2017. január 2., hétfő

PENCE VESZÉLYESEBB MINT TRUMP

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.01.01.



Az amerikai sajtóban egyre többen figyelmeztetnek, hogy miközben az alkotmányos korlátokat meg kell erősíteni, Trumpot a törvényesség és az alkotmányos demokrácia keretein belül kell tartani, mindent meg kell tenni azért, hogy kitölthesse a négy évet és a törvénytelenségei miatt ne mondassák le. Semmiképpen ne váltsa őt Pence alelnök, aki veszélyesebb, mint Trump.

Az amerikai sajtóban egyre többen figyelmeztetnek, hogy miközben az alkotmányos korlátokat meg kell erősíteni, Trumpot a törvényesség és az alkotmányos demokrácia keretein belül kell tartani, mindent meg kell tenni azért, hogy kitölthesse a négy évet és a törvénytelenségei miatt ne mondassák le. Semmiképpen ne váltsa őt Pence alelnök, aki veszélyesebb, mint Trump.

Trump egy nyilvánvaló szociopata, de nem vallási fanatikus, mint Pence, aki még nála is nagyobb csapást jelentene Amerikára és a világra. A sötét tekintet sötét alakot takar, aki fanatikus fundamentalista, akit nem érdekel, hogy népszerűtlen vagy nem, mert hamis küldetéstudata van. Míg Trump talán meggyőzhető néhány dologról, Pence nem.

Pence vallási szélsőséges, aki az állam erejével akarja a polgárokra erőltetni a vallási erkölcsöt és értékrendet. Az evangéliumi mozgalom tagja, amely boszorkányüldözést rendezne kisebbségek ellen, hamis próféták látomásaihoz igazítaná a külpolitikát. Ezek olyan bibliai eseményeket próbálnának erőltetni a világra, amelyek a Biblia szerint csak a messiási korszakban következnek be. Rémálom várna a világra.

Pence elődei azok a fundamentalisták, akik egykor a borzalmas következményekkel járó szesztilalmat is bevezették Amerikában. A vallási szélsőségesség akkor minden korábbit meghaladó alkoholizmushoz, a rossz minőségű italok feketekereskedelme miatt tömeges halálozáshoz, és a szervezett bűnözés virágkorához vezetett.

Pence ahhoz a vallási mozgalomhoz tartozik, amelynek vezetői milliárdos pásztorok, televíziós prédikátorok, szélhámosok, akiket a pénz elvakított, és a világi hatalom megszerzésén fáradoznak. Céljuk, hogy a világban az állam erejével üldözzék a bűnt, korlátozzák az egyéni és személyes szabadságot. Ezek szektások, akik a középkori üldözéseket támasztanák fel az inkvizíciót idézve. Élőben nézhetné a világ a salemi boszorkányok üldözésének megismétlését a társadalmi élet különböző területén.

A egyház és az állam szövetségének hívei, akik abban a tévhitben élnek, hogy olyan szerepet kell játszaniuk, mint Izrael prófétáinak és királyainak az ószövetségben, de az újszövetségben az egyháznak nincs ilyen feladata. Az istenkirályság nem egyeztethető össze Jézus Krisztus tanításaival. Pál apostol intett attól, hogy az egyház a kívülállók erkölcseivel foglalkozzon. Az fel sem merült, hogy a világi államot használja fel ehhez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.