2017. április 27., csütörtök

ORBÁN HÜLYÉNEK NÉZI AZ UNIÓT, ŐK MEG HAGYJÁK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.04.26.


Az Európai Parlament ismét napirendre vette Magyarországot, ezért Orbán Viktornak Brüsszelben kellett bizonyítania, hogy nincs baj a lex CEU-val, a civil törvénnyel, a menekültek bebörtönzésével és a Brüsszel-ellenes nemzeti konzultációval sem. A miniszterelnök kicsit sem erőltette meg magát: elmondta az itthon is puffogtatott hazugságokat és féligazságokat, sorosozott nagyokat – az uniós politikusok meg lényegében ráhagyták.

Felesleges is végigmenni Orbán érvein, azokat már az unalomig ismerjük a schengeni határok megvédésétől kezdve addig, hogy a CEU-t nem is záratják be. Semmi új érv nem hangzott el, a miniszterelnök elismételte az EP-képviselőknek mindazt, amit már ezerszer hallottunk, hogy Magyarországon minden a lehető legnagyobb rendben megy az uniós jogszabályok tiszteletben tartásával. Az “Állítsuk meg Brüsszelt!” pedig csak arról szól Orbán szerint, hogy meg kell védeni az EU közösen hozott szabályait, semmiféle anti-uniós hangulatkeltésről nincs szó.

Orbán nyilvánvaló csúsztatásait és Oroszország felé kilengő hintapolitikáját pedig szájtátva, bambán nézik az uniós politikusok. Hiába az EB-alelnök Frans Timmermans óvatos kritikája, az európai szocialistákat vezető Gianni Pittella üvöltözése, a liberális Guy Verhofstadt nácizása – mindez üresen koppan csak Brüsszelben, Orbán meg röhög a markába. Mert semmi érdemi szankciótól nem kell tartania, ez a mai ülés után is nyilvánvaló. Kötelezettségszegési eljárás a lex CEU miatt? Ez akkora büntetés, hogy a Fidesz nyilvánosan röhög rajta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.