2017. március 18., szombat

A BUNKÓSÁG APOTEÓZISA

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.03.18.


Csúnya közjáték zavarta meg a március 15-i központi megemlékezést, amelyet a Fidesz szervezett. Ezen a nemzeti ünnepen az Együtt elnöke, Juhász Péter vezetésével a kormányfő beszéde alatt végig fütyültek. Ezzel akarták kifejezni azt, hogy nem értenek egyet Orbán Viktor politikájával. Az eseménynek azonban voltak ám érdekes előzményei is.

Korábban a párt által bejelentett demonstrációt kétszer is betiltotta a rendőrség, amit a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet bíróság elé vitt. Ezt az előterjesztést két bírói tanács is úgy értékelte, hogy a gyülekezési törvény nem teszi lehetővé, hogy a rendőrség előzetesen nem létező jogcímen, a „méltó megemlékezéshez való jog” valószínűsített sérelmére hivatkozva tiltson meg tüntetést. Azt gondolom, hogy a TASZ rosszul tette azt, hogy beavatkozott egy párt és a rendőrség közötti vitába, amivel magát a bíróságot egy morálisan megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan döntésre kényszerítette. A jogvédő szervezet most azt bizonyította be, hogy nincs tudatában a nemzeti ünnep jelentőségével, azt azonosította egy közönséges nagygyűléssel, vagy egy kormány iránti szimpátia tüntetéssel. Ez utóbbiak megzavarása is minimum erkölcstelen dolog, de azt még talán elbírja a politikai harc, amelynek során az ellenérdekelt pártok rendezvényeit megzavarhatják. Ilyen esetekkel korábban is és ma is rengetegszer találkozhattunk, hogy úgy mondjam ez már nem jelentett semmi különösebb dolgot. Mindig voltak és lesznek olyanok, akiknek nem tetszik az, hogy más emberek és pártok tőlük eltérően gondolkodnak és ezt egyszerűen nem tudják lenyelni és elviselni.

Március 15-ével azonban egészen más a helyzet, hiszen az a magyarság nemzeti büszkeségének a napja, amikor, hasonlóan az 1848-as elődeinkhez, minden politikai és személyes ellentétet félretéve ünnepelhetünk. Így tettek más pártok is, kivéve az Együtt pártját. A TASZ ezzel a tettével végeredményben a nemzeti érzésünket sértette meg, hiszen jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Juhász Péter vezetésével megzavarják a központi ünnepséget. Ilyen tettet még gondolatban sem tervezne egy olyan „jogvédő” szervezet, amelyik nemzeti elkötelezettségű és így nemzeti gondolkodású, hiszen természetesnek tekintené azt, hogy együtt, bár különböző helyen kell ünnepelnünk. Ezért jár közel az igazsághoz az a vélekedés, hogy a TASZ tevékenységét Soros György kozmopolita szemléletmódja motiválhatja. Nem állítom azt, hogy a jogvédő szervezetet a tőzsdespekuláns közvetlenül irányítja, de azt határozottan állítom, hogy ez a tette megfelel Soros György túlhajszolt liberalizmusának. S mint egy jó diák, aki tudja azt, hogy a tanárának melyek az elvárásai vele szemben, úgy tették meg azt önként és dalolva, hogy a bíróság elé vitték ezt az ügyet...

1 megjegyzés:

  1. Nem vagyok híve a füttyögésnek, de az én "nemzeti érzéseimet" Orbánék sértik.

    "Március 15-ével azonban egészen más a helyzet, hiszen az a magyarság nemzeti büszkeségének a napja, amikor, hasonlóan az 1848-as elődeinkhez, minden politikai és személyes ellentétet félretéve ünnepelhetünk."
    A fentiek igazak lehetnek - demokráciában. Semmiképppen sem igazak manapság. Aki Orbánékkal együtt ünnepli március 15-ét, a legjobb esetben is semmit sem tud március 15-éről. Ha manapság van nap, amikor ki kell fejeznünk az önkénnyel szembeni utálatunkat, az éppen március 15-e.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.