2017. május 8., hétfő

TGM: PESTI SRÁCOK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2017.05.07.



A Momentum Mozgalom – a MoMo – sikerre van ítélve. Mélyen be van ágyazva a korszellembe.

Ezt már az égvilágon semmit se jelentő neve is mutatja. Könnyen megjegyezhető, a külföldi sajtónak se kell lefordítania: angolul ugyan a „momentum” szó egészen mást jelent, mint magyarul, ám ez tökéletesen mindegy, hiszen márkajelzés, mint a Príma vagy a Pull & Bear; a többi „fiatal párt” reklámneve – Jobbik, Párbeszéd, Együtt – se jelent sokat, de nem konnotál lendületet és jelenidejűséget, amit a MoMo marketingszemléletű alapítói sokkal ügyesebben eltaláltak. A terminus ugyanakkor kellően semleges, a reménybeli választó mindenféléket beleképzelhet, rávetíthet. Momentán.

Vannak még ilyesfajta pártok másutt is Kelet-Európában, a romániai USR kicsit jobbra áll magyarországi rokonától, a lengyelországi Razem jócskán balra: de az ottani politikai kultúra jellegének megfelelően politikailag explicitebbek, elkötelezettebbek, ám a nemzedéki vonások ott is erősek.

A politikában a generációs karakter nem új dolog: a Giovine Italia mozgalmat 1831-ben alapította Marseille-ben Giuseppe Mazzini; a Junges Deutschlandot, a Vormärz – az 1848-hoz vezető szabadelvű mozgalom – irodalmi megfelelőjét 1835-ben tiltotta be a német szövetségi gyűlés. (Az „ifjúság” képzete a német romantika óta a teremtő képzelet és a változás fogalmaival társult, ennek a gyökere persze „a gyermeki ártatlanság” keresztyén hipotézise. „Ifjúság”: új kezdet, újrakezdés, újdonság, haladás, fordulat.) De a magyarországi „megelőző ellenforradalom”, majd a fehérterror és a fajvédelem leghíresebb lapját (1913-1944) is Új Nemzedéknek nevezték (szerkesztője, Milotay István, történelmünk egyik legjelentősebb publicistája, Adolf Hitlertől kapta meg a Sasrendet később).

A legismertebb magyarországi nemzedéki párt a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) nevű politikai alakulat volt, amely – szemben a legendákkal – a legnagyobb lelkesedést és reménységet váltotta ki a rendszerváltás szélesebb liberális táborában, előbb a demokratikus ellenzékben (disszidencia, „másként gondolkodók”), majd az SZDSZ-ben. Ugyanezen az érzelmi alapon: a fiatalok velünk vannak, de majd jobban csinálják. Nagyon jól emlékszem arra az ötletre, hogy a két párt egyesüljön, és Orbán Viktor legyen a vezetője. Ez aztán elhalt, az egész magyarhoni szabadelvűséggel együtt.

De az ifjúság iránti politikai gyöngédség soha nem lanyhult. Ez mély és szilárd európai hagyomány, amely nem is pusztán politikai: a jövőbe vetett bizalom, reménykedés egyik szemléleti alapformája – alapító metafora. (A másik az „új világ” kapcsolódó metaforája, amelynek szintén újszövetségi az eredete: új ég, új föld, új Jeruzsálem.)

A megfiatalodott, megújhodott világ megjavult, boldogabb világot jelent az európai metaforológiában: használata a teológiától a reklámiparig egyetemes, mindig és mindenütt használható...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.