2017. március 21., kedd

A FIDESZES KÉPVISELŐ SZERINT AZÉRT VAN ILYEN ÁLLAPOTBAN AZ EGÉSZSÉGÜGY, MERT ROSSZ HELYZETBEN VAN A GAZDASÁG

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.03.20.


Kucsák László parlamenti képviselő arra reagált, hogy az emberek kétharmada inkább fizetne vizitdíjat is, csak javulnának az áldatlan állapotok.

Valamit mondani kellett arra, hogy az emberek már megbánták, hogy a vizitdíj eltörléséért cserébe hatalomra juttatták a Fideszt, és Kucsák képviselő mondott is: hiteltelennek tartja a felmérést. Mert csak.

De a Hír Tv-nek legalább azt elismerte, van még mit javítani a területen.

Kétségtelen, hogy eredmények is vannak a kormány mögött ezen a területen, de rengeteg a tennivaló is. Egy – ahogy említettem –
ilyen rossz helyzetben lévő gazdaságban

sajnos nagyon gondosan kell mérlegelni azt, hogy mely területeken milyen lépésekben valósítható meg béremelés például.

A fideszes képviselő szerint tehát rossz helyzetben van a gazdaság.
  • Ami mondjuk nem így tűnik, ha csak Mészáros polgármester-frontember viharos gazdagodását vesszük tekintetbe.
  • Vagy azt, hogy az Orbán-kormány olimpiai rendezésre pályázott. Foci Eb-t, meg vizes vébét meg rendez is.
  • Itt csak úgy nőnek ki a földből a stadionok, és most már a versenyuszodák és óriástoronyugró-tornyok is.
  • A vizes vébé költségvetése már átlépte a 100 milliárd forintot.
  • Az új Puskás-stadion 200 milliárdba kerül majd.
  • A kormány továbbá Brüsszelhez fordult, hogy engedélyezze a látványsportoknak (nem az egészségügynek) adott kiemelt költségvetési támogatást.
  • Valamint Orbán Várba költözésére 25 milliárd forintot különítettek el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.