2017. február 27., hétfő

A GAZDAG EMBER A RENDŐRSÉGRE LÁTOGAT

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2017.02.26.



A gazdag ember a rendőrségre látogat. Nem előállítják, de még csak nem is beidézik, hanem meglátogatni méltóztatik a rendőrséget. Mégpedig csak úgy, arra jártában. A közelben volt dolga, hát beugrott. A rendőrök pedig – ha már belátogatott hozzájuk – meghallgatták. Természetesen nem kihallgatták. Á, dehogy! Bekísérni, beidézni, kihallgatni csak az egyszerű, mezei polgárokat szoktak. És persze a gazdag ember nem volt gyanúsított, á, dehogy, de még tanú sem volt, hiszen már hogyan lehetne tanúja ő, a gazdag ember bűncselekménynek?! Ugye, milyen vicces?

Ő aztán nem! Nem is arról kérdezték a horvát rendőrök tehát, hogy a legjobb barátja, üzlettársa, Hernádi Zsolt, a Mol vezére, valóban adott-e néhány milliónyi kenőpénzt az egykori horvát kormányfőnek, aki ezért már a börtönben is ül. Már tudniillik azért, hogy elfogadta, amit nem adtak neki. Mert, mi köze ehhez a gazdag embernek, aki csak a Mol igazgatóságának elnöke, és még véletlenül sem elnök-vezérigazgatója, mint Hernádi Zsolt, a barátja. Már miért is kérdezték volna erről a nyamvadt néhány millió dollárról, őt, a gazdag embert. Hát persze, miért is, hiszen azt a néhány milliót bárki odaadhatta Sanander kormányfőnek, akár én is, akár te is, de tényleg bárki, akinek éppen volt néhány millió likvid dollárja – ha tudod, mit jelent ez a szó.

Na, szóval, a gazdag embert egyáltalán nem erről kérdezték, hanem arról, hogy vajon nem pénzmosás volt-e az INA 1,6 százaléknyi részvényének megvásárlására tett kísérlet 2010-ben. Amire a gazdag ember csak csöndesen mosolygott, és megrázta szép, ősz fejét: már hogy képzelik? Amire a horvát rendőrök is kedvesen visszamosolyogtak rá, mintegy jelezve, hát dehogy képzelnének ők ilyesmit. A gazdag emberről. Rosszalkodni ott vannak az egyszerű, szegény magyar és horvát emberek, azokat lehet aztán nyugodtan fingatni, mégpedig bármiért és bármikor. Elég, ha csúnyán néznek a rendőrre.

Nem így a gazdag embert, akit szépen kérnek, és nyugtatnak, majd bocsánatot is kérnek tőle, mondván, csak teszik a dolgukat, de nem szívesen vegzálnák. Őt, a gazdag embert. Őt nem, tényleg nem szívesen. Szívesebben a szegényeket, a hajléktalanokat, az autósokat, a motorosokat, a gyalogosokat, a fiatal, vagy az öreg nőket és férfiakat, a minden nemű tinédzsereket, de nem a gazdag embert. A gazdag ember menjen az INA-ba! Ott van tárgyalni valója, pontosan oda készült, ott helyettesíti Hernádi Zsoltot, persze nem azért, mert ellene mégiscsak elfogató parancsot adtak ki a horvátok, á, nem, hanem azért – állítja a Mol a Figyelő című lap szerint -, mert Zágrábban az igazgatóság elnökét fontosabb embernek tartják az operatív vezetés szempontjából, mint magát az elnök-vezérigazgatót, hát csak azért. Mondták: jöjjön a legfontosabb, a legoperatívabb ember! Az, akit meg le akarunk tartóztatni, az a kevésbé operatív, az nyugodtan maradjon otthon. És így is történt....

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.