2017. január 2., hétfő

APÁNAK MASZKÍROZVA: GYERMEKVÉDELEM A FÉRFIERŐSZAK SZOLGÁLATÁBAN MAGYARORSZÁGON I.

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Betlen Anna
2017.01.02.



Bántalmazó apa, bántalmazott anya, eltüntetett gyerek, részrehajló és felelőtlen "gyermekvédelem". Eszter, Zsolt és kisfiuk története ijesztő pontossággal mutat rá a magyar gyermekvédelem, gyámügy, rendőrség és bíróság inkompetenciájára, amelynek legsúlyosabb következményeit gyakran - ahogy ebben az esetben is - gyermekek szenvedik el. A cikk szerzője kutatóként, szakértőként évtizedek óta foglalkozik a nők helyzetével, jogaik védelmével, Eszterrel és családjával pedig önkéntes segítőként került kapcsolatba, így személyesen is megismerhette a bántalmazástól a menekülésig, majd a kisfiú eltűnéséig vezető borzalmas utat.

Előzmények

Eszter tehetséges, de nehéz gyerek volt. Konzervatóriumot végzett, de mivel szüleivel nem volt jó a kapcsolata, továbbtanulás helyett dolgozni kezdett, hamar elköltözött hazulról.

23 éves volt, amikor akkori párjával együtt hazaköltözött: gyermeket vártak. Eszter szülei nem fogadták szívesen őket. A kapcsolat elnehezült, nem sokkal a kislány megszületése után a pár szétvált, Eszternek megint mennie kellett: anyaotthonba került.

Az otthonban mellé álltak: főiskolán kezdett el tanulni , szociális munkásnak tanult. Az anyaotthon támogatásával lakáspályázatot adott be az egyik budapesti önkormányzathoz, és nyert. Kislányával önálló, saját bérlakásába költözhetett.

2005 folyamán Zsolt ebben a lakásban kezdett Eszterrel és az akkor négyéves Rékával együtt élni. Zsolt drogozott, ivott, verte Esztert. Korábban, még a kapcsolat előtt, többször volt elvonón, eltérítésen, pszichoterápián, munkaterápián… Ez majd, ha eljön az ideje, mint a jóság és alkalmasság bizonyítéka fog döntő szerepet játszani történetünkben.

A kisfiú ide született 2007 márciusában.

Zsolt tehát ivott, füvezett is. Ritkán ugyan, de a heroin is megjelent a lakásban. Időnként lopott is: 2008 szilveszterén le is bukott, amint egy monitorral a hóna alatt igyekezett kifelé futva a közeli TESCO áruházból. Pénzbüntetéssel megúszta.

2009 tavaszán, amikor Eszter úgy döntött, hamarosan abbahagyja a szoptatást és megint beiratkozik a főiskolára, hogy befejezze a tanulmányait, Zsoltnál elszakadt a cérna. Még mit nem? Egész éjszaka verte a nőt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.