2017. május 26., péntek

DEMENCIA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.05.26.


Itt, minálunk vidéken a választópolgár különösen ki van téve az ártó szellemeknek. A megyei napilapban látok ám a minap egy tudósítást valamely hagyományőrző – nem átvizsgálandó – civilekről, és a leadnél már nem is kellett tovább erőlködnöm, hogy kiderüljön a baj.

Azt írta az újság, hogy ma is naponta meg kell küzdenünk függetlenségünkért és szabadságunkért. Arra már kíváncsi sem voltam, hogy ez a slapaj polgártárs saját gondolata, jellemezvén a vészterhes időket, vagy a hagyományőrzők dilije, mert végül is, mindegy is. Kifolyt belőle a kék plakát mocska.

Hirtelen olyan érzésem támadt, mint amikor a „Szellemirtók” névre hallgató böszme filmalkotásban a kisded ott heverészik a múzeumban, és éppen kúszik beléje sűrű folyamként a gonosz, hogy új alakot nyerjen. Aztán megérkeznek a hősök, és minden pitypalattyos lesz megint.

A különbség annyi csupán mese és valóság közt, hogy itt soha nem jön felmentő sereg, és a romlás voltaképp már megtelepedett. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor most ők a világ romlására törnének, sokkal inkább védelmezik a kivívott leépülést, amely a rendszer veleje.

Mintegy fölülről szivárog alá az elhülyülés, amióta a Fidesz vezérkar vészesen fölhígult, és megállapodott a Németh Szilárdok szintjén, amelyben tagolatlan mondatok szakadnak ki az emberből a butaság bátorságával. Valaha, nem is oly rég még értettek ezen a vidéken magyarul, ma már csak a harci kürtök jeleit képesek fölfogni, igaz, azt oda-vissza.

A röhej az, hogy nem időskori bajról van szó. Ebben az országban már az óvodában kívánatos fogatlan vénemberként fungálni, beállni a sorba, a határra menni migráncsot csodálni, hülye képviselőtől pöttyös labdát kapni, első áldozáson sorban állni, hogy ne érje szó a ház elejét. Szivárványba öltözni veszélyes üzem.

A bambaságra épül a rendszer. Sokszor, sok mindent kikiáltottam már a regnáló hatalom legfőbb bűnének, de végül is megleltem az igazit. Ez az. Tanulmányozva a történelmet, régebben nem értettem, hogy Hitler bácsi hogyan volt képes oly rövid idő alatt elhülyíteni egy teljes társadalmat. Hát, így...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.