2017. február 27., hétfő

ISMÉT OSCAR-DÍJAT NYERT EGY MAGYAR FILM!

INDEX.HU
Szerző: KB
2017.02.27.



Deák Kristóf Mindenki című kisjátékfilmje nyerte meg a kategória Oscar-díját magyar idő szerint hétfőn hajnalban a Los Angeles-i díjátadó gálán.

„Reménykedtem benne, hogy valameddig eljut a film, de azt sosem gondoltam volna, hogy idáig. Viccként mondogattuk egymásnak a produceremmel, Udvardy Annával, hogy Oscar így, meg Oscar úgy, de valójában csak november végén kezdtünk el hinni benne, amikor bekerült a tízes listába” – mondta az Oscar-jelölések kihirdetése után interjúnkban Deák Kristóf, a Mindenki rendezője, akinek hétfőn hajnalban már muszáj elhinnie, hogy a filmje eljutott olyan messzire, amennyire az csak lehetséges: százötven nevezett, tíz shortlistes, majd öt jelölt kisjátékfilm közül a magyar alkotás nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat.

Deák Kristóf filmje egy kislányról szól (Gáspárfalvi Dorka), aki új iskolába megy, és eleinte minden rendben is van, hamar lesz barátnője (Hais Dorottya), és bekerül az iskola híres gyerekkórusába. Csakhogy hamarosan kiderül, hogy a kórust vezető tanárnő (Szamosi Zsófia) sajátos módszerrel éri el, hogy ne csússzanak hamis hangok az előadásokba, úgyhogy a lányok kitalálnak valamit, és szembeszállnak a hatalmat képviselő tanárral. A film korábban Tokióban, Chicagóban és Berlinben is nyert fesztiváldíjakat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.