2017. február 18., szombat

ORBÁN KINYILATKOZTA: ELLENSÉGES ÜGYNÖKÖK FÚRTÁK MEG AZ OLIMPIÁJÁT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.02.17.



Ellenkampányba kezd a Fidesz.
A hvg.hu-nak szivárogtatták ki kormányközeli források, mint mondott a miniszterelnök az olimpiai népszavazásról.

Először is, hogy ez nem a Fidesz és a kormányügye, hanem Budapesté és a Fővárosi Önkormányzaté, hiszen az adta be a pályázatot. (Mintha a Fővárosi Közgyűlésben nem fideszes többség volna, illetve a szintén fideszes többség a parlamentben nem hozott volna törvényt az olimpiai pályázatról, a kormány meg nem adott volna hozzá garanciát.)

Aztán azt, hogy az ellenzék hibája az egész: Orbán szerint "a kormány annak idején azért állt az olimpiai kezdeményezés mögé, mert a főváros az ellenzéki pártokat is beleértve támogatta a pályázat benyújtását, az ellenzék azonban kihátrált ebből és emiatt megfosztja egy álom beteljesedésétől a budapestieket."

Továbbá azt is hangoztatta, hogy: "a Momentum Mozgalom és az ellenzék pedig Los Angeles és Párizs ügynökeként árulta el a budapestieket".

Tehát árulók furakodtak a nemzettestbe, az ellenség fizetett ügynökei:

  • a Momentum,
  • az ellenzék,
  • meg pláne a vörös Budapest.
Tehát nem is arról van szó, hogy a fővárosi választók 20 százaléka aláírását adta a népszavazáshoz, meg nem arról, hogy a népre sűrűn hivatkozó Orbán, kormánya és pártja elfelejtette megkérdezni a népet, mielőtt döntött volna néhány ezer milliárd forint elköltéséről. Tulajdonképpen ez nem újdonság, Paks II esetében is elfelejtette megkérdezni a őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.