2017. április 20., csütörtök

KÖZBEN MORMOLJUK AZ IMÁT, A MINISZTERELNÖK ÚR SZENT SZAVAIT, POLGÁRTÁRSAK!

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.04.19.


Ha már Soros György miatt ilyen szépen hó alá került az ország, késnek a buszok, szünetel az áramszolgáltatás, vagyis a háttérhatalmak példátlan támadást intéztek a szuverén magyar nemzetállam ellen, nem maradt más hátra, mint előre. A politikai elitnek és közjogi méltóságnak nevezett bajszos-morcos ember fegyverkezik, csúcsra jár az általános immoralitás úthengere, az állam pártjának fegyverhordozói pedig sunnyognak, idegesek és gyáva nyúlként menekülnek. Szerintem lassan összeáll a kép, akárki meglássa.

Bizony, abban az országban történik mindez, ahol a viszkető tenyerű miniszterelnök úrtól tudjuk: a törvények mindenkire vonatkoznak. Ahol még Soros Györgynek is alá kell vetnie magát a narisárga jogállam jogszabályainak, mert senki nem állhat a törvények fölött. Ezért dolgozik éjt nappallá téve az áldott kormánypárt, ezért nyújtotta be a Gulyás-Kósa-Rezsiszilárd megtrollkodott szellemi Bermuda-háromszög ma a civil szervezetek megszívatásáról szóló javaslatot, amit elneveztek átláthatósági törvénynek.

Azért, hogy mindenki lássa át – még az általánosan hisztériázó és frusztrált ellenzéki pártok is -, hogy egy civil szervezet mennyi támogatást kap külföldről. Az, hogy a kezdeményezők kétharmada (Kósa és Rezsi) nem tudott hozzászólni a vitához, hogy hármuk közül a ránézésre legkevésbé sötét (Gulyás) a vita felénél más elfoglaltságra hivatkozva elviharzott, annak a nyilvánvaló bizonyítéka, hogy már megint valami teljesen rendben lévő, normális, vállalható dolgon ügyködnek. Ja, nem.

Ismételjük át ezen a ponton, hogy megfelelően rögzüljön az igazságos, becsületes, nemzeti érzelmű, értünk megfeszülő miniszterelnök úr hatalmas igazsága, amely ránk, földi halandókra, és Soros György nem földi halandóra egyaránt vonatkozik. Nagyon helyeslem, ez így van rendjén minden civilizált jogállamban. Most nem tudom felénekelni cédére, dévédére, kazettára, de azért próbáljuk imáinkba foglalni, nem baj, ha nem rímel:
A csalás, az csalás, akárki is követi el. Hiába milliárdos valaki, nem állhat a törvény felett.
Kiváltságok nincsenek, senki sem állhat a törvények felett, még Soros György emberei sem.

Akkor mondom, mi van, és bízom benne, hogy indokolatlanul bálványokat imádó honfitársaim sem vetik meg a gondolkodást, ha már ilyen szépen összeszedem nekik az emésztenivaló információt.

Egy: sajtótörténeti pillanat és jogi precedens egyaránt, hogy a Magyar Nemzet végrehajtást kezdeményezett az Országgyűlés gazdasági bizottsága ellen, miután az továbbra sem adta ki azokat a – letelepedési kötvényeket forgalmazó/közvetítő vállalkozásokkal kapcsolatos – közérdekű adatokat, amelyeknek kiadására jogerős bírósági ítélet kötelezi a testületet és annak fideszes elnökét. A Fővárosi Törvényszék ítélete január 19-én emelkedett jogerőre, a bizottságnak 15 napon belül, azaz február 3-ig kellett volna a közérdekű adatokat eljuttatnia a laphoz. Ez azonban a mai napig nem történt meg. Közben mormoljuk az imát, a miniszterelnök úr szent szavait, polgártársak! Kulcsszó: jogerős ítélet.

Kettő: a Demokratikus Koalíció egyik elnökségi tagja korábban beperelte a Mészároslölö-féle Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, „az ország legnagyobb tao-temetőjét”, miután nem voltak hajlandóak kiadni, kiktől kapták és mire költötték a több mint 11 milliárd forintnyi tao-támogatást, ami az ölükbe hullott. A DK képviselője megnyerte a pert, a bíróság jogerős döntése után az alapítványnak 15 napja volt kiadni, hogy mire ment a közpénz, hogy jutott-e esetleg és pontosan hány milliárd például a Mészáros és Mészáros Kft-nek vagy más Orbán-közeli magáncégeknek. A párt a határidő lejárta után sem kapta meg a számlákat és szerződéseket, ezért most a DK közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelenti a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. Ne hagyjuk abba az imát! Kulcsszó: jogerős bírósági döntés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.