2017. március 16., csütörtök

A NAGY BABAHARC - A NYUGAT UTOLSÓ HÁBORÚJA?

MANDINER BLOG
Szerző: Hojdák Gergő
2017.03.16.


Itthon hivatalosan 2015 végén tört ki a nagy babaháború, amivel a magyar népesedéspolitika új korszakba lépett. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, nehéz megmondani, ki tüzelt először. A vezényjelet kétségtelenül Kövér László szavai adták meg az év végi Fidesz-kongresszuson: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”.

A kijelentés a magyar nőtársadalom köreiben (különösen a generációs szakadék innenső oldalán) finoman szólva sem aratott osztatlan sikert. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy amikor a kérlelhetetlen házelnök két nappal később az Inforádiónak adott interjújában érvelő és többé-kevésbé „polkorrekt” módon nyilatkozott a népesedési helyzetről (bölcsen felmérve, hogy az ország közvéleménye nem csak 50 pluszos férfiakból áll), az a balliberális média ingerküszöböt egyszerűen nem érte el.

Kövér kapitány tehát, aki ugye nem ma kezdte a szakmát, minden bizonnyal tervszerűen indított frontális támadást az emancipációs „érzékenykedés” ellen, a Fidesz-kongresszuson a népesedéspolitika új korszakát hirdetve meg. Nála is nagyobb port kavart azonban Ákos őrmester kozmogóniai eszmefuttatása a női és férfi princípiumokról, amivel egyébként a saját táborában idézte elő a legnagyobb zavart. Úgy tűnik, hogy ebben a kérdésben még a jobboldal ikonikus poplegendájának sem sikerült áthidalnia a nemzedéki szakadékot. Akárhogy is, a kormány kommunikációs agytrösztjei élesben tesztelhették, milyen stratégiával tudják legsikeresebben célba juttatni AZ üzenetet: a népesedéspolitikai szemléletváltás egyre sürgetőbb szükségességét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.