Szerző: Határátkelő
2017.04.07.
„Reggel 4.00 óra van és mivel már több, mint egy órája nem alszom, azon gondolkodván, hogyan is oldom meg, ha a kisebbik gyermekemnek kórházba kell feküdni - ki marad a nagyobbikkal, az jutott eszembe, akár meg is írhatnám, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. :)
Régóta olvasója vagyok a blognak, kommentelni nem szoktam, de pl. az ünnepek körül küldtem be képeket a menüről (ami aztán ki is került a Facebook-oldalra).
Én sok írásból hasznos információkat szereztem - vagy csak egyszerűen jó volt olvasni őket - íme hát az én történetem, hátha valakinek ezzel tudok segíteni.
A Határátkelőn elég sok profillal találkoztam, de a sajátomhoz hasonlóval nemigen (ezért néha fel is merül bennem, vajon normális vagyok-e. :). A határátkelésre 2 gyerekkel (12 és 5 évesek) vállalkoztam, egyedül. Még csak nem is egy szuper állásajánlatra érkeztem, viszont régi vágyamat teljesítem be.
Több, humán területen szerzett diplomával rendelkezem, a volt férjem amerikai, ami duplán jól jött, mert egyrészt a gyerekek eleve kétnyelvűek (tehát bármilyen országba is megyek, angolul megértetik magukat), másrészt, mivel az apjuk nem él Magyarországon, nem gördített akadályt a határátkelés elé (bár erősen próbálkozott, de tekintve, hogy nagyon ritkán jár látogatóba, én pedig jogász (is) vagyok, gyorsan belátta, ez nem fog sikerülni.
Emellett éltem már külföldön, több országban is megfordultam (még a házasságom alatt) és a baráti köröm jelentős része szintén „elvándorolt”. (Ez talán azzal is összefüggésben állhat, hogy északkelet-magyarországi vagyok eredetileg..."
Régóta olvasója vagyok a blognak, kommentelni nem szoktam, de pl. az ünnepek körül küldtem be képeket a menüről (ami aztán ki is került a Facebook-oldalra).
Én sok írásból hasznos információkat szereztem - vagy csak egyszerűen jó volt olvasni őket - íme hát az én történetem, hátha valakinek ezzel tudok segíteni.
A Határátkelőn elég sok profillal találkoztam, de a sajátomhoz hasonlóval nemigen (ezért néha fel is merül bennem, vajon normális vagyok-e. :). A határátkelésre 2 gyerekkel (12 és 5 évesek) vállalkoztam, egyedül. Még csak nem is egy szuper állásajánlatra érkeztem, viszont régi vágyamat teljesítem be.
Több, humán területen szerzett diplomával rendelkezem, a volt férjem amerikai, ami duplán jól jött, mert egyrészt a gyerekek eleve kétnyelvűek (tehát bármilyen országba is megyek, angolul megértetik magukat), másrészt, mivel az apjuk nem él Magyarországon, nem gördített akadályt a határátkelés elé (bár erősen próbálkozott, de tekintve, hogy nagyon ritkán jár látogatóba, én pedig jogász (is) vagyok, gyorsan belátta, ez nem fog sikerülni.
Emellett éltem már külföldön, több országban is megfordultam (még a házasságom alatt) és a baráti köröm jelentős része szintén „elvándorolt”. (Ez talán azzal is összefüggésben állhat, hogy északkelet-magyarországi vagyok eredetileg..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.