2016. december 22., csütörtök

PUTYIN ÉS TRUMP: MIRE SZÁMÍTSUNK? KELL-E FÉLNI?

MANDINER BLOG
Szerző: Jeszenszky Zsolt
2016.12.21.


Már az amerikai választások előtt visszatérő téma volt Donald Trump viszonya Putyinhoz és a Kremlhez; még jelöltként maga is kijelentette, hogy a világpolitikában a semmittevés, ám annál dörgedelmesebb kioktatás helyett a párbeszédre törekszik mindenkivel, így Vlagyimir Putyinnal is. Ez kellő muníciót adott ahhoz, hogy politikai ellenfelei egyenesen a Kreml ügynökének titulálják, győzelme után pedig, az amerikai történelemben eddig példátlan módon, a CIA is arról nyilatkozott (ám mindeddig semmilyen bizonyítékkal nem állt elő), hogy az oroszok meghekkelték az amerikai választást, kifejezetten Trump oldalán beavatkozva.
A Fehér Háztól épp búcsúzó Demokrata Párt a választási vereségben továbbra is bűnbakokat keres az önvizsgálat helyett. A választási eredmény, az elnöki legitimáció, és ezáltal az egész demokratikus politikai berendezkedés aláaknázására való törekvések felelősségével, lehetséges következményeivel az amerikai baloldalnak kell szembenéznie; minket most az európai vonatkozások érdekelnek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.