2017. január 22., vasárnap

LESZÓLTAK FELÜLRŐL? NEM IS A KORMÁNY, HANEM A MAGYAR EMBEREK MIATT VAGYUNK SZARBAN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.01.22.


Nem tartott sokáig a fideszes professzorok lázadása.

A közélettel aktívan foglalkozó állampolgárok számára érdekes csemege lehet a vergődés, amelyet Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének (PBK) elnöke adott elő a Klubrádió műsorában.

Az önmeghatározása szerint „konzervatív értelmiségieket” tömörítő egyesület január közepén tett közzé egy évértékelő elemzést, amely azóta a teljes hazai sajtót bejárta. (A B1 blogon itt olvashat róla bővebben.) A szervezetnél az utóbbi időben annyira kilengett nemzeti érzelmű nekibuzdulás, hogy legismertebb arcai – mint például Solymosi Frigyes vagy Ángyán József – ki is léptek, mert
túlzottan szervilisnek találták a nyelvvel előre kijelölt irányvonalat.

A PBK amúgy sosem tagadta, hogy szerelmes a Fidesz-kormányba, a kvótanépszavazáson is nagy erőkkel képviselték a hivatalos álláspontot.

Az évértékelő dokumentumuk meglepő módon mégis óvatos kritikát fogalmaz meg az ország helyzetével kapcsolatban. A szöveg első pár bekezdése fogyasztásra csak hardcore Fidesz-szavazóknak javasolt, van ott minden, ami kell: keresztény erkölcs fénye, jobboldali intellektuális erőfölény... stb. Utána azonban hosszú oldalakon keresztül sorakoznak a szomorúbbnál szomorúbb adatok és kritikai megjegyzések:
  • vergődő gazdaság,
  • szétrohadt egészségügy és oktatás,
  • intézményesült korrupció.
A PBK elnöke azután vállalt rádiószereplést, hogy a jelentésük országosan ismertté vált, és próbálta menteni a menthetőt. Perverz módon érdekes megfigyelni a vergődését. Letagadni már nem tudja a leírtakat, csak hímez-hámoz, szinte kihallani a kéztördelést:

„Kritikus, de az országról szól, aminek a kormány része – és csak egy kisebb része –, és a kritikának a zöme az tulajdonképpen tulajdonképpen saját magunkkal szemben fogalmazódik meg. A polgárok viselkedésével és sokszor évszázadok óta beidegződött hozzáállásával kapcsolatban, ami sok esetben gátolja a kibontakozást.”

Összegezve: nem a kormány, hanem a magyar emberek miatt vagyunk sz*rban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.