az anyaországgal való kapcsolattartásnak elősegítése. Emellett az Alapítvány a határontúli szervezetekkel való együttműködések kialakításában, gyermek- és ifjúságvédelmi programok szervezésében és lebonyolításában is közreműködik, valamint részt vesz a Kárpát-medencében élő fiatalok szociális ellátásához kapcsolódó feladataiban. Az Alapítvány feladata és célja továbbá az Erzsébet Programról szóló 2012. évi CIII. törvény 3.§ -ában rögzített közfeladatok ellátásának segítése, szociális, kulturális és egyéb programok szervezése. Az Alapítvány a fenti célok elérése érdekében jellemzően étkeztetéssel, táboroztatással, üdültetéssel, gyermek- és ifjúságvédelmi, rekreációs, valamint kulturális programok szervezésével kapcsolatos feladatokat valósít meg...

    Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány honlapja

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.